Szebb jövőt!

2020-nak az a tanulsága:
senkinek sincs közülünk teljes biztonsága.
Hónapokig csendben, bezárva merengünk,
Szokott társaságunk hiányán kesergünk!
És, ha megértettük, hogy nem vagyunk egyedül,
Akkor egymásra figyelnünk is tán jobban sikerül.
Vízöntő korszakába immáron beléptünk,
Együttes erőnkkel majd mindent elérünk!

Különös  szilveszter…

Ez az év más, mint ahogy más volt a karácsony, és más a szilveszter is és már semmi sem lesz a régi. Ez az év sok mindennek új értelmet adott. Az ünnepek megmutatták sokunknak, hogy nem sokat érnek a drága ajándékok, ha nem állnak velünk Szeretteink a fa alatt és nincs kivel megosztani ünnepi menünket sem, hogy csak virtuálisan koccinthatunk barátainkkal 2020 szilveszter éjjelén.

Kifelé helyett befelé...

Személyiségünket, gondolkodásunkat, cselekedeteinket nagymértékben befolyásolják értékítéleteink. Ezt megváltoztatni sosem egyszerű, de 2020-nak, mintha sikerült volna. 2020 rávilágított arra, hogy a folytonos elégedetlenség helyett figyelmünket ne a hiányra helyezzük, hanem adjunk hálát mindenért, ami már megadatott, amit eddig elértünk, családunkért, barátainkért és legfőképp saját magunkért, hogy egészségesek vagyunk és hogy itt vagyunk.

"Semmi sem állandó, csak a változás maga." Hérakleitosz

Változás mindig is volt, van és lesz is. Egy természetes folyamat, ami ellen mégis sokszor küzdünk. Küzdünk, mert a járt utat járatlanért sokan nem szívesen adjuk fel, de 2020  még azt a nyulat is kiugrasztotta a bokorból, aki sose akart megmozdulni onnan. De ha belegondolunk, valahol a változás nemcsak a természet rendje, hanem maga az élet értelme is,  mert  ha folyton egy helyben topognánk, nem lenne ilyen fejlett tudományunk sem és a technika sem lenne ilyen modern és változás nélkül bizony nem lenne személyiségünkben sem fejlődés. Persze ez a változás, amit 2020 kikényszerít mindannyiunkból korántsem kellemes, de azt gondolom, bármilyen nehéz is, alkalmazkodni kell az új feltételekhez, az új világhoz, különben elveszünk.

Charles Darwin már régen megmondta:

“Nem a legerősebb fajok maradnak életben, hanem azok, amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni”

A változást sosem fogja érdekelni, hogy akarjuk-e vagy sem, de arról még dönthetünk, hogy hogyan fogadjuk: együttműködünk-e vele vagy ellenállunk neki.

Hogy mit hoz a HOLNAPUTÁN? És hogy mi lesz 2021-ben? Őszintén, erről sem mint mérnök, sem mint asztrológus fogalmam sincsen, és hiába is kérdezném meg Ádámot, a Holnapután portál alapítóját gyanítom, Ő sem tudja a választ.

Egy biztos, hogy semmi sem biztos. De az is biztos, hogy 2020 már elérte azt, amit mi emberek képtelenek voltunk: lelassítani és visszavenni és újra homo sapiensként élni a korábban jellemző moho sapiens helyett.

A legtöbb, amit szilveszter este tehetünk, hogy otthonunkban elcsendesedünk, hálát adunk azokért amikkel már rendelkezünk, megértjük hogy sosem vagyunk egyedül és nyitott szívvel lépünk át 2021-be hogy szerethessünk.

Boldog 2021-et!

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • pixabay
    Eredeti szerző: Geralt Gerd Altmann
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-12-30

Havasi Patrícia, okleveles környezetmérnök és aromaterápiás tanácsadó vagyok. 

www.havasipatricia.hu

1. Imádom a természetet, a növényeket és az állatokat.
2. Hobbim a természetes alapú kozmetikumok készítése és rabja vagyok az etikus, fenntartható ökodivatnak.
3. Szenvedélyem az írás és az utazás. Természetesen természetközeli helyekre és olyan városokba látogatok el, melyek sokat tettek a környezetvédelem érdekében.
4. Munkán a környezetvédelemhez kapcsolódik: főként megújuló energiák hasznosításával és klímastratégiák készítésével.foglalkozom.
5. Minden maradék időmet a természetes gyógymódok tanulmányozására fordítom, szentül hiszek a gyógynövények "csodájában".

Ezt az ÖT erősségemet egyesítettem és hoztam létre az ÖkoTrendet(ÖT), mely a környezetbarát életvitelt hozza közelebb Hozzád! Legyél Te is Ökotrendy!

https://www.facebook.com/Hogyanlegyekokotrendy/

 

 

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Anaerob
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Depóniagáz
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladék hasznosítás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Komposzt
Karbonlábnyom
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lerakás
Megújuló energia
Megelőzés
Másodnyersanyag
Permakultúra
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Savas eső
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajvíz
Tervezett elavulás
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Virtuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Nagy szervesanyag-tartalmú, földszerű anyag, ami a bio- és zöldhulladékok aerob mikroorganizmusok és ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...