„Jó, ha az elején meg tudjuk határozni, hogy mit nevezünk majd sikernek”

Pogány Éda több mint két évtizede foglalkozik üzleti fenntarthatósággal és évek óta részt vesz az Effekt 2030 díjra benyújtott pályázatok értékelését végző szakmai zsűri munkájában is. A Syngenta regionális üzleti fenntarthatósági vezetője néhány olyan gyakorlati tapasztalatot és bírálati szempontot osztott meg az idei díj meghirdetése kapcsán, melyek iránymutatásul szolgálhatnak a most pályázók számára.

Az Effekt 2030 díj egyik fontos célja, hogy az üzleti szektor szereplőit arra ösztönözze, hogy közösségi befektetéseik során mindig tartsák szem előtt a mérhető, kimutatható hatások, pozitív változások szempontjait. De milyen is egy hatékony vállalati felelősségvállalási vagy fenntarthatósági program?

Az az igazi, ha szándékvezérelt, fenntartható üzletvitelről lehet beszélni, ahol a fenntarthatóság elválaszthatatlan része a vállalat működésének, és ez kihat az egész értékláncra, a beszállítók és vevőpartnerek üzletvitelére, a dolgozók jóllétére, és figyelembe veszi a tágabb értelemben vett érintettek érdekeit is. Az ilyen működés lényegesen nagyobb, szélesebb körű hatással bír, mint az avíttas CSR programok, melyeknek az az optikája, mintha az amúgy a fenntarthatóságtól teljesen függetlenül működő vállalatra ráaggatnának egy-egy környezetvédelmi, ritkábban társadalmi ügyet szolgáló projektet. Hogyan is mérjük az üzleti fenntarthatóságot? Hogyan tudjuk megjeleníteni azt, hogy milyen inputokat használunk fel, ezeket hogyan transzformálja az üzleti modellünk, milyen outputok keletkeznek és milyen tőkékre milyen hatással vagyunk? Milyen értéket tudunk teremteni adott érintetti csoportok számára, és erről hogyan tudunk rendszeresen és hitelesen beszámolni minden érdeklődőnek? Erre jó válasz az ESG és az integrált jelentések. Az ESG egy eszköz, a környezet, a társadalom és a vállalatirányítás dimenzióira vonatkozó, vállalatra szabott mérőszámok rendszere és az ezekhez tartozó útmutató. Ha már mérünk, jöhet az éves integrált, azaz minden más üzleti és pénzügyi mérőszámmal összefüggésben történő, egységes jelentés közzététele. Persze lehet egyes programok hatását külön is mérni, itt fontos előre meghatározni, hogy mi a cél, mire és milyen hatással szeretne lenni a projekt és azt hogyan tervezzük mérni. Bennem mindig felmerül a kérdés, amikor csak eredményeket látok, hogy honnan tudjuk, hogy ez most jó-e? Jó, ha az elején, az érintettekkel közösen meg tudjuk határozni, hogy mit nevezünk majd sikernek. És aztán, akár sikerül ezt elérnünk, akár nem, mindenképpen sokat fogunk tanulni, és a tanulságokat levonva tudjuk továbbfejleszteni a hatásmérésünket. Ez az, ami igazán fontos.

A pályázatok elbírálása során hogyan jelenik meg a közösség-hatás-jövő hármas kritériumrendszere? Mit vizsgál a zsűri az egyes kritériumok kapcsán?

A pályázati anyagot az Effekteam csapata nagyon körültekintően és szakszerűen állította össze, abban benne van minden, amit tudni kell. Érdemes ezt gondosan áttanulmányozni, és jó időben elkezdeni megírni a pályamunkát. A közösségnél fontos, hogy a munkatársakat, beszállítókat, vevőpartnereket, ügyfeleket/fogyasztókat mennyire sikerült mozgósítani az ügy érdekében, ami nyilván összefüggésben van a hatással és a jövővel, a hosszútávúsággal is. Hatás tekintetében nézzük mindig az adott program vagy stratégia hosszabb távra tervezett továbbfejlesztési lehetőségeit. Ami még fontos és a zsűri szívéhez közel áll, az a jól megtervezett és kivitelezett kommunikáció, hiszen ha sokakat elérünk egy-egy jó üzenettel, annak széleskörű ismeretterjesztő hatása is van, amit mindig díjazunk.

A korábbi pályázatok értékelése során szerzett tapasztalatai alapján milyen javaslatai, jó tanácsai lennének az idei pályázók számára?

Három pontot érdemes szerintem szem előtt tartani a pályázóknak: 1. Hagyjanak maguknak elegendő időt! Olvassák el a kitöltési útmutatót, gondolják át, beszéljék meg, hogy mit érdemes, mit lehet válaszolni és töltsenek ki minden rubrikát. 2. Mindenképpen írják le, hogy az adott program hogyan kapcsolódik az üzleti fenntarthatósági stratégiájukhoz, miért éppen az adott területen aktívak, mely érintetteket vontak be. 3. Fordítsanak gondot a kommunikáció ismertetésére, hogy hogyan tették közzé a tevékenységüket, írják le, hogy mi volt a céljuk, ehhez képest mit értek el, csatoljanak alátámasztó, lehetőleg vizuális elemeket, linkeket.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2021-06-24

2006-os megalakulásunk óta a vállalati felelősségvállalás iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformjaként dolgozunk azon, hogy a felelősen gondolkodó gazdasági szereplők valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biológiailag lebomló hulladék
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Gyűjtőedény
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékkezelés
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposzt
Komposztálás
Karbonlábnyom
Közszolgáltató
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Metán
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Permakultúra
Polisztirol
Rekultiváció
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Sugárbetegségek
Tengeri hulladék
Tájseb
Talajvíz
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Üvegházhatás
Újrahasználat
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Vizuális hulladék
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
Szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtésre szolgáló edény, zsák, eszköz, ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
Nagy szervesanyag-tartalmú, földszerű anyag, ami a bio- és zöldhulladékok aerob mikroorganizmusok és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...