A gerinces fajok populációi 68%-kal zsugorodtak!

A 2020. szeptember 10.-én publikált WWF Élő Bolygó Jelentés a természet utolsó segélykiáltása: a jelentés szerint a gerinces fajok populációi megdöbbentő mértékben, 68%-kal zsugorodtak. Ha nem vesszük tudomásul, mekkora veszélyben van a természet és ezzel a mi életünk, azzal 8 milliárd ember jövőjét tesszük kockára. Vajon értjük a jelzéseket, képesek vagyunk elindulni a cselekvés útján és alkalmazkodni az új korhoz?

A WWF kétévente megjelenő Élő Bolygó Jelentése bolygónk aktuális állapotát és az emberi tevékenység hatását mutatja be tudományos alapokon nyugvó adatokra támaszkodva. A jelentés 2020-as kiadásában világosan látható: a természet felbolydult, és Földünk egyértelmű vészjelzésekkel figyelmeztet erre.

"Rendszerszintű változásra van szükség az élelmiszer-termelésben, az energia előállításában, tengereink kezelésében és a nyersanyagok felhasználásában. De mindezek felett leginkább a hozzáállásunkon kell változtatni: ahelyett, hogy a természetre úgy tekintünk, hogy >>jó, ha van<<, el kell fogadnunk végre, hogy a legnagyobb és egyetlen szövetségesünk az egyensúly helyreállításában" - fogalmaz David Attenborough természettudós, a WWF nagykövete. A természettől való elidegenedésünk egyik komoly megnyilvánulása az egész világot érintő koronavírus-járvány, ami egyértelműen rámutat az emberek és a bolygó egészsége közötti összefüggésekre és arra, hogy nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk.

Kritikus állapotban a bolygó élővilága

Az idei Élő Bolygó Jelentésből kiderül: Az 1970 és 2016 közötti időszakban az egész világon megfigyelt 4392 faj 20811 populációja döbbenetesen nagy mértékben, átlagosan 68%-kal zsugorodott. A leggyorsabb ütemben az édesvizek biológiai sokfélesége romlik: 300 év alatt a globális vizesélőhelyek mintegy 90%-a eltűnt, a megfigyelt 3741 édesvízi populáció (944 emlős-, madár-, kétéltű, hüllő- és halfaj) pedig átlagosan 84%-kal lett kisebb.

"A mi évszázadunkban a vadon élő fajok egyötödét fenyegeti a kihalás az éghajlatváltozás következtében. A növények kihalási kockázata szintén hatalmas: a dokumentált növényfajkihalás az emlősök, a madarak és a kétéltűek együttes csökkenésének kétszerese. A bolygó élővilága kritikus állapotban van, és meg kell végre értenünk, a mi túlélésünk is ettől függ: gazdaságunk és egészségünk a természetre épül, és csak akkor leszünk képesek megóvni a biológiai sokféleséget és gazdasági egyensúlyt, ha ezt a tényt elfogadjuk" - mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

A bolygó hangja

A 2020-as Élő Bolygó Jelentés "A bolygó hangja" című mellékletében (Voices for a Living Planet) a világ minden részéről fiatal és tapasztaltabb filozófusok, véleményvezérek, gyakorlati szakemberek osztják meg velünk, ők milyennek képzelik el az egészséges bolygót. A jelentés magyar kiadásának mellékletében hazai szerzők is kifejtették gondolataikat: Nagy Réka szerkesztő-újságíró, az Ökoanyu blog szerzője, Varga Korinna, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet kutatója, Pribéli Levente, a Fridays For Future mozgalom hazai aktivistája és Prof. Dr. Tóth Gergely közgazdász, a Követ Egyesület egyik alapítója és jelenlegi főtitkára írták le, ők miben látják a megoldás kulcsát.

Nagy Réka szerint "újra kell gondolnunk és építenünk a rendszereinket és ehhez mindannyian hozzátehetünk. Először kis lépésekkel, majd a kis lépéseket egymással megosztva, egymással összekapcsolva egyre hatékonyabb érdekképviseletet felmutatva."
Pribéli Levente, a Fridays For Future aktivistája többek között a lokális cselekvés fontosságát hangsúlyozza: "Amikor globális mutatókat nézegetünk, és a Földi élet sokféleségének csökkenéséről, összeomlásáról gondolkodunk, természetes, hogy lebénulunk a cselekvésben. Ha minden döntésünk globális hatását nézegetjük egyesével, egyértelmű, hogy kevésnek fogjuk érezni magunkat ahhoz, hogy ezen változtassunk. Ott viszont, ahol élünk, hatalmas hatásunk lehet. Ahhoz tudunk igazán kapcsolódni, arra tudunk igazán hatni, amit ismerünk, ami a közelünkben van".

A WWF Magyarország a zöld helyreállítás reményében szeptember 10-ével meghirdeti az új normát, aminek elfogadásával bárki a változás generációjának tagjává válhat. A 7 pontos vállalás nemcsak elindít a cselekvés útján, de hangsúlyozza azt is, hogy mindannyiunknak fontos tudni, hinni és elfogadni, hogy a változás nem csupán a fiatalok, a világ másik végén élők vagy a még meg nem születettek ügye és érdeke. Érintettek vagyunk mindannyian és most kell készen állnunk. Tegyünk együtt fogadalmat, hogy a régi szokásainktól megszabadulva elindulunk a változás útján és újra egy család leszünk: ember és természet.

 

Az Élő Bolygó Jelentés magyar nyelvű összefoglalója ide kattintva érhető el.

A teljes, angol nyelvű Élő Bolygó Jelentés innen tölthető le.

Angol nyelvű összefoglaló itt található.

A hazai és válogatott külföldi szerzők esszéi ide kattintva érhetők el.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-09-15

A WWF küldetése egy olyan jövő megteremtése, amelyben az emberiség és a természet harmóniában él egymással.

Célunk a biológiai sokféleség megőrzése, a környezeti szennyezések csökkentése, a természeti erőforrások hosszú távon fenntartható használatának elősegítése és a megújuló energiaforrások használatának ösztönzése.

Tevékenységeinket azokra az ökorégiókra összpontosítjuk, amelyek a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából különösen jelentősek, vagyis az erdőkre, az édesvizekre, az óceánokra és partjaikra. Ezen kívül foglalkozunk az éghajlatváltozás mérséklésével és következményeivel, valamint a mérgező hatású és szennyező anyagok csökkentésével. Így próbáljuk elősegíteni a természeti erőforrások hosszú távon fenntartható használatát, megóvva a természet értékeit a jövő generációi számára.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Bioaeroszol
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladékkezelés
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Háztartási hulladék
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposzt
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Környezetvédelmi termékdíj
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
LDPE (PE-LD vagy kis sűrűségű polietilén)
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Permakultúra
Polisztirol
Polipropilén
Rekultiváció
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Szemét
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználat
Újrahasznosítás
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A levegőben megtalálható biológiai eredetű részecskék. Vírusok, baktériumok, pollenek, ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
Nagy szervesanyag-tartalmú, földszerű anyag, ami a bio- és zöldhulladékok aerob mikroorganizmusok és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
A leggyakrabban használt műanyag típus, melyből főleg fóliát, egyszer használatos nejlonzacskót, ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
A szemetet tulajdonosa már nem tudja vagy nem akarja használni. Vegyesen gyűjtve lerakóba kerül és nem hasznosul, ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A hulladékkezelés egyik módja, ami környezetbarátabb megoldás, mint az égetés vagy a ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...