Bemutatkozás

Tevékenységeink közé tartozik a vízi-, légi-, valamint szárazföldi katasztrófa elhárítás, mentés, valamint elsősegélynyújtás, legfőképpen elsődleges működési területünkön, mely a Duna Kopaszi – gáttól Visegrádig tartó szakasza. Természetesen veszélyhelyzetben vagy egyedi felkérés alapján az egész ország területén az ár- és belvízhez kapcsolódó személyi, vagyoni, műszaki és egyéb speciális mentési tevékenység feladatait is vállaljuk. Azon időszakokban, amikor nincs „Katasztrófahelyzet” akkor az általános vízi mentési feladatok ellátása, úszóművek és vízi műtárgyak ellenőrzése a fő feladatunk. 

A szervezet létrejöttében nagy szerepet játszott, hogy az alapító tagok korábban több árvíz helyzetben is részvettek a katasztrófa elhárításban, mentési feladatokban és az ilyenkor felmerülő egyéb feladatok ellátásában. Az ott szerzett tapasztalatok hozzájárultak ahhoz, hogy a korábbi elképzelés végül megvalósuljon. Célunk, hogy segítsük mind a hatóságokat, mind pedig a Dunán és közvetlen környezetében működő cégeket a feladataik ellátásában.

Továbbá fontosnak tartjuk a lakosság, kiváltképp a fiatalok oktatását, mely magába foglalja a széleskörű tájékoztatást (törvényi szabályozás, környezetvédelem, vízi protokoll stb.), valamint a megfelelő mentési technikák elsajátítását. Szívesen veszünk részt olyan hazai és külföldi rendezvényeken, bemutatókon, melyek elsődleges célja az ismeretterjesztés, figyelemfelhívás.