Mindenkit érdekel a pszichológia mostanában. Ugye gyakran halljuk. De az is érdekel, miért? Miért pont most? Miért mindenkit. A legjobb, ha egy szakembert kérdezünk. Megyeri Zita tanácsadó szakpszichológus,képzésben lévő fitoterapeuta-
1. Hogyan illeszkedik a psziché az ökoszisztémába? Hol érezzük leginkább, hogy egy egész részei vagyunk?
A világban nem elszigetelt lényekként vagyunk jelen, hanem kisebb-nagyobb rendszerek tagjaiként. Ezek a rendszerek úgy illeszkednek egymásba, mint a „hagymahéjak” vagy mint közös metszéspontokkal rendelkező halmazok. Ez az elrendezés egyszerre konzervatív abban az értelemben, hogy törekszik az egyensúly megőrzésére, és egyben progresszív is, amennyiben ezt úgy értelmezzük, hogy reagál és alkalmazkodik a változásokhoz.
(A rendszerek rugalmasságától és a kihívás mértékétől függ, hogy ez mennyire sikerül. )
A pszichénk tehát érzékeny és egyben szoros, oda-vissza kölcsönhatásokkal bíró elrendezésben illeszkedik a Föld ökoszisztémájába. Ha ebbe belegondolunk, akkor könnyen megérthető, hogy a Föld jólléte és a saját egészségünk nem független egymástól, így nem is válhat szét. Egy irányba mozog.
Az ökopszichológia egyik alaptörekvése ennek a kapcsolatnak a tudatosítása. Ha valaki szeretne jobban elmélyedni ebben a témában, ajánlom az Ökopszichológiai Intézet kiadványait, Molnos Zselyke könyveit.
A kérdés második felére reagálva azt mondhatom, hogy egyénileg nagyon változó, hogy érezzük-e egyáltalán, és hol, hogy a nagy egész részei vagyunk. Elvileg ehhez nem kell különleges hely, ez inkább egy belső folyamat, mint egy külső helyszín eredménye. De ahogy erről még később lesz szó, sokunknak könnyebb ezt átélni természeti környezetben.
2. Van segítség? Ez a képesség elsajátítható?
A jó hír az, hogy a kapcsolódás képességét a szó szoros értelmében nem kell tanulnunk, mert alapvetően mindnyájan rendelkezünk vele. Manapság azonban nagy szükség van arra, hogy előhívjuk, megerősítsük ezt a képességünket, és ebben már lehet segítséget kérni és kapni. Magyarországon is egyre elterjedtebbek a természetkapcsolattal foglalkozó szakterületek. Képződnek már természetkapcsolat facilitátorok, erdőfürdő vezetők, környezeti nevelők (hogy csak néhányat említsek), akik mind ezen a területen munkálkodnak. Én az Ökopszichológiai Intézet képzését végeztem el, így természetkapcsolat facilitátorként követem az útjukon azokat, akik mellém szegődnek. Mindebben nagy segítségemre van a másik két szakmám, a pszichológia és a fitoterápia is. E három területet ötvözöm természetkapcsolati sétáimon.
3. Van olyan, hogy én-mások? Ezek a viszonyok hogyan határozzák meg mindennapjainkat?
Születésünktől zajló fejlődésünk fontos lépése, amikor képessé válunk elkülöníteni magunkat másoktól. Ez azonban az én megszilárdulását jelenti, nem pedig izolációt, elidegenedést. Innen nézve van, és szükséges is, hogy legyen olyan, hogy „én és másik”. Amennyiben ez a különbségtétel elszigetelődést, kapcsolódási képtelenséget vagy csoporthovatartozás szerinti előítéletet, felsőbbrendűség érzést okoz, az már számos probléma forrása lehet, amitől szenved legtöbbször az egyén és a környezete is. Ha más élőlényekhez képest felsőbbrendűnek gondoljuk magunkat, vagy túl merev határral választjuk el magunkat tőlük, az könnyen vezet kizsákmányoláshoz vagy közönyhöz. Sajnos erre nem nehéz példát találni. A munkám egyik fontos és alapvető célja, hogy egyéni szinten segítsem ennek a káros és működésképtelen állapotnak az elkerülését vagy az ebből való visszafordulást.
4. Gondolataink tudatosítása: sokkal könnyebb természetben, kertben, vidéki sétaúton. Egyetértesz?
Ez attól függ. Mi emberek sem vagyunk homogén csoport. Nagy az egyéni változatosság abban, hogy kinek mi segít befelé figyelni, tudatosítani a belső folyamatokat, érzéseket, gondolatokat.
Én azok közé tartozom, akiknek valóban könnyebb lenni, élni, érezni és gondolkozni a Természetben. És tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
A külső-belső világgal, ritmusokkal kapcsolatba kerülni sokaknak egyszerűbb, ha több olyan inger éri őket, amit szokásunk természetesnek nevezni. (De természetkapcsolati gyakorlatot egy lakásban élő,cserépben álló fikusszal, vagy egy darab apró makk kupakkal is végezhetünk, de van, hogy már az is elég, ha csak képzeletben barangolunk a szabad ég alatt.) Ezekhez a gyakorlatokhoz, hasonlóan a meditációhoz, relaxációhoz vagy bármely más önreflexiót fejlesztő gyakorlathoz gyakorlás és türelem szükséges. Nem elvárható az azonnali hatás. Jobban járunk, ha folyamatként gondolunk erre, aminek tulajdonképpen sosincs vége. Azért fontos azt is megemlíteni, hogy az nem véletlen, hogy meditációhoz, relaxációhoz, imaginációhoz gyakran használunk természeti képeket és hangokat. Egyéni változatosság ide vagy oda, van ebben valami univerzális vonzódás, mint ahogy erre a kérdésed is utal.
8. Mindenki örökké és végérvényesen boldog akar lenni. Nem lehet tanulni hogy néha a kellemetlen érzelmeinket kell elviselnünk, pusztán át kell alakítanunk a viszonyunkat hozzájuk? Tudsz ebben segíteni?
Hát igen, ez egy jó kérdés. És egyben egy újabb univerzális jelenség. Ki ne akarna boldog lenni? Ez egy nagyon érthető vágy.
De hogy kinek mi fér bele ebbe az állapotba, abban már megint csak nagyok a különbségek. Az tekinthető-e kizárólag boldogságnak, ha sosem kell semmilyen fájdalmat, gyászt, félelmet átélnünk? Ez az elképzelés könnyen kudarcra ítélt vállalkozássá változtatja az életünket. Ugyanis az élet velejárója –hogy csak egy példát említsek-, hogy lezárunk és megnyitunk korszakokat, életciklusokat. Ezek mind-mind krízisekkel járnak, amik normálisak, vagyis kellemetlenek, de szükségesek, mert változásra sarkallnak. Ha nem lenne diszkomfortérzés, akkor maradnánk ott, ahol vagyunk, és nem követnénk az élet ritmusát és útját.
A mindnyájunkat érintő életciklus váltások mellett számtalan olyan kisebb-nagyobb kihívással szembesülünk, amik szintén feszültséggel, izgalommal járnak, és bizony mindnyájan átéltünk már olyan helyzeteket is, amiket szívünk szerint elkerültünk, kihagytunk volna, de sajnos nem lehetett. Még ebben az utóbbi esetben is van lehetőségünk megválasztani a reakciónkat, de ez sem azt jelenti, hogy átugorjuk a gyászfolyamatot, és elhatárolódunk a nehéz érzésektől. Úgy ugyanis elzárjuk magunktól az élethez való újrakapcsolódáshoz vezető utat is.
Ha a környezetünkhöz való viszonyunkat nézzük, ott is muszáj tudatosítani a jelenlegi siralmas állapotot, és azt is, hogy mi vezetett idáig, mert enélkül a nehéz gyászfolyamat nélkül nem lehet érzelmileg kapcsolódni, és aktív cselekvő részt vállalni.
A munkám során pszichológusként és természetkapcsolat facilitátorként is sokszor előkerül ez a téma, és igen, lehet ebben előre lépni.
9. Tudatos jelenlét, annak aki nem ismeri hogyan írnád le? Hogyan segíthet egy séta a természetben megtalálni az írt a lelki sebekre?
A tudatos jelenlét vagy más néven mindfullness annyit jelent, hogy a figyelmünket az „itt és most”-ra, a jelenben zajló külső-belső ingerekre, jelenségekre irányítjuk, és az így keletkező élményeinket igyekszünk egyszerűen csak szemlélni, tehát ítélkezés nélkül együtt lenni velük. Ez persze egy nagyon egyszerű, röpke megfogalmazása ennek a folyamatnak.
A sétáim során én is sokszor alkalmazok olyan gyakorlatokat, amik ezt a tudatos jelenlétet segítik.
Volt már róla szó, hogy a természetben sokaknak könnyebb ellazulni, a belső erőforrásokhoz hozzáférni, olyan állapotba kerülni, hogy az előttük tornyosuló életfeladatokhoz nagyobb lendületük legyen.
De az a módszer, amiben képződtem, nem áll meg itt, hanem fontos részt kap benne a természet iránti empátia, az élővilághoz való kapcsolódás és az egyéni cselekvőképesség, a tenni akarás igényének felkeltése is. Fontos tudatosítani, hogy amit a környezetünknek nevezünk, az tulajdonképpen egy olyan nagy egész, ami nem körülöttünk van, hanem aminek a szerves, elválaszthatatlan részei vagyunk.
Egy természetkapcsolati séta egyszerre segíti ezt a két folyamatot. Egyrészt támogatja az egyéni jóllétet, másrészt segíti a természethez való újfajta, működőképesebb hozzáállás kialakulását. Erőt is ad, és közben rá is irányítja a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyekre mindnyájunknak meg kell találnia a maga válaszát.
