Zöldellő Korona

Nehéz egy világjárványról pozitívan írni, még nehezebb a kimenetelét megjósolni, én azért mégis megpróbálom. Számtalan írás született már arról, hogy a koronavírusnak a kevésbé szennyezett környezet lehet az egyetlen haszna. Én azért találtam mást is és csak reménykedem benne, hogy ez nemcsak lehetséges, hanem valóban egy zöldebb, emberibb, tudatosabb jövő elé nézünk.

Hiszen az emberiség mára akkora tudást halmozott fel, olyan erőkkel és lehetőségekkel rendelkezik, amelyek ugyan képessé tehetik saját maga és környezete elpusztítására is, de ugyanúgy megvan az esély egy, a mainál jóval gazdagabb és emberségesebb világ megteremtésére is. Ehhez persze egy óriási szemléletváltás szükségeltetik, mert a Föld nem most üzent először. Eddig süket fülekre talált, pedig eddig is nagy árat fizettünk a nemtörődömségünk miatt. Gondoljunk vizeink állapotára, az árvizekre, a szennyezett talajvizeinkre, az egyre növekvő számban már kipusztult és a kihalóban lévő fajokra, a hulladékhegyekre, vízi szemétszigetekre, az olvadozó gleccserekre, a felborult évszakokra. Népünk kedvezőtlen egészségügyi állapotának alakulásáért is nagymértékben a szennyezett környezet tehető felelőssé, hiszen egy beteg ökoszisztémában nem lehet egészséges maradni. A mostani drasztikus üzenet pedig olyan, mint az inga, ami ha nagyon kileng egy oldalra, akkor bizony nagyon átbillen a másikra is, mielőtt beállna az egyensúly.

Az biztos, hogy ez a vírus már elérte azt, amit számos direktívának, nemzetközi egyezménynek sem sikerült és amit mi emberek képtelenek voltunk: lelassítani és visszavenni.

És ő érte el azt is, ami a NASA műholdképein már látszik, hogy tisztább a levegő.

Neki köszönhető az is, hogy sokunk figyelme most a legfontosabb kincsünk, az egészségünk felé fordul. Ameddig természetesnek vettük az egészséget, nem értékeltük azt. Sajnálatos, hogy egy világjárvány kell ahhoz, hogy rájöjjünk, mi is az igazi érték. De legalább ráébredtünk erre is.

Szemétszigetek vizeken, hulladékhegyek szárazföldön, szmog a levegőben. Ez is jól mutatja, hogy hiányzott a felelősségérzet sokunkból (tisztelet a kivételnek) környezetünk iránt és nem tiszteltük a természetet sem.

Felgyorsult minden. Fast fashion, Fast food és Fast kapcsolatok idejét éltük. Felhalmoztuk a legújabb bóvlikat, olcsóbb utánzatokat, majd egyszeri használatukat követően gyorsan meg is váltunk tőlük, ezzel a hulladékgazdálkodás nem túl etikus szereplőivé is váltunk.  Gyors ételekkel „tápláltuk” szervezetünket és pillanatok alatt vetettünk véget egy-egy régóta működő kapcsolatnak is. Ha valami nem működött kidobtuk, ha valakivel nézeteltérésünk volt, eldobtuk magunktól, ahelyett, hogy megpróbáltuk volna a nem működő dolgokat megbeszélni és azt kijavítani. Felszínes világban éltünk, ahol remekül tudtuk értékelni a külsőségeket, de a belső értékeket már kevésbé. Tapostunk és az sem számított, ha ezzel átgázoltunk másokon. A Család fogalma, már rég mást jelentett.  Egy világjárványnak kellett jönnie, hogy rájöjjünk mennyire fontos is a Család és milyen jó felelősen és szeretetben élni egymás mellett és hogy ne dobjuk el az értékes és működő kapcsolatokat sem és hogy rájöjjünk arra is, hogy bizony a külső csillogás-villogás sem minden. Most átértékeljük, hogy valóban mi számít értéknek.

A fenyegető vírus kellett ahhoz is, hogy jobban odafigyeljünk arra, milyen tápanyagokkal érdemes táplálni szervezetünket.  

Pazaroltunk, habzsoltunk. Azt gondoltuk, hogy ha pénzünk van, mindenünk van. Hogy mindent megvehetünk, hogy bárhova eljuthatunk. A vírus kellett ehhez is, hogy észbe kapjunk és felébredjünk, hogy okosabban gazdálkodjunk javainkkal. Biztosan sokan leszünk, akik egy ideig a hazai táj szépségét fedezzük fel és nem szívesen utazunk világgá. Így majd megismerjük saját országunk csodálatos élővilágát, természeti szépségeit és bízom benne, hogy azáltal,  hogy megismerjük, jobban is becsüljük majd és vigyázni fogunk rá. Abban is bízom, hogy eszünk ágába se lesz majd a reklámvilág csapdájába esni és engedni a különböző marketingfogásoknak, csábításoknak, hisz sokszor mellőzhető az, amit csak a különböző akciók miatt a kosarunkba teszünk. Reménykedni tudok abban is, hogy minél többen leszünk, akik előtérbe helyezzük majd a hazai termelők által készített minőségi termékeket és nem a Föld másik feléről szerezzük be dolgainkat. Minőségi vásárlókká válhatunk a mennyiségi helyett.

Félreértések elkerülése végett én nem a modern technika ellen vagyok, mert azt gondolom, hogy rengeteget köszönhetünk a hihetetlen gyors ütemben fejlődőképes tudománynak. Nem gondolom azt sem, hogy mindenkinek puritán módon kellene élnie. De a felesleges pazarlásban, a mohóságban és a mértékek eltolódásában óriási problémát látok, mert az kibillent, mint az inga. De mikor az újra helyreáll, akkor keressük majd a lehetőségeket, hogy hogy tudnánk fenntarthatóan élni, mert hiszem, hogy sem a tudománynak, sem a divatnak, sem az utazási szokásainknak nem kell a környezetvédelemtől különválnia.

Személyiségünket, gondolkodásunkat, cselekedeteinket nagymértékben befolyásolják értékítéleteink. Ezt megváltoztatni nem egyszerű, de a mostani helyzetnek mintha sikerülne. És nem is lehet ez máshogy, mert Vízöntő korszakban élünk, ahol az ént felváltotta a mi. Aminek eljött az ideje, az a közösségek, az összefogás, a szeretet ereje és az a soha nem tapasztalt együttműködésé, amit most lehet látni. A vírus menni fog, de ha mi maradni akarunk, akkor próbáljunk meg végre a moho helyett, homo sapiensként élni, különben takarodhatunk.

Útmutatásul sose felejtsük Gandhi szavait:

„A Föld eleget terem ahhoz, hogy kielégítse minden ember szükségletét, ám nem minden ember mohóságát.”

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
  • Canva
    Eredeti szerző: Pixabay
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-03-30
Módosítás dátuma: 2020-03-31

Havasi Patrícia, okleveles környezetmérnök és aromaterápiás tanácsadó vagyok. 

www.havasipatricia.hu

1. Imádom a természetet, a növényeket és az állatokat.
2. Hobbim a természetes alapú kozmetikumok készítése és rabja vagyok az etikus, fenntartható ökodivatnak.
3. Szenvedélyem az írás és az utazás. Természetesen természetközeli helyekre és olyan városokba látogatok el, melyek sokat tettek a környezetvédelem érdekében.
4. Munkán a környezetvédelemhez kapcsolódik: főként megújuló energiák hasznosításával és klímastratégiák készítésével.foglalkozom.
5. Minden maradék időmet a természetes gyógymódok tanulmányozására fordítom, szentül hiszek a gyógynövények "csodájában".

Ezt az ÖT erősségemet egyesítettem és hoztam létre az ÖkoTrendet(ÖT), mely a környezetbarát életvitelt hozza közelebb Hozzád! Legyél Te is Ökotrendy!

https://www.facebook.com/Hogyanlegyekokotrendy/

 

 

Erdőirtás
Olajpálma
Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biológiailag lebomló hulladék
Bioaeroszol
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csomagolási hulladékok
Depónia
Depóniagáz
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Globális felmelegedés
Hulladékudvar
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladék hasznosítás
Hulladékégetés
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Imisszió
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
Italoskarton hulladék
Megelőzés
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
Rekultiváció
Szárazelem
Savas eső
Szmog
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajsavasodás
Tervezett elavulás
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasznosítás
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az Erdőirtás fogalma
Az olajpálma fogalma
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A levegőben megtalálható biológiai eredetű részecskék. Vírusok, baktériumok, pollenek, ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A hulladékudvar szakképzett személyzet által működtetett hulladék átvevőhely, ahol a ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
A hulladékkezelés egyik módja, ami környezetbarátabb megoldás, mint az égetés vagy a ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...