Roncsautó, gépjármű-hulladék

Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ötezer alkatrészből áll, és 10-20 éves működés után hulladékká válik, azaz roncsautó lesz. A gépjárművek sem gyártásuk során, sem használatuk alatt, sem pedig hulladékká válásuk után nem nevezhetőek éppen környezetbarátnak. Egy roncsautó kb. egy tonnányi anyaghalmazt jelent, ennek 70%-a fém, 20%-a műanyag és gumi, a maradékot pedig egyéb anyagok (pl. üveg, textil..) teszik ki. Hová vigyük a roncsautót?Semmi esetre se hagyjuk évekig rozsdásodni a kert végében vagy az út mellett, inkább vigyük el egy megbízható autóbontóba. Itt, újrahasznosítás céljára kinyerik a roncsokból a még használható alkatrészeket és anyagokat. Persze, ez azokra az autóbontó-hulladékkezelő vállalatokra vonatkozik, akik a törvényi előírásoknak megfelelően, külön engedéllyel működnek. Ezektől az autóbontóktól megkapjuk a forgalomból történő kivonáshoz szükséges valamennyi dokumentumot is. Ezek mellett azonban országszerte több mint ezer illegális autóbontó működik, ahol a környezetvédelmi előírásokra, az újrahasznosítási kötelezettségekre egyáltalán nem figyelnek. Az illegális bontók nem tudnak a forgalomból történő kivonáshoz megfelelő dokumentumokat adni számunka.   Mi lesz a roncsautó sorsa?A regisztrált autóbontókban a gépjárművet először szárazra fektetik, vagyis kivonják az autók veszélyes anyagait (pl. olaj, fagyálló) és biztonságos tárolókba rakják azokat. A jármű bontása során szétválogatják az újrahasznosítható és a már nem újrahasznosítható alkatrészeket. A még működő alkatrészeket bevizsgálás után értékesítik. A fém alkotókat újrahasznosítják, a műanyag-és gumi alkatrészeket is, ha lehet, anyagában vagy energetikailag hasznosítják. A nem újrahasznosítható anyagokat elszállítják és ártalmatlanítják.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!


Olyan korban élünk, amikor egyéni, közösségi és nemzetközi szinten is aktív cselekvésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért összehangoltabbá kell tennünk az üzleti és a társadalmi érdekeket, erőteljesebben kell fókuszálnunk az edukációra, a társadalmi szemléletformálásra, így a környezettudatos gondolkodásmód erősítésére is.

A HOLNAPUTÁN rendszere ebben kíván Partner lenni: Tudáscentrumként, tájékozódási pontként és kommunikációs felületként nyújt díjmentes publikációs lehetőségeket a felelősen gondolkodók számára. A Holnapután részletesebb bemutatása ezen az aloldal érhető el.

Alkoss az esőerdőkért! környezetvédelmi pályázat
A Jane Goodall Intézet és a SzóKiMondóka közös alkotói pályázatot hírdetett az esőerdőkkel kapcsolatosan. Olyan műveket várunk, amik kapcsolatban ...
A nagyra becsült szemét, avagy tiltakozás a tömegfogyasztás ellen
Ami az egyiknek hulladék, az a másiknak kincs: Bruno Lefevre-Brauer az újrahasznosítás egyik úttörő művészeként hulladékból készít portrékat és ...
EU irányelv az egyszer használatos műanyagtermékekről
2019. június 12-én jelent meg az EU hivatalos lapjában az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/904 irányelve az egyes műanyagtermékek környezetre ...
Valószínűleg meggyilkolták az indonéz környezetvédelmi aktivistát
Golfrid Siregar, Indonézia legnagyobb zöld civil szervezetének aktivistája, gyanús körülmények közt hunyt el a múlt hónapban.
A 21. század legnagyobb erdősítései
A legtöbb klímakutató egyetért abban, hogy az erdősítés a klímaváltozás elleni küzdelem egyik kulcstényezője lehet. Lássuk, hogyan is állunk ...