Díjak és felelős üzleti magatartás

Január 27-én a Pénzügyminisztériumban szervezett konferenciát az OECD Nemzeti Kapcsolattartó Pont Felelős üzleti magatartás címmel. A rendezvényt záró kerekasztal-beszélgetésben, amelyen az Effekteamet dr. Molnár Klára igazgató képviselte, elsősorban arról esett szó, hogy a díjak és az egyéb motivációs eszközök hogyan mozdíthatják elő a vállalatok felelős üzleti magatartását.

Ezzel kapcsolatban dr. Molnár Klára elmondta, hogy az Effekteam által tavalyi évben megújított Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja épít a vállalatok körében is egyre jobban ismert SDG célokra, valamint figyelembe veszi a vállalat által a fenntartható projektekkel elért társadalmi és környezeti hatást, mely a pénzügyi teljesítmény mellett egyre inkább meghatározza egy-egy cég működését és megítélést. További információk a díjról: https://effekteam.hu/effekt2030/

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-02-03

2006-os megalakulásunk óta a vállalati felelősségvállalás iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformjaként dolgozunk azon, hogy a felelősen gondolkodó gazdasági szereplők valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára.

Apex hulladéklerakó
Ártalmatlanítás
Biológiailag lebomló hulladék
Csomagolási hulladékok
Depónia
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Életciklus-szemlélet
Élelmiszer-hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékfajták
Hulladék hasznosítás
Hulladékégetés
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
Imisszió
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kvóta
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Környezetvédelmi termékdíj
Elektromos és elektronikai hulladékok
Lerakás
Lom
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Nehézfém
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Szmog
Szennyező anyag
Talajsavasodás
Tervezett elavulás
Tidyman
Veszélyeshulladék-égető mű
Italos karton hulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
nulla hulladék
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...