Ismét pályázható az Invitech Innomax Díj

Az infokommunikációs infrastruktúra szolgáltató tizedik alkalommal hirdeti meg patinás seregszemléjét, melyre várja a digitalizációra és az innovatív megoldásokra fogékony nonprofit szervezetek jelentkezését a pályázati kiírás szerinti témakörökben (esélyegyenlőség, fenntarthatóság, egészségügy, oktatás). Idén a társaság tovább bővíti a lehetséges pályázó civil szervezetek körét azzal, hogy munkatársai körében is meghirdeti a pályázatot. Az Invitech-es kollégák így egy további díjra javasolhatnak a saját környezetükben működő, példaértékű közösségi tevékenységet folytató nonprofit szervezeteket. A pályaművek meghosszabbított beadási határideje 2020. január 30. A pályázatok lebonyolítását és az elbírálásokat negyedik alkalommal segíti az Effekteam.

Az Invitech 2010-ben azzal a céllal hozta létre az InnoMax Díjat, hogy felhívja a figyelmet a kreatív, innovatív, a gyorsan változó piaci körülmények között is helytálló cégekre, illetve hogy teret és lehetőséget adjon a fejlődni képes vállalatoknak önmaguk megmutatására. 2016-ban az InnoMax Díj szellemisége megújult, középpontba állítva a közérdeket szolgáló innováció érvényesülését. Felismerve, hogy a korszerű eszközök és a naprakész tudás átadása elsősorban a nonprofit szervezetek esetében jelenthet komoly előrelépést. 2018-ban a pályázat már teljes egészében a civil szféra szereplőinek részvételére koncentrált. A legjobb projektötletek ismertségét pedig tovább növelte, hogy azokat az Invitech még az elbírálás időszakában közönségszavazásra is bocsájtotta.

Tavaly egy animációs lézerprojektor terve, egy kórházi szolgáltatásokat értékelő online felület, egy egészséges, környezettudatos táplálkozást támogató alkalmazás, a társadalmi szolidaritás eszméjét népszerűsítő online játék, valamint a hátrányos helyzetűek társadalmi integrációját segítő vendéglátóhely projektje nyerte el az Invitech díját.

Az Invitech ezt a koncepciót viszi tovább 2019-ben is. A társaság ugyanakkor tovább bővíti a lehetséges pályázó civil szervezetek körét azzal, hogy munkatársai körében is meghirdeti a pályázatot. Az Invitech-es kollégák így egy további díjra, és az azzal járó támogatásra javasolhatnak saját környezetükben működő, példaértékű közösségi tevékenységet folytató nonprofit szervezeteket.

A pályáztatás során a hagyományoknak megfelelően ismét neves szakemberekből álló zsűri fogja kiválasztani a díjazásra leginkább érdemes pályaműveket, a négy díjazotton felül egy további nyertest a közönségszavazás fog eldönteni, az „Innomax Dolgozói Díj” nyertesét pedig az Invitech munkatársi közössége fogja szintén szavazás útján kiválasztani. A pozitív tapasztalatok alapján az Invitech továbbra is az Effekteam szakértő közreműködésére épít a pályáztatás gyakorlati lebonyolításában.

Az Innomax pályázatra november 7-től lehet jelentkezni, a pályaművek meghosszabbított beadási határideje 2020. január 30. A nyertes pályaműveket az Invitech március folyamán fogja kihirdetni. A nyertes projekteket 2020 áprilisa és decembere között kell megvalósítaniuk a civil szervezeteknek, amihez egyenként 500 ezer Ft támogatásban részesülnek.

A pályázati kiírás elérhető az Invitech honlapján: www.invitech.hu/innomax

 

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Felhasznált irodalom
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-01-23

2006-os megalakulásunk óta a vállalati felelősségvállalás iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformjaként dolgozunk azon, hogy a felelősen gondolkodó gazdasági szereplők valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Biotrágya
Biomassza
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-szemlélet
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Globális felmelegedés
Gyűjtőedény
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladékkezelés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposztálás
Közszolgáltató
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Megelőzés
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
RDF
Rekultiváció
Szárazelem
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Talajsavasodás
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Urbanizáció
Űrszemét
Újrahasználat
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vizuális hulladék
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
Szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtésre szolgáló edény, zsák, eszköz, ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...