Mindenki nyer a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjában

A Tesco idén szeptemberben már nyolcadik alkalommal hirdette meg „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi pályázati programját. A felhívásra rekordszámú jelentkezés érkezett, ami jól mutatja, mekkora szükség van a támogatásra. A szokásos menetrend szerint a Tesco a vásárlók bevonásával választaná ki, melyik pályázó mekkora összegű támogatásban részesüljön, azonban az eredetileg decemberre tervezett áruházi szavazás a járványhelyzetre tekintettel, a vásárlók és munkatársak biztonsága érdekében elmarad. A Tesco viszont úgy döntött, valamennyi továbbjutó pályázatot ugyanakkora összeggel honorálja, így az áruházlánc összesen több mint 45,5 millió forintot fordít a közösségek támogatására országszerte.

Az „Ön választ, mi segítünk” program nyolcadik fordulójában összesen 413 pályázat érkezett. A jelentkező szervezetek és közösségi csoportok országszerte 61 körzetben adhatták be kezdeményezéseiket, melyek közül – normál pályázati rend szerint – az Effekteam független szakértői választották ki azt a 181 projektet, amelyeket a szavazati szakaszba javasolnak. Az értékelés során a szakértők különböző szakmai és formai szempontokat is figyelembe vesznek, számít például, hogy mennyire kidolgozott és megvalósítható az ötlet, valamint az is, hogy milyen mértékben és hogyan támogatja az érintett közösség fejlődését. Általában a Tesco valamennyi, a második szakaszba továbbjutó pályázat megvalósításához hozzájárul, azt azonban vásárlóira bízza, hogy körzetenként melyik kezdeményezés kapja a legnagyobb összegű támogatást, és ki lesz a második, valamint harmadik helyezett.

Idén, mivel a vírushelyzet egyre súlyosbodik a legtöbb közép-európai országban, az áruházlánc úgy döntött, hogy nem szervezi meg az áruházi szavazást. A Tesco számára a vásárlók és kollégák biztonsága prioritás a jelenlegi rendkívüli helyzetben, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy az „Ön választ, mi segítünk” programon keresztül elnyerhető támogatás mekkora segítséget jelent a pályázó szervezetek számára. Éppen ezért a Tesco úgy döntött, hogy bővíti az eredetileg tervezett támogatási keretet, és valamennyi, a szavazási szakaszba továbbjutó kezdeményezést azonos összeggel támogatja, azaz mind a 181, a szakértők által kiválasztott szervezet 250 000 forint hozzájárulást kap projektje megvalósításához. Az áruházlánc így összesen több mint 45,5 millió forintot fordít a közösségek támogatására országszerte.

A zsűri a továbbjutókon kívül egy kreatív különdíjas pályázót is kiválasztott. Ezt az elismerést az „Ön választ, mi segítünk” program nyolcadik fordulójában a jászberényi „Helyet!” Alapítvány @Kert című projektje kapta. A kezdeményezés célja, hogy értelmi fogyatékkal élő fiatalok mezőgazdasági szakember vezetésével, online megmutassák, hogyan állíthatunk elő mindannyian friss, egészséges zöldséget, gyümölcsöt, akár egy zsebkendőnyi kertben vagy egy apró balkonon.

A szakértő zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga, hiszen rengeteg színes és kreatív pályázat közül kellett kiválasztani a továbbjutókat. Ilyen volt például a mókusodúk kihelyezését és rózsakapuk építését célzó kezdeményezés és az idősotthonban élők testmozgását támogató projekt is. A program támogatásával megvalósulhat még többek között felső tagozatosok számára különböző szakmák kipróbálását lehetővé tevő nyári tábor, szabadtéri tanterem, fiatalok animátor képzése, de számos játszótér, óvoda- és iskolaudvar felújításához, magaságyások és mezítlábas ösvények telepítéséhez, valamint a vírussal kapcsolatos tájékoztató és segítő feladatok, valamint fertőtlenítő és takarító eszközök beszerzéséhez is kértek és kaptak támogatást a jelentkezők.

A programról bővebb információk az Ön választ, mi segítünk weboldalán olvashatók. A program támogatásával eddig megvalósult projektek pedig megtekinthetők ezen a térképen.

Borítókép: Dr. Rex Kutyás Egyesület

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-11-23

2006-os megalakulásunk óta a vállalati felelősségvállalás iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformjaként dolgozunk azon, hogy a felelősen gondolkodó gazdasági szereplők valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Globális felmelegedés
Gyűjtősziget
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Hulladék-előkezelés
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposztálás
Karbonlábnyom
Közszolgáltató
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
LDPE (PE-LD vagy kis sűrűségű polietilén)
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Megelőzés
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
Polietilén-tereftalát (PET)
Rekultiváció
Szárazelem
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Sugárbetegségek
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldulladék
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A közterületen elhelyezett szelektív gyűjtőszigetek zárható gyűjtőedényeibe a lakosság által ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A hulladék előkészítése a hasznosítás vagy ártalmatlanítás előtt. Főleg mechanikai ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
A leggyakrabban használt műanyag típus, melyből főleg fóliát, egyszer használatos nejlonzacskót, ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Az ásványvizes és üdítős palackok leggyakoribb alapanyaga. Az újrahasznosítás során a ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
Kertekből, parkokból származó növényi hulladék. Például fanyesedék, ág, gally, ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...