A fogyasztók közel fele már csak környezetbarát csomagolású termékeket vásárol

A csomagolás az első, amivel a fogyasztók találkoznak egy termék megvásárlásakor, éppen ezért minden gyártó igyekszik a lehető legkreatívabb, legmutatósabb megoldást választani. Egy 2020-as kutatás azonban arra mutat rá, hogy a csomagolások színénél, formájánál és mintájánál kezd sokkal fontosabb lenni az, hogy miből készült, főleg a fiatalabb generáció körében: a vásárlók 44%-a hajlandó többet fizetni egy környezetbarát csomagolásban kapható termékért, 48%-uk pedig kerüli a fenntarthatóságot nem szem előtt tartó márkákat. A felmérésből emellett az is kiderült, hogy Európában messze a papír és a karton a legtámogatottabb csomagolóanyag.

A papír és a karton népszerűsége nem meglepő, hiszen a környezetszennyező műanyag megítélése folyamatosan romlik, a kormányok pedig igyekeznek lépéseket tenni annak érdekében, hogy a gyártók minimalizálják a műanyag csomagolások előállítását, legfőképpen az egyszer használatos műanyagokét.

A Two Sides kutatása jól mutatja, hogy a műanyagszeméttel kapcsolatos edukáció meghozta a gyümölcsét, az emberek 70%-a próbálja csökkenteni műanyagszemét-termelését, 48%-uk pedig el is kerülné azokat a kereskedőket, akik nem igyekeznek redukálni az újrahasznosíthatatlan műanyag hulladékot. Jól látható, hogy a fogyasztók számára már egyértelmű tényező a fenntarthatóság: a válaszadók 44%-a hajlandó többet fizetni az újrahasznosítható csomagolású termékekért, 58%-uk szerint pedig adóval kellene sújtani azokat a vállalatokat, amelyek újrahasznosíthatatlan csomagolásban dobják piacra a termékeiket.

„Örömmel látjuk azt, hogy a fogyasztók már tudatosan választják a környezetbarát csomagolóanyagban elérhető termékeket, és ezen a területen is egyre fontosabb lesz számukra a fenntarthatóság. Amint az az ING 2020-as kutatásból kiderül, a 25-34 közötti korosztály közel 50%-a már nem vásárol olyan ételeket és italokat, amelyeket nem környezetbarát vállalat gyártott, a 30 éven aluliak pedig könnyedén váltanak márkát, ha úgy érzik, az nem olyan értékeket képvisel, amivel ők is azonosulni tudnak” – mondta el a piaci trendek kapcsán Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

A Two Sides 9 európai ország fogyasztói körében elvégzett kutatása nemcsak a fogyasztók viselkedését, de a különböző csomagolóanyagokhoz való hozzáállásukat is vizsgálta, a kitöltők 15 szempont szerint választották ki kedvenc alapanyagukat. A verseny győztese a papír-karton kategória lett, amelynek legfőbb okai az újrahasznosíthatóság, a könnyű súly, az egyszerű kicsomagolhatóság és a költséghatékonyság voltak. A kitöltők mintegy 63%-a szavazott úgy, hogy ezek a legjobb csomagolóanyagok a környezet számára. Az üveg 4, a fém pedig 1 szempontból bizonyult a legjobbnak, a műanyagok azonban semmilyen előnyt nem élveznek a válaszadók szerint.

„A vállalatoknak minden lehetősége megvan, hogy a termékeik csomagolását a fenntarthatóságot szem előtt tartva tervezzék, és úgy látjuk, ezt már a fogyasztók is egyértelműen tudják, és el is várják. A hullámkarton a legkörnyezetbarátabb alternatíva a csomagolóanyagok között, a mai nyomdatechnikának köszönhetően pedig nemcsak fenntartható, de kreatív és mutatós megoldásokat tud nyújtani a vállalatoknak, arról nem is beszélve, hogy rendkívül költséghatékony és könnyen kezelhető anyagról beszélünk. Ez a felmérés is azt mutatja, hogy a jövő a papír- és a kartonalapú csomagolásoké, de a vállalatoknak törekedni kell arra, hogy kizárólag felelős erdőgazdálkodásokkal együttműködő gyártókkal dolgozzanak a csomagolások előállításánál. A vásárlóknak is javasoljuk, hogy azokat a csomagolásokat keressék, amin FSC jelzés van” – tette hozzá Miklós Zsolt.

A kutatás szerint a vásárlók 64%-a ismeri a papír- és hullámkartoncsomagolásokon fellelhető FSC jelzést, ami az alapanyag fenntartható származásáról tanúskodik.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
Felhasznált irodalom
A cikk a következő napon jelent meg: 2020-07-14

Az osztrák Ganahl-család tulajdonában álló Rondo csoport története egészen 1797-ig nyúlik vissza, első papírgyárát pedig 1911-ben alapította meg Vorarlbergben. A csoport magyarországi leányvállalatát 1994-ben hozta létre Rondo Hullámkartongyártó Kft. néven, melyhez egy 50 ezer négyzetméteres telket vásárolt meg Soroksáron. A cég mára egy közel 220 főt foglalkoztató, évi mintegy 13,5 milliárd forint forgalmat lebonyolító vállalattá nőtte ki magát. A társaság több száz magyarországi gyártó és kereskedő céget szolgál ki környezetbarát, száz százalékban újrahasznosítható csomagolóanyaggal. Emellett termékei közel egyharmadát külföldön értékesíti, jelentős többletet adva a magyar gazdaság exportteljesítményéhez.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Gyűjtősziget
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Háztartási hulladék
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposztálás
Karbonlábnyom
Közszolgáltató
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
LDPE (PE-LD vagy kis sűrűségű polietilén)
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
Rekultiváció
Szárazelem
Szemét
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Urbanizáció
Űrszemét
Újrahasznosítás
Üvegházhatású gázok (ÜHG)
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A közterületen elhelyezett szelektív gyűjtőszigetek zárható gyűjtőedényeibe a lakosság által ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
Az a nem profit orientált, többségi köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet, amely a ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
A leggyakrabban használt műanyag típus, melyből főleg fóliát, egyszer használatos nejlonzacskót, ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
A szemetet tulajdonosa már nem tudja vagy nem akarja használni. Vegyesen gyűjtve lerakóba kerül és nem hasznosul, ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A hulladékkezelés egyik módja, ami környezetbarátabb megoldás, mint az égetés vagy a ...
A légkör azon gázai, amelyek az üvegházhatás kiváltásáért felelősek. Legfontosabbak ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...