Az employee wellbeing mint befektetés – Balaton Anita konferencia-előzetese

Az Effekteam október 1-jei, Közösség.Hatás.Jövő. – A vállalati felelősség 4 arca című online konferenciájának egyik előadója Balaton Anita, a FleishmanHillard Café ügyvezető partnere lesz. Előadásában arról beszél, miért fontos, hogy a vállalatok akár a korábbinál is jobban odafigyeljenek dolgozóik mentális jóllétére. Kedvcsinálónak álljon itt Anita néhány, a témával kapcsolatos gondolata.

A wellbeing kicsit mást jelent egyéni szinten és mást munkáltatói nézőpontból. Tagadhatatlan azonban, hogy a mentális jóléttel foglalkozni mindkét aspektusból értékes és elengedhetetlen.

A mentális kiegyensúlyozottságra, az ún. wellbeingre hangsúlyt helyező munkahelyek eredményesebbek, kevesebb a hiányzás, a munkavállalók figyelnek egymásra. Különösen fontos ez a mostani pandémiás helyzetben, ahol nagyobb szükség van az alkalmazkodóképességre, az egyéni „megküzdőerőre”, mint valaha, ahol a kiégés, a reményvesztettség könnyen utat tör.

De fontos azt is megértenünk, hogy a munkahelyi wellbeing egy kölcsönös előnyöket hozó befektetés a munkáltató részéről, és alapvetően a teljesítményről szól. Nem öncélú, és lényeges, hogy a valós problémákat kezeljük, amikor foglalkozunk ezzel. Igyekszem majd adatokkal is alátámasztani az állításaimat.

Az előadásban beszélni fogok a wellbeing értelmezéséről, és mindazokról az előnyökről, amiket az e területen tett befektetéssel a cégek elérhetnek. Érinteném a bizalom kérdését, mint az autentikus márkaépítés egyik alapkövét, és javaslataim is lesznek, hogyan lehet a munkahelyi wellbeinget jól csinálni.

A konferencia részletes programja és regisztráció: itt.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-09-23

2006-os megalakulásunk óta a vállalati felelősségvállalás iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformjaként dolgozunk azon, hogy a felelősen gondolkodó gazdasági szereplők valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Anyagában történő hasznosítás
Átrakóállomás
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Depóniagáz
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Fémhulladékok hasznosítása
Hulladékgazdálkodás
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékégetés
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Italos-kartondoboz
Klímaváltozás
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposztálás
Karbonlábnyom
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lom
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Megelőzés
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Permakultúra
Rekultiváció
Szennyvíztisztítás
Savas eső
Szmog
Talajvíz
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználat
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...