Michael Bloomberg 1,8 milliárd dollárt adományozott a Johns Hopkins egyetemnek

A mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő adománnyal a volt New York-i polgármester azt kívánja elérni, hogy az egyetemen jövő ősszel tanulmányokat kezdő diákoknak ne kelljen hallgatói hitelt felvenniük, és bővítsék a már ott tanuló, szegény sorsú hallgatók ösztöndíj-lehetőségeit.

A felvett diákhitelek miatti, évtizedekre szóló eladósodottság országosan súlyos társadalmi problémát okoz az Egyesült Államokban.
Ronald Daniels, a Johns Hopkins elnöke korábban gyakran panaszkodott arra, hogy az egyetem nem tud minden olyan tehetséges fiatalt felvenni, aki szerény anyagi körülményei miatt nem tudja kifizetni a tandíjat és az oktatással járó egyéb költségeket. Az egyetemi közösséghez az idén ősszel intézett üzenetében Daniels azt írta, hogy bár az elmúlt nyolc év adománygyűjtő akciói több mint hatmilliárd dollár felajánlást eredményeztek, az egyetem továbbra is számít adományokra.


Bloomberg adományáért köszönetet mondva, Daniels leszögezte, hogy az egyetem "a rendkívüli ajándéknak köszönhetően" a felvételiknél immár teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatja majd a leendő hallgatók anyagi helyzetét. Ted Mitchell, az egyetemeket és főiskolákat tömörítő Amerikai Oktatási Tanács elnöke azt hangsúlyozta: Bloomberg adománya az oktatási intézményeknek egyúttal felhívás más adományozóknak, valamint a politikai döntéshozóknak, "biztosítsák, hogy az amerikai felsőoktatás a társadalmi mobilitás eszköze legyen".


Michael Bloomberg 1964-ben diplomázott a tekintélyes intézményben. Az egyéb jótékonykodásáról - a többi között a környezetvédelmet segítő jelentős adományairól - is ismert üzletember a The New York Timesnak írt, a lap internetes oldalán vasárnap megjelent véleménycikkében azt hangsúlyozta: adományával azt szeretné segíteni, hogy a tehetséges emberek az érdemek és ne a gazdagság alapján jussanak lehetőségekhez. "A pénzügyi helyzetnek soha többé nem szabad befolyásolnia a döntéseket" - fogalmazott.


Bloomberg már korábban is jelentős összegeket adományozott oktatási és más jótékony célokra, összesen mintegy 6,5 milliárd dollár értékben.

 

Kép forrása: https://www.flickr.com/photos/americanprogress/3465791787

Szerző: Ralph Alswang

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



A cikk a következő napon jelent meg: 2018-11-20

Olyan korban élünk, amikor egyéni, közösségi és nemzetközi szinten is aktív cselekvésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért összehangoltabbá kell tennünk az üzleti és a társadalmi érdekeket, erőteljesebben kell fókuszálnunk az edukációra, a társadalmi szemléletformálásra, így a környezettudatos gondolkodásmód erősítésére is.

A HOLNAPUTÁN rendszere ebben kíván Partner lenni: Tudáscentrumként, tájékozódási pontként és kommunikációs felületként nyújt díjmentes publikációs lehetőségeket a felelősen gondolkodók számára. A Holnapután részletesebb bemutatása ezen az aloldal érhető el.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Anaerob
Ártalmatlanítás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékfajták
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kvóta
Környezetszennyezés
Közszolgáltató
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Lerakás
Italoskarton hulladék
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Rekultiváció
Szárazelem
Savas eső
Tengeri hulladék
Tájseb
Talajsavasodás
Tervezett elavulás
Tidyman
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Vízszennyezés
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...