Az útépítések a 20. század közepétől egyre inkább veszélyeztetik a vadon élő állatokat. Életterüket csökkentik, ugyanakkor növelik a vadbalesetek kockázatát, és korlátozzák az állatokat abban, hogy az út másik oldalán található területekhez - így akár a kellő mennyiségű táplálékhoz - hozzáférjenek.
A korábban még érintetlen területeken megjelenő úthálózat az élőhelyek elaprózódását eredményezi, a populációkat pedig kisebb, sérülékenyebb alpopulációkra bontja. Ennek hatására szűkül a genetikai változatosság, idővel tehát fennállhat a kihalás veszélye is.
Ezt a problémát enyhíthetik a vadátjárók, melyek lehetővé teszik a vadállatok biztonságos átkelését.
Ezek a közlekedők lehetnek akár alagutak, viaduktok, a csordában vonuló, nagyobb termetű állatoknak létesült mesterséges felüljárók (más néven "ekoduktok"). Akadnak kétéltűeknek és halaknak készített csatornák is, majmok és mókusok közlekedését segítő függőhidak, illetve a kisebb emlősök átkelését könnyítő mesterséges árkok.
Az első vadátjárók Franciaországban épültek, még az '50-es években. Napjainkban ha állatátkelőkről van szó, Hollandia vagy Kanada juthat eszünkbe először.
Ekoduktok Hollandiában
Hollandia több, mint 66 vadátjáróval büszkélkedhet, mely a veszélyeztett fajok közé tartozó borzokat védi, emellett vaddisznóknak, gímszarvasoknak és őzeknek biztosítja az átkelést. A Veluwe, Észak-Nyugat-Európa legnagyobb, természetes alföldjének 1000 négyzetkilométeres területén például 9 ekodukt található, az első kettőt még 1988-ban építették, melyeken évente körülbelül 5000 őz és vaddisznó halad át.
Hollandiában található a világ leghosszabb vadátjárója is. A 2006-ban átadott Natuurbrug Zanderij Crailoo híd 50 méter széles, és több, mint 800 méter hosszú. Egy vasútvonal, egy országút, egy üzleti komplexum valamint egy sportközpont felett halad át.
Mára Kanada lett a zöldhidak hazája
Kanadában is egyre népszerűbbek a vadátjárók, különösen az Albertában található, festői szépségű Banff Nemzeti Park rendelkezik sok ilyen úttal, melyek a Transz-Kanada autópálya felett ívelnek át. Az 1978 óta folyamatosan épülő ekoduktokat elsősorban medvék, jávorszarvasok, szarvasok, farkasok és vapitik használják.
Az Egyesült Államok szintén bővelkedik a vadátjárókban, az elmúlt 30 évben több ezer ilyen műtárgy létesült: Montanaban a hegyi kecskéket, Massachusettsben a foltos szalamandrákat, Coloradoban vadjuhokat, Kaliforniában az üregteknősöket, és a veszélyeztetett, floridai pumákat védik.
Van, ahol a rákokat is óvják
Az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigeteken minden év október-novemberében 50 millió vörös rák (Gecarcoidea natalis) indul útjára, hogy átszelje a szigetet, és lerakja petéit a tengerparton. Vándorlásuk során műanyagkerítésekkel terelik őket, biztonságukról összesen 31 aluljáró és egy rákhíd gondoskodik, mely egyébként a turisták érdeklődésére is egyre inkább számot tart.
Vadátjárókkal Magyarországon is találkozhatunk, elsősorban az M7-es és az M3-as autópálya egyes szakaszain.
Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!
Olyan korban élünk, amikor egyéni, közösségi és nemzetközi szinten is aktív cselekvésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért összehangoltabbá kell tennünk az üzleti és a társadalmi érdekeket, erőteljesebben kell fókuszálnunk az edukációra, a társadalmi szemléletformálásra, így a környezettudatos gondolkodásmód erősítésére is.
A HOLNAPUTÁN rendszere ebben kíván Partner lenni: Tudáscentrumként, tájékozódási pontként és kommunikációs felületként nyújt díjmentes publikációs lehetőségeket a felelősen gondolkodók számára. A Holnapután részletesebb bemutatása ezen az aloldal érhető el.