Textilhulladék

A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű például a pamut, lenvászon, állati eredetű például a gyapjú. A mesterséges eredetű például a polár anyag, ami a PET palackok újrafeldolgozásával nyert szálakból készül.   Mihez kezdjünk megunt ruháinkkal?Először is, próbáljunk minél kevesebbet termelni belőle. Vásároljunk tudatosan és javítsuk vagy javíttassuk meg, ami elszakadt!A feleslegessé vált, de még hordható darabokat ajándékozzuk oda ismerőseinknek vagy adományozzuk a rászorulóknak. Ezt megtehetjük az egyházakon, karitatív szervezeteken vagy családsegítő központokon keresztül. A Vöröskereszt ruhagyűjtő konténereivel is egyre több helyen lehet már találkozni. Az ide került ruhák egy részét eladják, a legrosszabb minőségűeket géprongyként értékesítik, a befolyt pénzből pedig a rászorulókat támogatják, illetve a ruhák nagy részét is ők kapják.Ha nagyobb, de kissé szakadt takaróink, pokrócaink vannak, azokat a közeli állatmenhelyeknek, gyepmesteri telepeknek is odaadhatjuk, a kutyák hálásak lesznek értük a téli hidegben.   Mi lesz a kidobott ruhákból?A textilhulladékok feldolgozásával már itthon is foglalkoznak cégek, akik ipari vattát és fonalat, sőt lovaspálya adalékanyagot is készítenek a felvásárolt hulladékból. A használt ruhákat a divatvilág is felfedezte magának, a „recycle divat” tervezői mások feleslegessé vált ruháiból kreálnak új ruhadarabokat.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!


Olyan korban élünk, amikor egyéni, közösségi és nemzetközi szinten is aktív cselekvésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért összehangoltabbá kell tennünk az üzleti és a társadalmi érdekeket, erőteljesebben kell fókuszálnunk az edukációra, a társadalmi szemléletformálásra, így a környezettudatos gondolkodásmód erősítésére is.

A HOLNAPUTÁN rendszere ebben kíván Partner lenni: Tudáscentrumként, tájékozódási pontként és kommunikációs felületként nyújt díjmentes publikációs lehetőségeket a felelősen gondolkodók számára. A Holnapután részletesebb bemutatása ezen az aloldal érhető el.

CSIMPÁNZOK VILÁGNAPJA 2021
A Csimpánzok világnapját, azaz emberszabású unokatestvéreinket minden évben, július 14-én ünnepeljük, ezzel fejezve ki megbecsülésünket irántuk.
Keleti botox: GUA SHA
Elérhető Hazánkban is már a „Keleti botoxra” keresztelt ősi kínai arcfeszesítő és méregtelenítő arcmasszázs, amely a meridiánrendszer és ...
Szerelmi bánat ellen illatokkal, hogy a holnapután könnyebb legyen
Felnőttként több eszközöm is van már arra, hogy hogyan bánjak az érzelmeimmel, hogyan tudom őket jobban kontrollálni, ha pl. elönt a szomorúság, ...
Sikeres környezeti és társadalmi befektetések a gyakorlatban szerkesztése
A nők gazdasági szerepvállalásának elősegítése, szemléletformálás az újrahasznosítás népszerűsítése érdekében, egészség- és munkahelyvédelem a ...
„Jó, ha az elején meg tudjuk határozni, hogy mit nevezünk majd sikernek”
Pogány Éda több mint két évtizede foglalkozik üzleti fenntarthatósággal és évek óta részt vesz az Effekt 2030 díjra benyújtott pályázatok értékelését ...
„Legyen a fenntarthatóság a vállalati stratégia része!”
A hazai piacon működő nagyvállalatok, kkv-k és startupok idén július 26-ig pályázhatnak az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára. A rangos ...