Túzok Vándorkupa - alkotói pályázat

A felhívás célja a nyeremény kupa által, a túzok, mint fokozottan védett, kipusztulással fenyegetett madárfaj széles körű megismertetése, illetve, a fiatal generáció közvetlen természeti környezetének felfedezésére, megóvására való ösztönzése.

Pályázni bármilyen képzőművészeti, irodalmi alkotással lehet, amely túzokkal kapcsolatos.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található túzokos települések általános- és középiskolában tanuló diákok részére kiírt pályázat. A pályázatok beérkezési határideje 2020. július 31. 12 óra.

A felhívás célja a nyeremény kupa által, a túzok, mint fokozottan védett, kipusztulással fenyegetett madárfaj széles körű megismertetése, illetve, a fiatal generáció közvetlen természeti környezetének felfedezésére, megóvására való ösztönzése.

Pályázni bármilyen képzőművészeti, irodalmi alkotással lehet, amely túzokkal kapcsolatos.

Pályázni egyénileg lehet az alábbi településekről:
Ambrózfalva, Békéssámson, Bucsa, Csabacsűd, Csanádalberti, Csanádpalota, Dévaványa, Ecsegfalva, Fábiánsebestyén, Füzesgyarmat, Geszt, Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Kardoskút, Kertészsziget, Királyhegyes, Körösladány, Körösnagyharsány, Makó, Mezőgyán, Mezőtúr, Nagyér, Nagyszénás, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szarvas, Szeghalom, Szentes, Tótkomlós, Túrkeve, Vésztő, Zsadány

A pályázati anyagot szkennelt formában, vagy jó minőségű (maximum 3 MB méretű) fotón kérjük elküldeni a beata.marosi@kmnp.hu e-mail címre.

Kérjük, hogy az e-mailben tüntessétek fel a készítő nevét, és elérhetőségét, valamint az alkotás címét is. Az e-mail tárgymezőjébe feltétlenül kérjük beírni: „Túzok vándorkupa 2020”.


Részletek:

https://www.facebook.com/events/810693572694743

http://kmnp.hu/

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet:

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
5540 Szarvas, Anna-liget 1.
Telefon: 66/313-855, 30/303-2589
E-mail: kmnp@kmnp.hu

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-06-11
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biomassza
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csomagolási hulladékok
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Hulladékgazdálkodás
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékkezelés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kvóta
Komposztálás
Elektromos és elektronikai hulladékok
Lerakás
Lom
Italoskarton hulladék
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökoszisztéma
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
RDF
Szárazelem
Savas eső
Szmog
Tengeri hulladék
Tájseb
Talajvíz
Települési hulladék
Tidyman
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Papírhulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Elektronikai hulladék
Textilhulladék
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...