Befejeződött a Vérke-csatorna mederüledék vizsgálata

Lezárult az az átfogó mederüledék vizsgálat, amelyet a KEXPORT Nonprofit Kft. indított Kárpátalján, hogy magyar környezetvédelmi szakemberek bevonásával vizsgálják meg a Vérke-csatorna iszapüledékének állapotát és hasznosíthatóságát. A Vérke-csatorna átszeli a kárpátaljai Beregszászt és jelentős méretű szántóföldi területeket lát el vízzel, ezért ökológiai és vízgazdálkodási szerepe meghatározó, rehabilitációja hosszú évek óta napirenden lévő feladat a térségben.

A csatorna állapota korábban szakaszosan, többször felmérésre került, azonban részletes vizsgálatok, mint pl. akkreditált környezetanalitikai elemzések és iszapvastagság mérések nem készültek. Utóbbiak miatt hiánypótló a vizsgálat, amelyet a KEXPORT Nonprofit Kft. indított el az ELGOSCAR–2000 Kft. környezetvédelmi kármentesítésre szakosodott szakembereinek bevonásával, a Külgazdasági és Külügyminisztérium - hazai vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító - pályázati programjának egyik nyertes pályázójaként.  

A projekt keretében a beregszászi járást délkeletről északnyugat felé átszelő Vérke-csatorna mederüledékének szennyezettségét összesen hét mintavételi ponttal elemezték a szakemberek. A mérés módszertana szempontjából fontos volt, hogy a különböző pontokon más-más emberi tevékenységekből származó hatás és környezetterhelés éri a csatornát.
A felszíni vízből és üledékből vett mintákat kémiai, biológiai és fizikai laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá annak érdekében, hogy meghatározhatóvá váljon a mederüledék minősége és főbb jellemzői. Az mintákat négy akkreditált laboratórium vizsgálta, számos komponensre vonatkozóan, a vizsgálati eredmények viszonyítási alapjául pedig az ukrán területileg hatályos és a hazai rendeletek szolgáltak.

A részletekbe menő vizsgálatok azt állapították meg, hogy a Vérke-csatorna mederüledéke kezelés nélkül, közegészségügyi szempontból nem helyezhető ki mezőgazdasági területre. A laboratóriumi vizsgálati eredmények alapján a benzo(a)pirén, réz, cink és nikkel összetevők esetében fordult elő, hogy a koncentráció meghaladta a mezőgazdasági hasznosítású földterületek, agrokémiai kategorizálásának módszertanában előírt határértékeket. A szakemberek a szervesanyag vizsgálatok keretében pedig megállapították, hogy az iszapüledék humusztartalma a mélységgel jelentősen csökken, amely jól mutatja a lakóssági környezetterhelés jeleit.

„Napjainkban egyre több olyan hagyományos és innovatív eljárás létezik, amelyekkel a jó minőségű vagy akár a szennyezett mederüledék megfelelő kezeléssel a körforgásos gazdaság részévé válhat. A módszertan alkalmazásához azonban körültekintően kell ismernünk az üledék állapotát. E tekintetben hiánypótló a Vérke-csatornára vonatkozó, most lezárt kutatás.” - hangsúlyozta Toronyi Zoltán, a KEXPORT Környezetipari Nonprofit Kft. vezetője

Németországban az iszapgazdálkodási stratégia részeként elsősorban foszfor, nitrogén és kálium forrásként, illetve klímabarát energiaforrásként tekintenek az iszapra.  A Vérke-csatornára vonatkozó tanulmány - a szerves anyagok felhasználásának lehetőségei között -, jó példaként mutatja be a hazai Séd-Nádor-csatorna kotrását, amely során 30%-ot meghaladó mértékben került hasznosításra a kitermelt üledék. A tanulmány jó példaként említi a Vértesi Erőmű bokodi zagyterének rekultivációs munkáit is. Utóbbi esetben a kiporzás megakadályozására és a növények megtelepedésének elősegítésére került lefedésre a meddőhányó, magas szervesanyagot tartalmazó pernye keverékkel.


A projekt a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a Vízipari Pályázati Program keretében valósul meg. Jelen dokumentum tartalma nem minősül a Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatalos álláspontjának.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • Kexport
A cikk a következő napon jelent meg: 2019-12-17
Módosítás dátuma: 2019-12-18

Tevékenységek

A KEXPORT Klaszter tagjainak profilja lefedi a környezetvédelem szinte minden szegmensét, ezáltal a Klaszter több, környezetvédelmi szakterületet érintő problémára nyújt komplex megoldást:

alumínium dobozok begyűjtése és újrahasznosítása
csővezetékek feltárás nélküli felújítása
hulladékgazdálkodás
egyedi szennyvízkezelés
ipari szennyvízkezelés
kármentesítés, talaj-, talajvíztisztítás
környezetvédelmi auditok és hatástanulmányok készítése
környezetvédelmi mérés és mintavétel
környezetvédelmi tanácsadás és projekt fejlesztés
laboratóriumi vizsgálatok
légtisztítás, szagtalanítás, ventilláció
műanyag, alumínium, elektronikai hulladék újrahasznosítása
vizi közmű építés és felújítás, mikrobiológiai vízvizsgálat
vízellátó hálózatok veszteségmérése 

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Bioaeroszol
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Globális felmelegedés
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladékkezelés
Használt sütőzsiradék
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Háztartási hulladék
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Közszolgáltató
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
LDPE (PE-LD vagy kis sűrűségű polietilén)
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
RDF
Rekultiváció
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Szürke víz
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldulladék
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A levegőben megtalálható biológiai eredetű részecskék. Vírusok, baktériumok, pollenek, ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
A háztartásokban főzéshez, sütéshez használt sütőolaj és zsír fogyasztásra ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
A leggyakrabban használt műanyag típus, melyből főleg fóliát, egyszer használatos nejlonzacskót, ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
Főleg fürdő, zuhanyzó, mosdóvízből származó szennyvíz, mely némi mechanikai szűrés ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
Kertekből, parkokból származó növényi hulladék. Például fanyesedék, ág, gally, ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...