Keleti botox: GUA SHA

Elérhető Hazánkban is már a „Keleti botoxra” keresztelt ősi kínai arcfeszesítő és méregtelenítő arcmasszázs, amely a meridiánrendszer és nyirokrendszer masszázsán alapul. A speciális, szisztematikus mozdulatok hatására a meridiánokban az energiaáramlás fokozódik és megszűnnek a pangások.

A Harvard  Egyetem  és  a  németországi  Duisburg-Essen  Egyetem  tudományos vizsgálatai is megerősítették, hogy a Gua Sha masszázs jelentős javulást mutat a mikro-cirkuláció fokozásában.

Hiszek az ásványok erejében is. Régóta tanulmányozom, hogy melyik drágakő, mire használható. Nem véletlen esett választásom a JADE kőre, mert az eredeti JADE ásvánnyal végzett GUA SHA eljárás segít mégjobban eltünteti a finom vonalakat és ráncokat, halványítja a szem alatti sötét foltokat és csökkenti a szem alatti ödémát, segíthet a toka eltüntetésében is. Már az első kezelés hatására halványulnak az öregségi foltok és feszesebb bőrt eredményez az arcon és a dekoltázson.

Kezelés során stimulálom a mellkas, nyak és az arc nyirokcsomóit ingerlő és terelő  mozdulatokkal,  amelyek serkentik  a  vérkeringést  és  a nyirokfolyadék  áramlását.  A  speciális  akupresszúrás  pontok  stimulálása segíti  a  belső  szervek működését, serkenti a szervezet öngyógyító folyamat

Miért próbáld ki Te is a GUA SHA kezelést a Luxury Aromatherapynál?
  • A nyirokelvezetés elősegítésével arcod izmai feszesebbé válnak, megemeli, tonizálja a bőrt
  • A vérkeringés fokozásával méregteleníti a szöveteket, serkenti arcbőröd saját kollagén előállítását
  • Csökkenti a szem alatti sötét karikákat, a puffadtságot és az ödémát
  • Jó hatással van a szemed körüli szarkalábakra az ajkak körüli és a homloki ráncokra 
  • Csökkenti a pólusok eltömődését, ezáltal a pattanások kialakulását
  • Tónust ad a dekoltázsod és arcod bőrének.

GUA SHA arckezelés

Miért a JADE kő?

A JADE kő a kínaiak szerint régóta megbecsült féldrágakő, amit már őseink is használtak. Sok helyen szerencsehozó tulajdonságot tituláltak neki, és ismerték a vesére gyakorolt jótékony hatását. Mindig is hittem az ásványok erejében, ezért utánanéztem, hogy méregtelenítésre melyik drágakövet vagy ásványt használják leginkább keleten és ez pedig a JADE. Ezen kívül még sejtregeneráló, és jó hatással van idegrendszerünkre is, mert harmóniát teremt, megnyugtatja a lelket. Ezért esett választásom a JADE ásványra.

Miért az IMMORTELLE/SALUBELLE?

Mert a doTERRA egyik legértékesebb illóolaj keveréke (tömjén, szantál, levendula, mirha, szalmagyopár, rózsa) amit olyan ritka esszenciális olajok alkotnak, amelyekre a történelem során sokszor támaszkodtak már őseink szépítő hatásaikért. Ezen olajok külön-külön is, antiaging és bőrszépítő hatásúak, de szinergens hatásuknak köszönhetően, együttes erővel sokkal többre hivatottak, mint csak önmagukban. Együttes hatásuknak köszönhetően mérsékelik a felszíni és a mélyebb ráncok megjelenését, és a bőr öregedését, bőrregeneráló, gyulladáscsökkentő és hidratáló tulajdonsággal is bírnak.

Nem véletlen, hogy Távol Keleten a GUA SHA nyirokmasszázs nem csak a szépségre, de az egészségre gyakorolt hatása miatt ma is töretlen, bízom, hogy így lesz ez Hazánkban is. Július 7-én és 8-án kétnapos bemutatónapot tartok a Dream Face Stúdióban, melyre szeretettel várom a Holnapután olvasóit is.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • pexels
    Eredeti szerző: Andrea Piacquadio
  • pexels
    Eredeti szerző: cottonbro
A cikk a következő napon jelent meg: 2021-07-03

Szolgáltatásaim között megtalálható a legtöbb masszázstípus, mind a keleti, mind a nyugati masszázsokat alkalmazok. Minden masszázst kombinálok aromaterápiával, mert a finom érintéseket még finomabb illatokkal vegyítve a lélek mélyebb rétegeibe juthatunk el.

Az aromaterápia és a különböző masszázsok, kezelések  azt a szerelmet jelentik, amivel egy jobb közérzetet lehet elérni, mert nemcsak hiszem, hanem tudom és tapasztalom is, hogy a hozzánk illő illattal bizony tudunk hatni lelkiállapotunkra. Az érintés ereje és fontossága úgy gondolom, vitathatatlan, főleg ha ezt az illatunkkal megfelelően kombináljuk.

Az alábbi masszázstanfolyamokat végeztem és alkalmazom vendégeim körében:

 
doTERRA AromaTouch Technique

Young Living Raindrop Technique

Aromaterápiás kezelések

Thai Herbalabdacs

Shiatsu kezelés

Japán bőrfeszesítő arckezelés

Tibeti méregtelenítő mézes masszázs

Hawai Lomi Lomi

Svédmasszázs

Talpmasszázs

Irodai székmasszázs/menedzsermasszázs

 

Havasi Patrícia

LUXURY AROMATHERAPY

https://luxuryaromatherapy.hu/

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anaerob
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biomassza
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Globális felmelegedés
Gyűjtőedény
Hulladékudvar
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékfajták
Hulladékkezelés
Használt sütőzsiradék
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Közszolgáltató
Elektromos és elektronikai hulladékok
Lerakás
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Rekultiváció
Szárazelem
Szürke víz
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Sugárbetegségek
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
Szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtésre szolgáló edény, zsák, eszköz, ...
A hulladékudvar szakképzett személyzet által működtetett hulladék átvevőhely, ahol a ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
A háztartásokban főzéshez, sütéshez használt sütőolaj és zsír fogyasztásra ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Főleg fürdő, zuhanyzó, mosdóvízből származó szennyvíz, mely némi mechanikai szűrés ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...