Műanyaghulladék

A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban állították elő, de ipari termelése csak 1938-ban indult meg. A műanyagok világhódító útjukra az 1900-as évek második felében indultak igazán. A termelés ebben az időszakban világszerte 1, 5 millió tonnáról 270 millió tonnára emelkedett. Európában évente kb. 25 millió tonna műanyaghulladék képződik, ennek jelentős része csomagolóanyag, azaz egyszer használatos nejlonzacskó, eldobható ételhordó doboz vagy PET palack. Mindezt pedig jelentős problémákat is maga után von. A műanyag lebomlási idejéről még csak sejtéseink vannak, az biztos, hogy nagyon hosszú idő, akár több száz vagy ezer év is kell hozzá. Égetésekor káros anyagok kerülnek a levegőbe, a természetbe kikerülő műanyag hulladék az állatvilágra nézve is komoly veszélyt jelent, de az emberi egészséget is veszélyezteti.   Mit csináljak a reklámszatyrokkal és a PET palackokkal? - Először is előzzük meg a műanyaghulladék keletkezését, vásároljunk tudatosan, igyekezzük kerülni a felesleges csomagolással ellátott termékeket, vigyünk magunkkal bevásárló szatyrot és mondjunk nemet az ingyen kínált nejlonszatyrokra. De ha már megtermelődött a hulladék, gyűjtsük szelektíven, amit lehet! Szelektíven gyűjthető műanyag hulladékok (a teljesség igénye nélkül):- PET palackok- műanyag zacskók, nejlonszatyrok- tejtermékek kimosott dobozai - kozmetikai, háztartási flakonok (PP, HDPE jelzésűek)   Egyelőre nem gyűjthető szelektíven: - zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett, élelmiszer maradványt tartalmazó flakonok - margarinos doboz - fogkefe - játékok - CD, DVD  - harisnya - hungarocell   Néhány gyakoribb műanyagtípus, aminél nem ilyen egyértelmű a helyzet:- elektronikai eszközök borítása (pl. monitor, billentyűzet): Ha még egyben van az eszköz, akkor mint E-hulladék az árusítóhelyen vagy hulladékudvarban leadható, ha nem, csak a műanyag van meg, akkor egyes helyeken a szelektív gyűjtőbe is bedobhatjuk (pl. Budapesten) vagy hulladékudvarban leadható- PVC csövek, flakonok, fóliák, csomagolóanyagok: hulladékudvarban adhatóak le- poliészter ruhanemű: ruhagyűjtőbe dobható- polisztirol (hungarocell, nikecell): szelektív gyűjtőbe nem dobható, csak hulladékudvarokban lehet leadni- Teflon, kapcsolók, konnektorok, plexi, reklámtábla, harisnya, CD/DVD/Blue-Ray lemez: az illetékes közszolgáltató cégtől kérjünk információt   Ha műanyaghulladékunk van, újrahasznosítással foglalkozó cégeknek is eladhatjuk azt.   Mi lesz a műanyaghulladékból?Ahogy minden esetben, itt is alapfeltétel a műanyagok szelektív gyűjtése. A begyűjtött hulladékot átválogatják anyag, típus és szín szerint, majd darálják és alaposan átmossák, szárítják, végül a tiszta darálékból granulátumokat, abból pedig kész termékeket készítenek.Az újrahasznosított műanyagból készülő termékeket hosszan lehetne sorolni. Csak néhány közülük: gépjármű alkatrészek, kültéri fóliák, virágcserép, kerítésoszlop, gyeprács, szemeteszsák, hólapát, esőkabát, úszógumi, ruhafogas.  

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!


Olyan korban élünk, amikor egyéni, közösségi és nemzetközi szinten is aktív cselekvésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért összehangoltabbá kell tennünk az üzleti és a társadalmi érdekeket, erőteljesebben kell fókuszálnunk az edukációra, a társadalmi szemléletformálásra, így a környezettudatos gondolkodásmód erősítésére is.

A HOLNAPUTÁN rendszere ebben kíván Partner lenni: Tudáscentrumként, tájékozódási pontként és kommunikációs felületként nyújt díjmentes publikációs lehetőségeket a felelősen gondolkodók számára. A Holnapután részletesebb bemutatása ezen az aloldal érhető el.

A Mercure hotelekkel a helyi látnivalókat, hagyományokat és kultúrákat fedezheti fel Európa legjobb úti céljain
A Mercure listát készített az Európa legnépszerűbb városaiban található autentikus Fedezd fel a helyit! („Discover Local”) élményekről, a kiemelt ...
IX. Bihari Táj Napja – 2023. május 20.
Május 20-án, a IX. Bihari Táj Napján a látogatók a Kis-Sárrét természeti értékeivel ismerkedhetnek meg.
Természet Pat(r)ikája
Ha elakadok az életemben, kimegyek a természetbe, nemcsak azért mert a legjobb akkumulátorom, hanem mert mindig megmutatja az utat, a legpontosabb ...
Az Accor “A vendéglátás szíve” kampánya az ENSZ Turisztikai Világszervezetével tér vissza
Második évadával érkezik az Accor A vendéglátás szíve kampánya és podcastja, amely a turisztikai ágazatot népszerűsítve osztja meg munkatársai ...
Az Accor „A vendéglátás szíve” címmel indít kampányt és podcastot a szektor támogatására
A hotelszakmával foglalkozó, októberben induló podcast – az azonos nevű európai iparági platform része – a vendéglátásban dolgozók történeteit ...
Üzletei fejlesztéséért és a fenntarthatósági törekvéseiért kapott újabb elismeréseket a SPAR
Újabb szakmai versenyeken kapott rangos díjakat a kiskereskedelmi vállalat, benyújtott pályamunkái a hiper-, illetve a szupermarketek kategóriájában ...