Az Effekteam másfél évtizede dolgozik a felelős vállalatokkal, szervezetekkel együttműködésben a hatékony társadalmi és környezeti befektetések elősegítéséért. Az egyesület megalapításának 15. évfordulója alkalmából a tagvállalatok képviselői osztották meg gondolataikat arról, hogy mit is jelent számukra a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság, és az Effekteam hogyan tudja támogatni kezdeményezéseik megvalósítását.
„Az Auchan vállalati kultúrájában mélyen gyökeredzik a szolidaritás. Felelős vállalatként kiemelt feladatunknak tartjuk a rászorulók támogatását, ennek megfelelően az elmúlt években jó néhány alapítvány munkáját segítettük. Hisszük, hogy vállalatunknak fontos feladata van a környezetvédelem és a fenntartható élelmezés terén, éppen ezért aktivitásainkat számos területre kiterjesztettük és igyekszünk mind vásárlóinkat, mind pedig munkatársainkat a tudatos fogyasztói magatartásra ösztönözni. Nagyon örülünk, hogy létezik egy olyan szervezet, mint az Effekteam, amely iránymutatást tud adni azoknak a vállalatoknak, akiknek fontos a társadalommal, a környezetükkel való bánásmód. Bízunk benne, hogy az eddigi sikeres együttműködésünk hosszú távú lesz. Az Egyesület 15. születésnapjához gratulálunk és további sikeres projektek megvalósítását kívánjuk!”
Varga-Futó Ildikó, az Auchan Magyarország kommunikációs és CSR igazgatója
„Számunkra a társadalmi felelősségvállalás olyan érték, ami minden tevékenységünkben alapvető szempont: legyen az üzleti vagy nem üzleti kérdés. Céljainknak összhangban kell állnia társadalmunk szükségleteivel, és csak úgy működhetünk felelős vállalatként, ha gondolkodásunkban és tetteinkben szem előtt tartjuk társadalmunk hosszú távú érdekeit. Az Effekteam ebben hosszú évek óta partnerünk, és szakmailag megalapozott munkájával segítségünkre van abban, hogy támogatásaink azokhoz a szervezetekhez jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.”
Losonczi Gergely, az E.ON Hungária Csoport vállalati kommunikációs osztályvezetője
„Fontos számunkra, hogy a Microsoft Magyarország minél aktívabban bekapcsolódjon a társadalom vérkeringésébe, ezért számos iparági és társadalmi szervezetnek vagyunk a tagja. Folyamatosan keressük az olyan lehetőségeket, ahol civil szervezetekkel, vagy olyan vállalatokkal, startupokkal működhetünk együtt, amelyek ugyanolyan kiemelten kezelik a fenntarthatóságot és a közösségek támogatását, mint mi magunk. Vállalatunkra jellemző a folyamatos megújulás, az innováció, így örömmel csatlakoztunk az Effekteam Egyesülethez, hiszen itt a hozzánk hasonlóan aktív és lelkes tagokkal közösen gondolkodva tehetünk egyre többet a mindannyiunk számára fontos társadalmi ügyek felkarolásáért.”
Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója
„A Tescónál elkötelezetten állunk a jó ügyek mellé, legyen szó fenntarthatóságról, az élelmiszer-pazarlás elleni harcról regionális szinten vagy a helyi közösségek támogatásáról. Szeretnénk minél többet visszaadni azoknak a közösségeknek, ahol vásárlóink, munkatársaink élnek. Ezt a célt szolgálják helyi projektjeink, élelmiszeradományaink és önkéntes tevékenységünk. Rendszeresen gyűjtünk adományokat karitatív szervezetek javára, élelmiszermentő programunkkal pedig az áruházaink környékén élő rászorulóknak juttatjuk el az üzleteinkben nap végén megmaradt és kidobásra ítélt, de még fogyasztható ételeket. Ezzel is csökkentjük ökológiai lábnyomunkat, miközben segítünk azoknak, akiknek a leginkább szükségük van rá. Emellett évi egy nap fizetett szabadságot adunk minden kollégánknak, amit a számukra fontos, helyi közösségekben végzett önkéntes munkára fordíthatnak. Így egy-egy kis figyelmességgel, együtt csodákra vagyunk képesek.”
Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője
„Pozitív társadalmi és gazdasági hozzájárulásunkkal rendszeresen teszünk azoknak a helyi közösségeknek a fejlődéséért, ahol jelen vagyunk. Ennek egyik legjobb módszere a Tescónál a helyi szervezetek felkarolása pályázati program keretében. »Ön választ, mi segítünk« pályázati kezdeményezésünket 2016-ban indítottuk el, hogy azokat az ötleteket, projekteket támogathassuk, amelyek valóban fontosak a helyi közösségeknek. A programot a kezdetektől az Effekteam csapatának közreműködésével működtetjük, akiknek támogatásával a program lebonyolítása mindig gördülékeny, és segítségükkel biztosítjuk a pályázatok független szakmai bírálatát is. Az elmúlt években nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak számunkra a programhoz kapcsolódó szerteágazó adminisztrációs teendőkben is. Közös munkánk eredményeként eddig több mint 1000 kezdeményezés megvalósításához járultunk hozzá összesen 280 millió forinttal.”
Nagy-Peidl Adrienn, a Tesco-Global Zrt. közösségi kapcsolatok menedzsere
„Az idén 125 éves Tungsram célja, hogy érdemben és tevőlegesen támogassa azokat a helyi közösségeket, amelyek valamilyen formában kötődnek a cég működéséhez és történetéhez. Olyan programokat hozunk létre és karolunk fel, amelyek révén – munkatársaink bevonásával – rászorulókon segíthetünk, illetve támogatjuk a jövő generációinak oktatását, képzését. CSR gyakorlatunk sikerrel ötvözi vállalatunk hagyományos emberközpontúságát, valamint a modern kor igényeinek megfelelő, fenntartható projektek megvalósulását. Elkötelezettek vagyunk, hogy felelős és fenntartható vállalatként legyünk jelen. Az Effekteam sikeresen megmutatta, hogyan lehet egy jó struktúrát megújítani, bevonva a legjelentősebb piaci szereplőket. Céljaink közösek, egy jó csapatban fenntarthatósági törekvéseinkkel nagyobb társadalmi és környezeti hatást érhetünk el a közösség számára.”
Thierry Zsuzsanna, a Tungsram CSR vezetője
Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!
2006-os megalakulásunk óta a vállalati felelősségvállalás iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformjaként dolgozunk azon, hogy a felelősen gondolkodó gazdasági szereplők valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára.