Bemutatkozás
Mottónk: „Ésszel járom be a Földet!” – mely a Magyar Földrajzi Társaság első alelnöke, Vámbéry Ármin gondolatait idézi.
Küldetésünk: A Földgömb alkotóközössége a lap 1929-es alapítása óta azért dolgozik, hogy választ adjon a bennünket körülvevő világról megfogalmazódott kérdésekre, elsősorban a földrajztudomány elemző, szintetizáló eszköztárának segítségével. Ezek a kérdések és válaszok sohasem voltak olyan kiemelkedően fontosak és aktuálisak, mint ma, amikor a klímaváltozás, a környezettudatos életmód és a környezetvédelem az emberiség jövőjének szempontjából ily nagy jelentőséggel bírnak. E célok megvalósításának hatékony eszköze lapunk, mely szórakoztatva tanít, magyarázza a Világot!
Tartalom: A Földgömbben ismeretterjesztő írásokat olvashat a kedves Olvasó kalandos felfedezőutakról, látványos vidékekről és lakóikról, alig ismert környezetünkről a tengerfenéktől a hófödte csúcsokig, sőt egészen a Marsig… Minden lapszámunkban foglalkozunk legalább egy magyarországi, egy európai, illetve egy tengerentúli területtel. Lapunk információkban gazdag, mindig aktuális, magazin-jelleggel, színes, olvasmányos formában, színvonalas tartalommal és képanyaggal mutatja be bolygónkat.
Szakmai háttér: Szerzőink elszánt és tapasztalt magyar utazók, kutatók, akik Szibériától az Antarktiszig, a mangrovemocsaraktól a Föld legszárazabb hegységeiig különlegesen érdekes helyeket ismertek meg, és nem csak bejártak egy-egy térséget, de a lehető legszélesebb körű tudással is rendelkeznek a témáról.