A jelenlegi helyzetben az otthoni csatornahasználat esetében is fontos a környezettudatos viselkedés!

A Magyar Víziközmű Szövetség – mint a magyarországi víziközmű-szolgáltatók szakmai érdekképviseleti szervezete – ezúton kéri a lakosság közreműködését abban, hogy a jelenlegi helyzetben is viselkedjenek környezettudatosan, figyeljenek arra, hogy az otthoni csatornahasználat során is tanusítsanak fegyelmet és tudatosságot.

A MaVíz a magyarországi víz- és csatornaszolgáltató szervezetek, valamint a kapcsolódó vízipar, kereskedelem és oktatási intézmények társadalmi úton szervezett, önálló szakmai érdekképviseleti szervezete. A Szövetség kiemelt feladatának tekinti, hogy a tagszervezeteit –  a felelős víziközmű-szolgáltatókat – méltó módon képviselje minden olyan jellegű témában, amely a társadalmi megítélés során hangsúlyt kap.  

Ma Magyarországon – nagyon felelős viselkedést tanusítva – napról napra több honfitársunk marad otthon - dolgozik, vagy éppen tanul gyermekével. Ez a megváltozott élethelyzet azonban több odafigyelést is igényel – minden szintéren; így van ez a wc-, valamint  a szennyvízrendszer használatával is. 

Ahogyan arról sokat lehet hallani a médiában, a víziközmű szolgáltatók – mivel a ivóvízhálózat kiemelt jelentőségű infrasturktúrának minősül - a közegészségügyben kulcsszerepet töltenek be a jelenlegi helyzetben. Mindannyian meghozták és bevezették a veszélyhelyzetre vonatkozó intézkedési terveiket, azonban most együtt – közösen kérik az Önök közreműködését.

 

Tisztelettel kérjük a lakosságot, hogy szíveskedjenek betartani az alábbi fontos lépéseket a mosdó-, illetve csatornahasználat során:

Tilos a szennyvízcsatornába konyhai maradékot, nedves törlőkendőt, pelenkát, egészségügyi betétet, tampont, oldószereket, ruhákat és gyógyszereket, gyógyszeripari készítményeket, benzint, vegyi anyagot, robbanásveszélyes folyadékot valamint építési törmeléket,  juttatni!

Kérjük fokozottan figyeljenek arra, hogy a nedves törlőkendők, a csomagolásokon lévő tájékoztatóval ellentétben nem bomlanak le kellő gyorsasággal a csatornahálózatban és ezért ott – bármennyire is hihetetlen - a dugulások kb. 75 %-ért felelősek. Amennyiben ezt számszerűsíteni szeretnénk, ezek a hibaelhárítások éves szinten közel 2, 85 milliárd forint többletköltséget okoznak az ágazatnak.

Fontos megjegyezni, hogy egy nagyobb dugulás nem „csak” plusz munkát jelent a szennyvíztisztító telepen dolgozó munkatársaknak, de rosszabb esetben fizikai valójában a háztartásokban is megjelenhet a probléma: először csak a wc-t nem lehet lehúzni, aztán ha ez fokozódik, elindulhat  visszafelé annak tartalma is! Ezért fontos az, hogy megértsék – az Önök saját érdeke is az, hogy betartsák ezeket az alapvető szabályokat!

A csatornahálózat és saját életterük védelme érdekében kérjük tehát Önöket, hogy viselkedjenek környezettudatosan és óvják környezetüket. Tudatos odafigyeléssel nemcsak a helyi dugulásokat lehet megelőzni, de a csatornahálózat állapotáért, a szennyvíztisztító telepek megfelelő működéséért is sokat lehet tenni! És erre a jelenlegi helyzetben kiemelten szükség van!

 

Szeretnénk felhívni újra mindenki figyelmét arra, hogy az ivóvízbázisok többsége védett, amelyekből egy esetleges járvány során is folyamatosan biztosítani tudja minden szolgáltató a jó minőségű ivóvízzel való biztonságos ellátást.

Kérjük segítsék tudatos viselkedésükkel a a szennyvíz szakszerű, biztonságos elvezetését és megtisztítását.

 

A kialakult helyzetre tekintettel legyenek körültekintőek Önök is, figyeljenek a környezetükre és egymásra!

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • MaVíz
    Eredeti szerző: Magyar Víziközmű Szövetség
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-03-30

A Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) a magyarországi víz- és csatorna szolgáltató szervezetek valamint a kapcsolódó vízipar, kereskedelem és oktatási intézmények társadalmi úton szervezett, önálló szakmai érdekképviseleti szervezete.

Legfőbb célunk válaszokat adni arra a kérdésre, hogy milyen módon biztosítható a lakosság számára az eddiginél is magasabb színvonalú ivóvíz– és szennyvízszolgáltatás. Tevékenységünkbe a tagszervezetek igényeinek és elvárásaink kiszolgálása mellett jelentős szerepet tölt be az ivóvízzel kapcsolatos lakossági tájékoztató kampányok szervezése.

A MaVíz szakmai munkájának magas minőségét a tagszervezetek szakembereiből alakított bizottságok és szakmai szervezetek segítik. Erre a szakmai munkára alapozva készülnek a víziközmű-szolgáltatás legjelentősebb szakterületeit érintő tanulmányok, ajánlások, különböző kiadványok. Erre a szakmaiságra építve végezzük az ágazat érdekképviseleti munkáját, és működünk együtt a víziközmű ágazatban érintett más érdekvédelmi szervezetekkel, szakszervezettel, hatóságokkal, szaktárcákkal, valamint nemzetközi szervezetekkel.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biohulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékudvar
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékkezelés
Használt sütőzsiradék
Hulladék hasznosítás
Hulladék-előkezelés
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Italos-kartondoboz
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Megelőzés
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
RDF
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Szürke víz
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Sugárbetegségek
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajvíz
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználat
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Háztartásokban, éttermekben, kiskereskedelmi egységekben keletkező konyhai és élelmiszer hulladék. A ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékudvar szakképzett személyzet által működtetett hulladék átvevőhely, ahol a ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
A háztartásokban főzéshez, sütéshez használt sütőolaj és zsír fogyasztásra ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A hulladék előkészítése a hasznosítás vagy ártalmatlanítás előtt. Főleg mechanikai ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
Főleg fürdő, zuhanyzó, mosdóvízből származó szennyvíz, mely némi mechanikai szűrés ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...