Szerelmi bánat ellen illatokkal, hogy a holnapután könnyebb legyen

Felnőttként több eszközöm is van már arra, hogy hogyan bánjak az érzelmeimmel, hogyan tudom őket jobban kontrollálni, ha pl. elönt a szomorúság, csalódottság, mert az szinte garantált, hogy mindig lesznek az életben nehezebb periódusok is, csak a rá adott válasz nem mindegy, hogy hogyan állok én hozzá. A számtalan relaxációs technika, meditációk, vízközelség, jóga, a gyógynövények, az aromaterápia, művészet, zene és színterápia és a soha véget nem érő önismereti munka mind-mind segítenek abban, hogy tudok egy érzelmileg nehezebb helyzetből szabadulni.

Sajnos elő kellett vegyem nemrég  a „tudományom” és gyakorolhattam magamon élőben. Az illatok szerelmeseként és aromaterápiás tanácsadóként mi mást hívtam volna segítségül a felejtésben, az elengedésben és a szomorúság, csalódottság leküzdésében, mint az illatokat. Érzelmi aromaterápiával nem először foglalkozom, de talán még sose volt rá ekkora szükségem, mint mostanában. Jó, hogy volt mihez nyúlnom, hogy korábbi tanulmányaimból tudtam és számtalan vendégem esetében tapasztaltam is, hogy az illatok belégzéssel hatással vannak agyunk limbikus rendszerére, aktiválják az amigdalát, amely érzelmi életünkért felel és befolyásolja érzékelésünket. Talán ez a magyarázata, hogy hogyan tudnak az illatok ilyen gyorsan és eredményesen átlendíteni a nehéz helyzeteken. Az illatok illatmolekulái nagyon finoman hangolnak át az érzelmek szintjén. Csodát persze nem várhattam, de a csodálatos illatok segítségemre voltak a csalódottság érzésének felülemelkedésén.

Ehhez először is mérnöki énem pontossággával definiálni kellett a bennem felmerülő negatív érzelmeket, hogy arra ki tudjam választani a legmegfelelőbb esszenciát, illatot, melyek a következők voltak:

  • A csalódottság csillapítására nekem a limonénben gazdag vadnarancs illóolaj vált be leginkább, melynek aromája nemcsak energetizált, hanem valóban ellensúlyozta a kétségbeesésemet. Citrusokat nem használhatunk napfényes időben, mert fényérzékenyítő anyagokat tartalmaznak, így aromatikusan használtam főként, azaz párologtattam vadnarancs esszenciális olajat a színváltós ultrahangos párologtató készülékemmel esténként pedig a talpamat kentem hígítva kókuszolajban 1:3 arányban és a 100 %-os tisztaságú narancsesszenciából limonádét is készítettem, ami édes és üde aromájával emelte a hangulatomat.
  • A reményvesztettség és a hiány érzésének kezelésére az illatok királya, a tömjén bizonyult hatékonynak, igaz heteken keresztül kellett reggel és este a szívem tájékán az olajat bedörzsölni, kenegetni. Tömjénről mindig is tudtam, hogy Isteni dolog van a kezemben, tanulmányaimból pedig rémlett, hogy ha valakinek a hiányával kell megküzdened, akkor tömjén legyen az első, amit használsz. Használtam is. Sokat és sokszor.  Az, hogy miket tud, az egy külön történet, de ebben a storyban a kedélyállapotom javításáért vagyok neki hálás, valamint az érzelmi egyensúlyom helyreállításáért. Ellensúlyozza a reménytelenség érzését, főleg vadnaranccsal kombinálva, ami a bőség esszenciája. Kettő együtt meghozta azt, hogy újra felszabadult önmagam lehessek, szabad legyek, ne függjek senkitől, ne az határozza meg lelkiállapotom, hogy egy másik ember, hogyan bánik velem.
  • A stabilitás érzés növelésére egy fás, gyökérolajat, használtam, a vetivert, ami szó szerint lehoz a földre akkor is ha elszállnál és akkor is ha nagyon mélyen vagy. Őt a pulzuspontjaimon kenegetve használtam csak és kizárólag bőrön keresztül, belsőleg nem lehet fogyasztani, ahhoz pedig túl sűrű, nehezen folyó olaj, hogy párologtassam, de tökéletesen működött így is.
  • Végül, de nem utolsósorban egy pár csepp bergamottot és ylang ylangot, avagy a virágok virágát is használtam esténként. Mivel nőiségem sérült leginkább, ezért a női részeimen és a szívtájékon kentem az ylang-ylangot naponta többször is. Az önbizalmamat úgy gondoltam, nehéz lehet bárkinek is lerombolnia, mert évtized kőkemény munkája van benne és stabil alapokon fekszik. Tévedtem. Volt valaki akinek mégis sikerült, mert előhozta belőlem azt az érzést, hogy nem vagyok elég jó.

Az illatok mellett szeretem a színeket és a zenét is segítségül hívni, mert mindennek van jelentése, minden apróság tud segíteni, és ami szintén sokat segített, hogy újból visszenyerjem régi önmagam és ne magam marcangoljam, és ne azt mantrázzam, hogy mi lett volna ha, de jó lett volna és társai, mert van ami sose fog kiderülni, hanem helyette elfogadtam és elengedtem.

Kémia ide-vagy oda úgy tűnik, egyelőre megmaradok a kémiánál a vegyészkedés, az illóolajok szintjén, most inkább azok összetételét tanulmányozom továbbra is, ami valahol szintén egy szerelem, mert ilyenkor úgy érzem magam, mintha Isten gyógynövényekkel teli kis laboratóriumában vegyészkedhetek. És ez a tudás örökre az enyém marad, ezt nem veheti el tőlem senki, és majd ha valóban az igazi jön el, akkor Őt sem.

Bár sose legyen rá szüksége egyetlen Kedves Olvasónak sem, ha mégis hasonló helyzetben találja magát valaki, akkor javaslom, ilyenkor engedjük meg magunknak nyugodtan a kényeztetést, akár ezekkel az érzelmi illatokkal végzett masszázzsal, aromaterápiás kezeléssel, mert az illatok bizony nagyhatalmú varázslók tudnak lenni.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • Pexels
    Eredeti szerző: Burak Kostak
A cikk a következő napon jelent meg: 2021-07-01

Szolgáltatásaim között megtalálható a legtöbb masszázstípus, mind a keleti, mind a nyugati masszázsokat alkalmazok. Minden masszázst kombinálok aromaterápiával, mert a finom érintéseket még finomabb illatokkal vegyítve a lélek mélyebb rétegeibe juthatunk el.

Az aromaterápia és a különböző masszázsok, kezelések  azt a szerelmet jelentik, amivel egy jobb közérzetet lehet elérni, mert nemcsak hiszem, hanem tudom és tapasztalom is, hogy a hozzánk illő illattal bizony tudunk hatni lelkiállapotunkra. Az érintés ereje és fontossága úgy gondolom, vitathatatlan, főleg ha ezt az illatunkkal megfelelően kombináljuk.

Az alábbi masszázstanfolyamokat végeztem és alkalmazom vendégeim körében:

 
doTERRA AromaTouch Technique

Young Living Raindrop Technique

Aromaterápiás kezelések

Thai Herbalabdacs

Shiatsu kezelés

Japán bőrfeszesítő arckezelés

Tibeti méregtelenítő mézes masszázs

Hawai Lomi Lomi

Svédmasszázs

Talpmasszázs

Irodai székmasszázs/menedzsermasszázs

 

Havasi Patrícia

LUXURY AROMATHERAPY

https://luxuryaromatherapy.hu/

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biológiailag lebomló hulladék
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Depónia
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékfajták
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Háztartási hulladék
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lerakás
Lom
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Savas eső
Szmog
Sugárbetegségek
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználatra előkészítés
Újrahasználat
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Zöldtrágya
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Az újrahasználatra való előkészítés során a feleslegessé vált terméket ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...