Durrell Bárkája Budapesten

Dr. Lee Durrell, amerikai természettudós, a Durrell Wildlife Conservation Trust tiszteletbeli igazgatója Magyarországra látogat a Jane Goodall Intézet meghívására 2019 szeptember 22-én a Villányi úti Konferencia Központban.

Lee Durrell segített férjének, a méltán híres Gerald Durrellnek a Jersey-i Állatkertet világszínvonalra emelni, társírója volt könyveinek, továbbá ő maga is részt vett az Angonoka teknős fajvédelmi programjában Madagaszkáron, melynek eredményképpen a még 1986-ban kevesebb, mint 400 példányt számláló fajt sikerült a kihalás széléről visszahozni.

Férje halála után, az általa szeretett és megbecsült állatkert fővédnökeként Dr. Durrell előadásokat tart nem csak tudományos konferenciákon, hanem a nagyközönség számára is, mely során beszél a környezetvédelem fontosságáról, a fajok megőrzésének folyamatáról és az állatkerteknek ebben betöltött szerepéről.

A magyarországi Jane Goodall Intézet szeretettel vár mindenkit az előadásra, majd egy azt követő beszélgetésre Dr. Lee Durrell-lel, 2019 szeptember 22-én a Villányi Úti Konferencia Központban.

Moderátor: Ifj. Vitray Tamás, a National Geographic magazin főszerkesztője.

A program angol nyelvű, de jegyvásárláskor tolmácsgép igényelhető.

Az előadásra szóló jegyek a Jegy.hu rendszerén és jegyirodáiban vásárolhatóak meg.

A Jane Goodall Intézet további cikkei

 

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • Dr.Lee Durrell
    Eredeti szerző: Jersey Zoo
  • Dr.Lee Durrell
    Eredeti szerző: photo unknown
  • Daily Mail/REX/Shutterstock
A cikk a következő napon jelent meg: 2019-08-30

Dr. Jane Goodall 1977-ben hozta létre a Jane Goodall Intézetet a csimpánzok és élőhelyük védelmének érdekében. Az azóta eltelt idő alatt pedig már a világ 24 országában alakult Jane Goodall Intézet, s a globális hálózat összesen több mint 110 országot foglal magában. 1991-ben Dr. Goodall, a fiatalságba vetett hite és reménye jeleként útjára indította a Roots & Shoots környezeti nevelési programot, aminek tagjai aktív környezetvédelmi programok által azóta is nap mint nap enyhítik a bolygónkra nehezedő terheket.

Anaerob
Biotrágya
Csurgalékvíz
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Élelmiszer-hulladék
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladék
Háztartási hulladék
Klímaváltozás
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposztálás
Közszolgáltató
Elektromos és elektronikai hulladékok
Lebontók (reducensek)
Italoskarton hulladék
Megelőzés
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Ökológiai lábnyom
Permakultúra
Savas eső
Tengeri hulladék
Tervezett elavulás
Vizuális hulladék
Műanyaghulladék
Üveghulladék
Gumihulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Üveghulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...