A kampányról
A Passzold vissza tesó programmal az a célunk, hogy visszagyűjtsük a már nem működő, megunt, nem használt mobiltelefonokat.
A Jane Goodall Intézet közös kampányt indított az Afrikáért Alapítvány, a Védegylet Egyesület és a KÖVET Egyesület segítségével, ami a magyar háztartásokban használt, de használaton kívülre került mobiltelefonokat célozza meg. Ezeket a készülékeket az emberek elpakolgatják különböző rejtett zugokba, ahol aztán évekig lapulnak, amíg egyszer csak kidobásra kerülnek. Nem is sejtve micsoda kincs rejlik benne.
A mobiltelefonok előállításához szükséges koltán ércet Afrikában, veszélyeztetett fajok, pl. gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket. Ezt a folyamatot szeretnénk megfékezni, így most elhatároztuk, hogy ezeket a mobilokat újrahasznosítás céljából összegyűjtjük. Arra kérünk mindenkit, hogy nézzen körül otthon, vegye elő, keressen egy általunk létesített gyűjtőpontot, és dobja be a kihelyezett dobozunkba.
Ha szeretne valaki gyűjtőpontot a munkahelyén, az irodaházban ahol dolgozik, az iskolában ahol tanul, vagy akárcsak egy rendezvényen tudja biztosítani számunkra a megjelenést, és meg is hirdeti a leadás lehetőségét, akkor bátran keressen meg minket az info@janegoodall.hu e- mail címen.
A zárt dobozokban összegyűlt használt telefonokat partnerünk az Inter-Metal Recycling Kft fogja újrahasznosításra átvenni, ahol egy zárt láncolaton keresztül kerül feldolgozásra, vagyis nem fogja tudni senki eltulajdonítani a készülékeket, vagy az abban lévő adatokat megszerezni.
Várjuk cégek jelentkezését is, akik a lecserélt céges flotta-telefonjaikat ajánlanák fel.
A programba való jelentkezéshez ezt az űrlapot kell kitölteni:
https://goo.gl/forms/JriR52z2t72YNPUF3
A gyűjtőpontok folyamatos kialakítás alatt vannak. Ezek pontos helyszíneiről, indulásukról a Facebook oldalunkon tájékozódhattok:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2164413650250165&type=1&l=87e0befa54