Kis segítség a legnagyobbaknak

A keleti síkvidéki gorillák nem csak a gorilla alfajok közül tűnnek ki méretükkel, ők a legnagyobb termetű emberszabásúak a bolygónkon. Egy ezüsthátú hím elérheti a 250 kg-ot, magassága meghaladhatja a 2 métert.

A keleti síkvidéki gorillák (melyeket – főként angol nyelvterületen – Grauer-gorilláknak is neveznek) kizárólag a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fordulnak elő. Az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) besorolása szerint súlyosan veszélyeztetettek, az alfaj legalább 77%-os populációcsökkenést szenvedett el az elmúlt 20 év folyamán, becslések szerint jelenleg mindössze 3 800 egyedből áll a populáció1.
Több mobiltelefon van, mint ahány ember: közvetlen fenyegetés a keleti síkvidéki gorillák számára
A keleti síkvidéki gorillák (és közeli rokonaik, a hegyi gorillák) hosszú távú túlélését jelentős mértékben fenyegeti a bozóthús-vadászat és a megélhetési mezőgazdasági, fakitermelési és bányászati tevékenység okozta élőhelyvesztés, mely tényezők mindegyike az emberi populáció növekedésére és az erőforrások iránti egyre növekvő igényre vezethető vissza. A Kongói Demokratikus Köztársaság a világ egyik leggazdagabb természeti erőforrásokkal rendelkező országa, ami egyben hozzájárult a régió destabilizálódásához vezető hosszú távú fegyveres konfliktusainak kialakulásához is.
Bár mindez elég távoli problémának tűnhet, az arany, az ón, a volfrám, a koltán és a tantál, ezek az úgynevezett konfliktusövezetekből származó ásványi anyagok, amelyek iránt igen nagy kereslet mutatkozik, valójában a mobiltelefonok és tabletek gyártásához felhasznált kulcsfontosságú ásványok közé tartoznak.

Tudtad? – 2014 óta már több mobiltelefon van a bolygón, mint ahány ember.2
A primer ásványi anyagok kitermelése iránt mutatkozó nyomás csökkentése érdekében világszerte számos állatkert indított a mobiltelefonok újrahasznosítását célzó kezdeményezést: például az Egyesült Államokbeli Houston és Columbus Zoo, vagy az ausztráliai Victoria állam három állatkertjét egyesítő Zoos Victoria szervezet. A Zoos Victoria a mai napig több mint 170 000 készüléket hasznosított újra, és az összegyűjtött összeg egy részét a Gorilla Doktorok terepi munkájának támogatására fordítja.

A keleti síkvidéki gorillák élőhelymegőrzési cselekvési terve

2006-ban a Gorilla Doktorok a keleti síkvidéki gorillákat is felvették a betegeik körébe, jelenleg a Kahuzi Biega parkban élő, emberi jelenléthez szokott (összesen 41 egyedet számláló) csoportok egészségi állapotát kísérik figyelemmel, valamint 2008-ban tevékenységüket kiterjesztették a Tshiabirimu-hegy régiójára is. A National Geographic és egy magánszemély támogatásával nem invazív egészségügyi ellenőrzési eljárásokat is kifejlesztettek a populáció többségét magába foglaló, az emberi jelenléthez nem szokott keleti síkvidéki gorillák felügyelete érdekében.
Nemrégiben Dr. Eddy és Dr. Fabrice, a Kongói Demokratikus Köztársaságban működő állatorvosi csapat tagjai egészségügyi állapotfelméréseket végeztek a Kahuzi Biega Nemzeti Parkban élő Bonane-csoportnál, valamint Mugarukánál, a magányosan élő ezüsthátú hímnél. Minden egyedet jó egészségi állapotban találtak, beleértve a Bonane-csoport csecsemőikerpárját is!

2012-ben az IUCN és a Jane Goodall Intézet közzétette a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén található Kahuzi Biega, Maiko, Tayna és az Itombwe-hegység területén élő keleti síkvidéki gorillákra és csimpánzokra vonatkozó 2012-2020-as Élőhelymegőrzési Cselekvési Tervet (CAP). A Gorilla Doktorok 2013 óta vezető szerepet játszanak számos, a CAP-ban megfogalmazott, egészséggel kapcsolatos kiemelt jelentőségű intézkedés végrehajtásában, a Kahuzi Biega Nemzeti Parkban élő, emberi jelenléthez szokott keleti síkvidéki gorillák vonatkozásában.
Ezen túl, a Gorilla Doktorok sürgősségi és rutin állatorvosi támogatást nyújtanak a GRACE Centre  számára, amely az egész világon az egyetlen olyan mentőközpont, ahol elárvult keleti síkvidéki gorillákkal foglalkoznak. A Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Tayna rezervátum közelében található GRACE központban jelenleg 14 megmentett keleti síkvidéki gorilláról gondoskodnak, közülük sokan korábban, amikor még csecsemőkorukban elkobozták őket, először a Gorilla Doktorok gondozásába kerültek. A GRACE végső célja az, hogy ezek a rehabilitált gorilla egyedek majd újra visszakerülhessenek a vadonba. A GRACE a gorillák védelme és az oktatás elősegítése érdekében szorosan együttműködik a helyi közösségekkel.

Hogyan segíthetsz a keleti síkvidéki gorilláknak?

Amennyiben az Egyesült Államokban élsz, és a feleslegessé vált mobileszközök újrahasznosítása vagy adományként való felajánlása céljából szeretnél egy helyi szervezetettel kapcsolatba lépni, írd be az interneten a keresőbe, hogy: „mobiltelefonok újrahasznosítása a közelben”. Számos helyi hulladékkezelő vállalat is rendszeresen indít programokat elektronikus eszközök újrahasznosítása céljából.
Magyarországon a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével "Passzold vissza, tesó!" néven indított mobiltelefongyűjtő és -újrahasznosító kampányt. Az egész ország területén (irodákban, intézményekben, iskolákban) elérhető gyűjtődobozokban a használaton kívülre került készülékeket lehet leadni.
A zárt dobozokban összegyűlt telefonokat az Inter-Metal Recycling Kft. veszi át újrahasznosításra, majd egy zárt láncolaton keresztül dolgozzák fel, vagyis a készülékekhez és az abban tárolt adatokhoz senki nem férhet hozzá.

2017-ben az „Elég Projekt” (Enough Project) közzétett egy jelentést, amelyben a konfliktusokkal nem érintett ásványi anyag ellátási láncok kialakítása terén tett erőfeszítéseik alapján rangsorolták a 20 legnagyobb szórakoztatóelektronikai és ékszerkiskereskedelmi vállalatot. A jelentés összefoglalóját valamint az Enough #DemandtheSupply  kampányának legfrissebb híreit itt olvashatjátok.
A teljes IUCN Élőmelymegőrzési Cselekvési Terv innen tölthető le.

Itt nézhetitek meg, hogy Dr. Eddy miként ment meg egy vadon élő, felnőtt, ivarérett keleti síkvidéki gorilla hímet. (2020. márciusi felvétel).

Korábbi cikkünk a Gorilla Doktorokról itt olvasható.

Ezeken a weboldalakon tudhatsz meg többet a keleti síkvidéki gorillákról:

GRACE Center (a gorillákról készült élő közvetítés különösen elbűvölő) 

Jane Goodall Intézet

Flora and Fauna International

Wildlife Conservation Society

Támogasd a Gorilla Doktorok munkáját  a keleti síkvidéki gorillák egészségének megőrzése érdekében!

Hivatkozások:
1Plumptre, Andrew J., et al. PloS one 11.10 (2016): e0162697

2 https://www.ibtimes.co.uk/there-are-more-gadgets-there-are-people-world-1468947

 

Fordította: Engi Csilla

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
Fordítás
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-12-06
Módosítás dátuma: 2020-12-08

Dr. Jane Goodall 1977-ben hozta létre a Jane Goodall Intézetet a csimpánzok és élőhelyük védelmének érdekében. Az azóta eltelt idő alatt pedig már a világ 24 országában alakult Jane Goodall Intézet, s a globális hálózat összesen több mint 110 országot foglal magában. 1991-ben Dr. Goodall, a fiatalságba vetett hite és reménye jeleként útjára indította a Roots & Shoots környezeti nevelési programot, aminek tagjai aktív környezetvédelmi programok által azóta is nap mint nap enyhítik a bolygónkra nehezedő terheket.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Depónia
Depóniagáz
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Globális felmelegedés
Gyűjtőedény
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladékkezelés
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Háztartási hulladék
Hulladék-előkezelés
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Közszolgáltató
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
LDPE (PE-LD vagy kis sűrűségű polietilén)
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Megelőzés
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
Polietilén-tereftalát (PET)
Rekultiváció
Szárazelem
Szürke víz
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Sugárbetegségek
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Tidyman
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldulladék
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
Szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtésre szolgáló edény, zsák, eszköz, ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
A hulladék előkészítése a hasznosítás vagy ártalmatlanítás előtt. Főleg mechanikai ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
A leggyakrabban használt műanyag típus, melyből főleg fóliát, egyszer használatos nejlonzacskót, ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Az ásványvizes és üdítős palackok leggyakoribb alapanyaga. Az újrahasznosítás során a ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Főleg fürdő, zuhanyzó, mosdóvízből származó szennyvíz, mely némi mechanikai szűrés ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
Kertekből, parkokból származó növényi hulladék. Például fanyesedék, ág, gally, ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...