Marla Friedman Dr. Jane Goodallt és Szürkeszakállú Dávidot ábrázoló szobra a kapcsolatépítés szimbóluma

Marla Friedman Dr. Jane Goodallt és Szürkeszakállú Dávidot ábrázoló szobra most korlátozott számban elérhető!

Marla Friedman A piros pálmamakk, Jane Goodall és Szürkeszakállú David elnevezésű figyelemre méltó bronzszobrát 2018-ban avatták fel a Chicago Field Múzeumban Jane 84. születésnapja tiszteletére.
A Hollis Taggart galéria most örömmel jelenti be, hogy a Jane Goodall munkássága előtt tisztelgő szobor korlátozott számban megvásárolható. Az alkotás azt a különleges pillanatot örökíti meg, amikor a 26 éves Goodall a tanzániai Gombe-ban végzett kutatásai során elsőként nyerte el egy csimpánz, Szürkeszakállú David bizalmát.

Goodall, a Jane Goodall Intézet alapítója és ENSZ békenagykövet megjegyezte: „Marla nem csak engem és Szürkeszakállú Dávidot, hanem ami ennél is fontosabb, az ember és állat kapcsolatát is megörökítette.
Egy erdei ösvényen követtem Davidot, amikor egy időre elvesztettem szem elől, de aztán újból rátaláltam, éppen ült. Vettem a bátorságot és leültem a közelébe, a földön feküdt közöttünk ez az érett, piros pálmamakk, amelyet a csimpánzok imádnak. Felvettem, és a tenyeremre helyezve felé nyújtottam, mire ő először elfordította az arcát. Ekkor még közelebb tettem hozzá a kezem, Szürkeszakállú David pedig egyenesen a szemembe nézett.

Kinyújtotta a kezét, megfogta és leejtette a pálmamakkot, majd nagyon finoman megszorította az ujjaimat: a csimpánzok így nyugtatják egymást. Abban a pillanatban megértettük egymást anélkül, hogy szavakat használtunk volna. A gesztusaimból tudta, hogy jó szándékkal közeledem felé.
Remélem, hogy ezt a szobrot látva egyre több ember számára lesz világos, hogy mennyire szoros is az a kapcsolat, amely azokhoz az állatokhoz fűz minket, akikkel megosztjuk ezt a bolygót.

Friedman szobra testtartásokon és gesztusokon keresztül gyönyörűen eleveníti meg az egység ezen pillanatát. Mindkét alak felhúzott térdel ül, fejüket a másik felé fordítják, kinyújtott karjaik tökéletes ívet alkotnak a piros pálmamakk felett. Jane és Szürkeszakállú Dávid teste tükörképei egymásnak a köztük lévő tér ellenére.
Az ehhez hasonló fizikai érintkezést vagy közelséget Dr. Goodall vagy a Jane Goodall Intézet már nem gyakorolja és nem is szorgalmazza a kutatók körében, így e mágikus pillanat értelme és ereje még fontosabbá válik.

Ennek a szobornak a jelentőségét ismertetve Friedman így vallott: „ A szobor üzenete az empátia, a tisztelet, amit MINDEN állattal szemben tanúsítanunk kell. Az egyetemes, kimondatlan nyelv, az élőlények iránti tudatosság és érzékenység. Az empátia üzenete mély és fontos, különösen a történelem ezen pillanatában. A kedvesség jóindulatot szül."

Az eredeti öntvényt a Field Múzeum vásárolta meg 2018-ban, ma a márvány előcsarnokot díszíti. Hollis Taggart két méretet kínál megvételre, minden mű tartalmazza Jane Goodall aláírását is. További információért írjon az info@hollistaggart.com e-mail címre.
Fordította: Balogh Boglárka

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • Jane Goodall Intézet
    Eredeti szerző: Hugo van Lawick
  • Jane Goodall Intézet
    Eredeti szerző: Derek Bryceson
  • Jane Goodall Intézet
    Eredeti szerző: ASHLEY SULLIVAN
Fordítás
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-11-01
Módosítás dátuma: 2020-10-31

Dr. Jane Goodall 1977-ben hozta létre a Jane Goodall Intézetet a csimpánzok és élőhelyük védelmének érdekében. Az azóta eltelt idő alatt pedig már a világ 24 országában alakult Jane Goodall Intézet, s a globális hálózat összesen több mint 110 országot foglal magában. 1991-ben Dr. Goodall, a fiatalságba vetett hite és reménye jeleként útjára indította a Roots & Shoots környezeti nevelési programot, aminek tagjai aktív környezetvédelmi programok által azóta is nap mint nap enyhítik a bolygónkra nehezedő terheket.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biológiailag lebomló hulladék
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depóniagáz
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Háztartási hulladék
Hulladékégetés
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Italos-kartondoboz
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposzt
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lom
Italoskarton hulladék
Megelőzés
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Permakultúra
Szennyvíztisztítás
Szemét
Savas eső
Szmog
Tengeri hulladék
Talajvíz
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Tidyman
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Vegyes hulladék
Vörösiszap
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Üveghulladék
Kerti zöldhulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Kerti zöldhulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
Nagy szervesanyag-tartalmú, földszerű anyag, ami a bio- és zöldhulladékok aerob mikroorganizmusok és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
A szemetet tulajdonosa már nem tudja vagy nem akarja használni. Vegyesen gyűjtve lerakóba kerül és nem hasznosul, ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...