Az Air-France KLM 10 Airbus A350-900 vásárlásával újítja tovább flottáját

Az Air France és az Air France-KLM igazgatói tanácsa döntött az Air France A380-as gépeinek cseréjéről, amik helyére 10 Airbus A350-900 érkezik.

Míg a KLM már régóta dolgozik hosszútávú flottájának racionalizálásán - ami így idővel kizárólag Boeing 777 és 787 gépekből fog állni - a mostani döntés az Air France-KLM flottájának egyszerűsítését szolgálja.

A vásárlás 38-ra növeli majd az A350-es gépek számát az Air France flottaállományában, beleszámolva azt a 3 újat is, amiket már korábban átadtak a társaságnak. A beruházásnak köszönhetően egyébként 2023-ra 116 hosszútávú gép lesz a társaság szolgálatában, amik kizárólag négy típusból, Airbus A330-ból, A350-ből, Boeing 787-ből és 777-ből állnak majd. A beruházásoknak köszönhetően mind a KLM, mind az Air France rugalmasabban és gazdaságosabban fog majd működni, hiszen mindössze háromféle képesítésre, az Airbus A330/A350-hez, a Boeing 787-hez, valamint Boeing 777-hez előírt vizsgákra lesz szükségük a pilótáknak.

Az új-generációs gépek az Airbus A380-asok helyére érkeznek, amiket így 2022 decemberéig nyugdíjaznak. A csere egyébként az Airbus A340-esek érkezését is elősegíti, amik 2021 első negyedévétől állnak majd szolgálatba.

Az Airbus A350-900 egy testben ötvözi a gazdasági hatékonyságot és a környezetkímélő működést, hiszen az előző generációhoz képest 25%-kal kevesebb üzemanyag szükséges üzemeltetéséhez – ami így 2,5 litert jelent egy utasra és egy kilométerre vetítve – de a zajszennyezésük is 40%-kal alacsonyabb. A gépek belül csendes és tágas kabinokkal, wifivel és újgenerációs utas-szórakoztató rendszerrel vannak felszerelve a minél nagyobb kényelem érdekében.

„Az Air France flottájának racionalizálása és egyszerűsítése elengedhetetlen a gazdasági és működési hatékonyság fenntartásához. Az Airbus európai szakértelmének köszönhetően az A350-900 minden téren kimagasló teljesítményt nyújt. Boldog vagyok, hogy e gépek flottánk gyöngyszemeiként járulnak majd hozzá versenyképességünkhöz” – mondta el Benjamin Smith, az Air France-KLM Csoport elnök-vezérigazgatója.

„Az Airbus A350 az ügyfélelégedettség, a mindennapi működés és az ökológiai lábnyom csökkentésének terén is kimagaslóan teljesített tesztjeinken. Az évente több mint egymilliárd eurós befektetés a legfőbb lépésünk flottánk szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésében, amit 2030-ra a felére kívánunk csökkenteni” – tette hozzá Anne Rigail, az Air France vezérigazgatója.

 


Az Air France-KLM-ről
Az erős európai bázissal rendelkező globális óriásvállalat, az Air France-KLM csoport fő tevékenységi területei a személy- és teherszállítás és a repüléstechnikai karbantartás. Az Air France-KLM az Európából induló nemzetközi légiforgalom vezető vállalatcsoportja. 2018-ban, a csoport öt légitársaságának – az Air France-nak, a KLM Holland Királyi Légitársaságnak, a Joonnak, a Transavia-nak és a HOP!Air France-nak köszönhetően 116 országban összesen 314 desztinációra repíti ügyfeleit. Az Air France-KLM 548 repülőgépével 2017-ben 101.4 millió utast szállított. A vállalatcsoport közel 2300 napi járatot üzemeltet, elsősorban a Paris-Charles de Gaulle és az Amsterdam-Schiphol repülőterekről.  Az Air France-KLM Flying Blue hűségprogramja Európában vezető szerepet tölt be, több mint 15 millió taggal. Az Air France-KLM és partnerei, a Delta Air Lines és az Alitalia több mint 270 napi járatot üzemeltet a legnagyobb transzatlanti légitársasági szövetségként. Az Air France-KLM szintén tagja a 19 légitársaságból álló SkyTeam szövetségnek, amely több mint 14.500 napi járatot indít 175 ország több mint 1.150 úticéljára.

 

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2019-12-19
Módosítás dátuma: 2019-12-17
Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Ártalmatlanítás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Egészségügyi hulladékok
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Gyűjtőedény
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Háztartási hulladék
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposzt
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetvédelmi termékdíj
Levegőszennyezés
Lom
Megújuló energia
Megelőzés
Metán
Nehézfém
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Permakultúra
Polisztirol
Rekultiváció
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Szemét
Savas eső
Tengeri hulladék
Talajsavasodás
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Űrszemét
Üvegházhatás
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
Szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtésre szolgáló edény, zsák, eszköz, ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
Nagy szervesanyag-tartalmú, földszerű anyag, ami a bio- és zöldhulladékok aerob mikroorganizmusok és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
A szemetet tulajdonosa már nem tudja vagy nem akarja használni. Vegyesen gyűjtve lerakóba kerül és nem hasznosul, ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...