Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget

A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között található hatalmas, a víz felszínén lebegő szeméthalom, amit az óceánba szórt illetve a folyók által a szárazföldről az óceánba hordott hulladékból tereltek össze a tengeráramlatok. Létezésére először 1988-ban figyeltek fel.A legtöbbször az óceán felszínén úszó esetenként a mélybe süllyedő műanyag az ultraibolya sugárzás hatására fokozatosan apró, szemmel nem látható darabokra esik szét. Az ekként széteső komponensek továbbra is a víz felszínén lebegnek, megakadályozva az oxigénhez jutást, elzárva a tengeri élőlényektől a levegőt. A műanyag bomlásakor keletkező anyagok a tengeri élőlények hormonháztartását is károsítják. A milliónyi apró kis műanyagdarabot a tengeri élőlények megeszik, és így azok bekerülnek a táplálékláncba, és ezáltal a mi tányérunkra is. ma már bizonyított tény, hogy a nano méretű darabok beépülnek a szervezetekbe, amit mi elfogyasztunk.

Tudtad-e?
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerint a tengeri hulladék 15%-a tenger felszínén úszik, 15%-a a vízben marad és 70%-a a tengerfenékre süllyed.


Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!


Olyan korban élünk, amikor egyéni, közösségi és nemzetközi szinten is aktív cselekvésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért összehangoltabbá kell tennünk az üzleti és a társadalmi érdekeket, erőteljesebben kell fókuszálnunk az edukációra, a társadalmi szemléletformálásra, így a környezettudatos gondolkodásmód erősítésére is.

A HOLNAPUTÁN rendszere ebben kíván Partner lenni: Tudáscentrumként, tájékozódási pontként és kommunikációs felületként nyújt díjmentes publikációs lehetőségeket a felelősen gondolkodók számára. A Holnapután részletesebb bemutatása ezen az aloldal érhető el.

Interjú Megyeri Zita pszichológussal- A psziché és az egész
Mindenkit érdekel a pszichológia mostanában. Ugye gyakran halljuk. De az is érdekel, miért? Miért pont most? Miért mindenkit. A legjobb, ha egy ...
Muszáj lépni, ha meg akarjuk őrizni a természet sokszínűségét
A fenntarthatóságot és a biodiverzitást is kiemelten kezelő, hatékonyabb fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött a K&H és a WWF ...
A táplálkozás és a környezetvédelem összefüggései
„Naturam expellas furca, tamen usque recurret „ Horatius A cím, és a mottó: mi közük egymáshoz? Hogyan kapcsolódik egy latin idézet a ...
A SPAR Magyarország kiadta első Fenntarthatósági jelentését
A SPAR Magyarország hosszú évek óta törekszik arra, hogy mind kereskedelmi működése, mind gyártási folyamatai során minél kevésbé terhelje a ...
Környezettudatos rendezvények cégeknek
Az idén 18 éves Katica Tanya a környezettudatosságot tűzte ki zászlajára.
A Mercure hotelekkel a helyi látnivalókat, hagyományokat és kultúrákat fedezheti fel Európa legjobb úti céljain
A Mercure listát készített az Európa legnépszerűbb városaiban található autentikus Fedezd fel a helyit! („Discover Local”) élményekről, a kiemelt ...