Az Accor „A vendéglátás szíve” címmel indít kampányt és podcastot a szektor támogatására

A hotelszakmával foglalkozó, októberben induló podcast – az azonos nevű európai iparági platform része – a vendéglátásban dolgozók történeteit meséli el. Az Accor a szakma minden szereplőjét bátorítja, hogy #HeartOfHospitality hashtaggel ossza meg történeteit. Az első évad interjúalanyai az iparág nemzetközi nagyágyúi és a jövő fiatal vezetői lesznek, a témák között megjelenik a gasztronómia, a vendéglátás jövője, a nők szerepe a szektorban és a fenntarthatóság is.

Az Accor ma indult páneurópai kampánya és iparági podcastja a hoteliparban dolgozó emberekről szól, akik a szakma szívét és lelkét jelentik. A hotelipar megtestesíti mindazt, ami a legjobban hiányzott az elmúlt évben – az utazás, a bárok, az éttermek, a wellness, az élmények, a felfedezés, a kapcsolatok, és legfőképpen az emberek. Az Accor legújabb kampánya, a Heart of Hospitality (A vendéglátás szíve) szeretné egyesíteni mindazokat, akik támogatják az ágazatot és az azt különlegessé tevő embereket.

„Az iparágunk az érzésekre épül – mondta Duncan O'Rourke, az Accor Northern Europe vezérigazgatója. – Emberekkel foglalkozunk, nálunk csak ez számít: a munkatársaink, a partnereink és a vendégeink. Minden vendéglátóhely arra a szívre és lélekre épül, amit a szenvedélyes, kreatív és szorgalmas emberek tesznek bele nap mint nap. Aki belép egy szállodába vagy vendéglátóhelyre – legyen az vendég vagy munkavállaló –, élményt, a másokkal való érzelmi kapcsolódást keresi. Ezért olyan fontos a mi szakmánk, és ezért hiányzott annyira az elmúlt másfél évben. A szektor az emberi törődésre épül. A vendéglátás azért számít, mert szíve van.”

A kampány része a független mikrosite, ahol inspiráló történeteket olvashatunk a vendéglátás pillanatairól, illetve az egyedi podcast, amely megszólaltatja az Accornál és a teljes vendéglátóiparban dolgozó szakmabelieket.

A Heart of Hospitality Podcast

A kampányhoz hasonlóan Heart of Hospitality néven induló iparági podcast a hotelszakmába és az ott dolgozók életébe nyújt bepillantást, műsorvezetője Duncan O'Rourke, az Accor Northern Europe vezérigazgatója.

A podcast első hat epizódja vezető iparági szakértők – például MPS Puri és Filip Boyen – részvételével többek között a következő témákkal foglalkozik:

  • Gasztronómia és a vendéglátás varázsa: MPS Puri a vendéglátás iránti szenvedélyéről
  • A vendéglátás jövője: fiatal tehetségek és oktatás
  • Nők a vendéglátásban
  • Ínyenc életmód: beszélgetés séfekkel
  • Build back better! Építsük vissza jobban: fenntarthatóság a vendéglátásban
  • Luxusutazások: a világ leleplezése

Az első epizódban Duncanhez csatlakozik régi barátja, munkatársa, a szektor világszerte ismert vezetője, MPS Puri, akivel a gasztronómia művészetéről és a vendéglátás csillogásáról beszélgetnek. Puri inspiráló személyiség, világhírű Food&Beverage szakértő egy olyan ágazatban, amelyet ő „a szállodaipar legszexibb részének” nevez. A podcastban öt évtizedes karrierje történeteit osztja meg a hallgatókkal.

A vendéglátás azért számít, mert szíve van

Az Accor kampányának célja, hogy lendületet adjon annak az ágazatnak, amelyet világszerte súlyosan érintett a világjárvány és a nyomában járó jogszabályok és korlátozások.

Minden tizedik munkavállaló a vendéglátásban és az idegenforgalomban dolgozik. Ezen munkahelyek jelentős része elveszhet a Covid miatt - nem az iparág csökkenése, hanem a beutazási tilalmak, határzárak és karanténintézkedések miatt, amelyek megakadályozzák, hogy a munkavállalók visszatérjenek a munkahelyükre és végezzék a munkájukat. A kereslet és a fellendülés egyértelmű jelei mutatkoznak, de a vendéglátóipar többszörös kihívással kell szembenézzen. A világjárvány idején hazájukba visszatért vagy beutazási engedélyt nem kapó munkavállalókat nem lehet alkalmazni, a belföldi munkaerő hiányzik, a globális ellátási láncok nyomás alatt vannak, és érvényesek még az utazási korlátozások is.

„E kihívások ellenére a vendéglátásban dolgozók minden nap szélesre tárják az ajtókat és gondoskodnak a vendégekről. Megteremtik a pillanatokat, amelyek révén az emberek újra kapcsolatba kerülhetnek szeretteikkel, és évek múlva is emlékezetes élményeket teremtenek a vendégek számára. Ez a kitartás, szenvedély, kreativitás és gondoskodás egyedülálló a mi szektorunkban, és rendkívül büszke vagyok arra, hogy részese lehetek.”

„Gondoljunk a legutóbbi nyaralásunkra, a barátainkkal eltöltött különleges születésnapi vacsorára, vagy az üzleti útra, ahol végre nyélbe ütöttük az egyezséget! Nap mint nap, szerte a világon az emberek vendéglátóhelyeken ünnepelnek, álmodoznak, kiszakadnak a hétköznapokból, dolgoznak, játszanak és időt töltenek szeretteikkel. Micsoda iparág részesei lehetünk – az értékes pillanatok és szép emlékek mögött a mi munkánk van a háttérben. Ezért indítottuk el a Heart of Hospitality kampányt, hogy emlékeztessük a világot: szív és lélek nélkül nem létezik vendéglátás. Ez a világ egyik legértékesebb és legbecsesebb iparága. A vendéglátásban nincs két egyforma nap, ember vagy pillanat. Minden egyedi és személyes, és minden az emberekről szól – ezért olyan különleges. Az Accor az egész világon vezető szerepet tölt be a vendéglátásban, büszkék vagyunk arra, hogy a szakmát és a szakmában dolgozók életét és történeteit reflektorfénybe állíthatjuk” – zárta Duncan O'Rourke.

Az Accor arra bátorítja az iparágban dolgozókat, hogy a Heart of Hospitality weboldalon vagy a közösségi médiában a #heartofhospitality hashtaggel osszák meg történeteiket.

A Heart of Hospitality az Accor által létrehozott iparági platform, amely a világszerte a hoteliparban dolgozók – az összes munkavállaló tizede – hangját képviseli.

Mindenkinek van egy vendéglátáshoz kapcsolódó története. Legyen szó különleges pillanatról, valakiről, aki egy fontos percben jelen volt, vagy egy karrierről, az Accor várja a saját sztorikat, vagy történeteket a szakma más nagyrabecsült képviselőiről. A történeteket megoszthatják az Instagramon a #HeartOfHospitality hashtaggel vagy a stories@heart-of-hospitality.com e-mail címen.

További információk és vendéglátóipari történetek:

Heart of Hospitality – The world of hospitality (heart-of-hospitality.com)

Heart of Hospitality (@heart.of.hospitality) • Instagram fotók és videók

 

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • Accor
A cikk a következő napon jelent meg: 2021-10-13

Az Accor a világ vezető szállodaipari csoportja, egyedi és tartalmas élményeket kínál csaknem 5100 szállodájában és 10 000 vendéglátóhelyen a világ 110 országában. A csoport az iparág egyik legváltozatosabb és legintegráltabb vendéglátó ökoszisztémájával rendelkezik, amely luxus- és prémiummárkákat, középkategóriás és economy kínálatot, egyedi életmódkoncepciókat, szórakoztató egységeket, éjszakai szórakozóhelyeket, éttermeket bárokat, magánrezidenciákat, megosztott szálláshelyeket, concierge-szolgáltatásokat, közösségi munkahelyeket és még sok mást foglal magában. A páratlan márkaportfólióval rendelkező Accor világszerte mintegy 260 000 munkatársat foglalkoztat. A jutalmak, a szolgálatások és az élmények széles választékát a mindennapokban kínáló ALL – Accor Live Limitless átfogó hűségprogramjának előnyeit több mint 68 millió tag élvezi.

A csoport a Planet 21 – Acting here, az Accor Solidarity, a RiiSE és az ALL Heartist Fund kezdeményezéseken keresztül, az üzleti etika, a felelős turizmus, a környezeti fenntarthatóság, a közösségi szerepvállalás, a sokszínűség és a befogadás révén ösztönzi a pozitív cselekvést.

Az 1967-ben alapított, franciaországi központú Accor SA elérhető az Euronext párizsi tőzsdén (ISIN kód: FR0000120404) és az OTC piacon is (kód: ACRFY) az Egyesült Államokban. További információért látogasson el az accor.com oldalra, vagy kövesse a csoportot Twitteren, Facebookon, Linkedinen és Instagramon.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladékkezelés
Hulladék hasznosítás
Hulladék-előkezelés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Megelőzés
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
Polietilén-tereftalát (PET)
RDF
Rekultiváció
Szárazelem
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési hulladék
Tervezett elavulás
Tidyman
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldulladék
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A hulladék előkészítése a hasznosítás vagy ártalmatlanítás előtt. Főleg mechanikai ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Az ásványvizes és üdítős palackok leggyakoribb alapanyaga. Az újrahasznosítás során a ...
Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
Kertekből, parkokból származó növényi hulladék. Például fanyesedék, ág, gally, ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...