Ökoindustria
Ökoindustria
kampány

A kampányról

Az ÖKOINDUSTRIA évek óta Közép-Európa egyik legjelentősebb környezetipari szakkiállítása, amely a környezetvédelmi technológiák, termékek széles skáláját mutatja be, mintegy reagálva az aktuális környezeti kihívásokra. Az idei, immár 6. alkalommal megrendezésre kerülő Green Expo-n is így van ez, hiszen a fókusztémák mindegyike a fenntartható fejlődési célok eléréséhez vezető utakat vizsgálja, mutatja be.

A 2009 óta megszervezésre kerülő ÖKOINDUSTRIA szakkiállításokon alkalmanként több mint 100 hazai és külföldi kiállító mutatkozott be, mintegy 3000 négyzetméternyi területen. 

A legfrissebb ágazati és iparági trendek, környezeti technológiák iránt érdeklődők – országhatárainkon belülről és kívülről egyaránt érkezők – átlagos létszáma minden alkalommal meghaladta a 3500 főt. Örömünkre szolgál, hogy egyre több diák, hallgató, start up érdeklődik a szakmai programok iránt.

Az ÖKOINDUSTRIA valamennyi rendezvénye, programja mindig jelentős médiaérdeklődés mellett zajlik.

Kiállításunk jelentős platformként szolgál a fejlesztők, az innovációk, a hazai és nemzetközi gazdasági szereplők számára, ahol koncentráltan kicserélhetik tapasztalataikat, ismereteiket, valamint újabb – üzleti, társadalmi kapcsolatokat köthetnek. A kiállítás közös nevezőre kívánja hozni az ágazatban meglévő erőforrásokat, trendeket és innovációkat, melyre kiváló lehetőséget biztosít ez a regionális környezetipari piac.  

Kampányvezető

Kampány további résztvevői

Kampány időszak

2020 Október - 2020 November
Borítókép forrása
  • KSZGYSZ
    Eredeti szerző: KSZGYSZ