Nemzetközi Duna-nap

Legközelebb: 2024. június 29., Szombat

Története

A Duna a világ egyik legnemzetközibb folyója: 10 országon halad át, vízgyűjtő területe pedig 7 további országot érint. Több jelentős település is emelkedik a partjain, köztük négy jelenlegi főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád. A Duna továbbá fontos nemzetközi hajóút.

Célja

A Duna menti országok 2004. óta minden évben e napon emlékeznek meg a folyó természeti értékeiről. Fókuszban a “Duna-szolidaritás” kialakítása: a folyó mentén ugyan különböző kultúrák élnek, de a szenvedély és felelősség közös a Duna élővilágának megőrzése tekintetében.

Nemzetközi elnevezése: "International Danube Day"


Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!


Olyan korban élünk, amikor egyéni, közösségi és nemzetközi szinten is aktív cselekvésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért összehangoltabbá kell tennünk az üzleti és a társadalmi érdekeket, erőteljesebben kell fókuszálnunk az edukációra, a társadalmi szemléletformálásra, így a környezettudatos gondolkodásmód erősítésére is.

A HOLNAPUTÁN rendszere ebben kíván Partner lenni: Tudáscentrumként, tájékozódási pontként és kommunikációs felületként nyújt díjmentes publikációs lehetőségeket a felelősen gondolkodók számára. A Holnapután részletesebb bemutatása ezen az aloldal érhető el.

2024. július 1., Hétfő - 2024. július 31., Szerda
Globális túlfogyasztás napja
2018-ban augusztus 1. volt ez a nap. A legkorábbi az eddig mértek alapján. Azt mutatja, hogy ilyen szintű túlfogyasztás mellett 1,7 Földnyi erőforrásra ...
2024. július 3., Szerda
Zacskómentes világnap
Szemléletformálás, szokások megváltoztatásának promotálása alternatív lehetőségekkel, globális ...