Illatok hullámhosszán

Parfüm öltöztet vagy vetkőztet?
A parfüm a divat egyik legfontosabb ágazata, az öltözékünk egyik nélkülözhetetlen része. Nem véletlenül, hiszen a harmonikus, pozitív kisugárzáshoz a parfümök nagymértékben hozzájárulnak, mivel az illatok hatnak a lelkivilágunkra, a közérzetünkre. Egy jól megválasztott illat elősegíti kiegyensúlyozottságunkat, ezáltal vonzóbbakká válunk. Az sem véletlen, hogy a parfüm a csábítás egyik alapeszköze, hiszen az illatmolekulák a szaglórendszeren keresztül az agy érzelmekért felelős központjára, a limbikus rendszerre hat, így a megfelelő illat tudatalatti vágyakat, érzéseket vált ki nemcsak bennünk, hanem a másik nemben is, aki érez minket.
Ha csábítani szeretnénk, érdemes tehát élni az illatok manipulatív hatásaival, hogy a parfüm ne csak öltöztessen, hanem vetkőztessen is minket. Ehhez pedig nem árt, ha megkeressük saját illatunkat és azzal fújjk, kenjük magunkat.

 

Illatok és típusok

Szereted az édesebb és fűszeresebb illatokat? Vagy a romantikusabb, kifinomultabb, üde, virágos illatot? Esetleg a friss, citrusos illatokért rajongsz? Olyan illatot viselj, ami a Tiéd, amitől ragyogsz!

Az afrodiziákumos hatáson túl még miért fontos hogy tudjuk, mi a saját illatunk?

  • Mert az illatok hatnak ránk, ezáltal része személyiségünknek és kapcsolatainknak is.
  • Mert az illat bizony mindig megelőz minket és megőrzi emlékünket. Alapigazság, hogy az első benyomás sorsdöntő lehet, amit a hozzánk illő illattal is tudunk befolyásolni.
  • Mert, egy jól megválasztott illattal hathatunk lelkivilágunkra is.

Cecelia Ahernnél nem is tudnám jobban szemléltetni, hogyan lehet az illatokkal érzelmeinkre hatni, hogy hogyan tudunk egy pillanat alatt emlékezni olyanra, ami fontos nekünk, vagy azért, mert kellemes emlék, vagy azért, mert felejtendő, de valamiért mégis ott van még bennünk:

„Egy illat varázsa abban rejlik, hogy visszavisz bennünket valamihez, amire emlékszünk. Az életünk egy korábbi időszakához, amely olyan fontos számunkra, hogy egy szempillantás alatt, mintegy varázsütésre ott termünk.”

 

Milyen összetevők alkotják a parfümöket?


Ismerjük akkor meg az egyes összetevőket, hogy mi mire hogyan is hat és válasszuk ki egyedi illatunkat, mert minden parfüm mindenkin más, ugyanis a bőrünkkel lép kölcsönhatásba, ami függ a személyiségünktől, lelkiállapotunktól, így mindenkire másként hatnak ugyanazon parfümök.

A jobb minőségű parfümök nagyrészt természetes, aromás vegyületekből állnak, melyek bázisként tartalmaznak töményebb, sűrűbben folyó rögzítő olajat pl. tömjént, ami fás, érzéki illatú olaj. Egy másik ilyen növényi eredetű rögzítő olaj a mirha, ami az ókor egyik legdrágább illatanyaga volt, édeskés, egzotikus, keleti jellege miatt nem hiába sokak kedvence a mai napig is. Virágolajok közül gyakran elterjedt a jázmin, a rózsa, a levendula, az ibolya és a narancsvirág. A levendulát már az ókori görögök és rómaiak is nagyra becsülték az édeskés, balzsamos illata miatt. A jázmin olaját a rendkívül édes illata miatt már az ókori Indiában is előszeretettel használták, hamar felfedezték, hogy az olaj erősíti a szexuális vágyat. Nem hiába kenegették magukat a kínai nők sem fürdőzés után. A tiszta, természetes jázmin olaja ma nehezen elérhető, napjaink luxustermékeinek fontos kiegészítő alapanyaga.  Ma már egyre több parfüm alapanyaga a különböző citrusok is (citrom, mandarin, narancs, grapefruit) melyek frissítő, élénkítő lendületes hatást kölcsönöznek a parfüm viselőjének.

MBY: Parfümkészítés otthonunkban


Kezdjük az alapoknál (bázisolajak)! Választhatsz bázisolajnak 70%-os gyógyszertári alkoholt is, ha rám hallgatsz akkor inkább olyan bázisolajat válassz alapnak, mint a szőlőmagolaj, vagy a jojoba vagy mandulaolaj.

Következik az illatok kiválasztása, melyet három különböző csoportba sorolhatunk:

  • Alapillat: Megtartó hatása van, ő érződik a legtovább, és erősíti a többi illatot. Ilyenek a fás, fűszeres aromák, mint a tömjén, a pacsuli, a mirha, a szantálfa, vanília, fahéj és szegfűszeg.
  • Fejillat: Ő felel leginkább az első benyomás kialakulásáért, mert ő érződik elsőre. Ilyenek a citrusok, gyümölcsök, mint a mandarin, a clemetine, a bergamott, a grapefruit, a narancs és a citromfű.
  • Szívillat: Ő adja a parfüm jellegét. Ilyenek a virágos, könnyed illatok, mint a rózsa, jázmin, az ylang-ylang avagy a virágok virága és a levendula.  

A parfümkészítők is régóta alkalmazzák az esszenciális illóolajokat, jó hír, hogy ezt mi is megtehetjük otthonunkban, mert ehhez nincs másra szükségünk, csak tiszta üvegre, ami nem árt ha rollonos (golyós) de választhatunk pumpás kiszerelésű üveget is. Személy szerint a pipettás megoldást részesítem előnyben, mert munkám során (aromaterápiás kezelés & masszázs) könnyebben tudok dolgozni a vendégem bőrén az elkészített illattal de mindennapi használatra bőven elég a golyós vagy fújós kiszerelés is. Ami nélkülözhetetlen, azok a minőségi, 100 %-os tisztaságú illóolajok. Nem győzöm hangsúlyozni a minőséget és a tisztaságot, mert magunkra fogjuk kenni vagy fújni és nagyon nem mindegy, hogy bőrünk mivel érintkezik, hiszen hamar bejut minden a véráramba bőrünkön keresztül is.

Nem marad más már, csak az általam kipróbált recept, amit ajánlok:

10 ml váalsztott bázisolajhoz adjnunk 2-3 csepp választott alapillatot, 4-5 csepp választott fejillatot  és 8 csepp szívillatot, melyet 4-5 napig fénytől elzárva hagyjunk összeérni és utána használjuk bátran! (itt is érvényesek a citrusok fényérzékenyítő hatása valamint az esetleges allergiás, bőrirritáció probléma elkerülése végett javaslom mindig a tesztelést, bőrpróbát és az alapos tájékozódást)

Welcome Illatparty  


Christian Dior szerint:

„Egy nőről sokkal többet elmond a parfümje, mint a kézírása.”  

A parfümünket ezért tudatosan válasszuk ki, ne bízzuk a véletlenre! Forduljunk illattanácsadóhoz vagy látogass meg a jövőben egy illatpartymon, ahol részletes tájékoztatást kaphatsz az egyes összetevőkről, azok hatásairól és saját bőrödön is megtapasztalhatod az illóolajok jótékony hatásait. Amint visszakapjuk újra korábbi életünket, ismét tartok illatpartykat a fővárosban, ahol lehetőséged adódik nemcsak kipróbálni az egyes illatokat, hanem elkészítheted velem helyben egyedi illatodat is.

 

 

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2021-03-07

Szolgáltatásaim között megtalálható a legtöbb masszázstípus, mind a keleti, mind a nyugati masszázsokat alkalmazok. Minden masszázst kombinálok aromaterápiával, mert a finom érintéseket még finomabb illatokkal vegyítve a lélek mélyebb rétegeibe juthatunk el.

Az aromaterápia és a különböző masszázsok, kezelések  azt a szerelmet jelentik, amivel egy jobb közérzetet lehet elérni, mert nemcsak hiszem, hanem tudom és tapasztalom is, hogy a hozzánk illő illattal bizony tudunk hatni lelkiállapotunkra. Az érintés ereje és fontossága úgy gondolom, vitathatatlan, főleg ha ezt az illatunkkal megfelelően kombináljuk.

Az alábbi masszázstanfolyamokat végeztem és alkalmazom vendégeim körében:

 
doTERRA AromaTouch Technique

Young Living Raindrop Technique

Aromaterápiás kezelések

Thai Herbalabdacs

Shiatsu kezelés

Japán bőrfeszesítő arckezelés

Tibeti méregtelenítő mézes masszázs

Hawai Lomi Lomi

Svédmasszázs

Talpmasszázs

Irodai székmasszázs/menedzsermasszázs

 

Havasi Patrícia

LUXURY AROMATHERAPY

https://luxuryaromatherapy.hu/

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Ártalmatlanítás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Bioaeroszol
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Depónia
Depóniagáz
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Globális felmelegedés
Hulladékgazdálkodás
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Használt sütőzsiradék
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposzt
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lom
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Másodnyersanyag
Metán
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Permakultúra
Polisztirol
Polietilén-tereftalát (PET)
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Sugárbetegségek
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Tidyman
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználat
Vegyes hulladék
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Zöldtrágya
Zöldulladék
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A levegőben megtalálható biológiai eredetű részecskék. Vírusok, baktériumok, pollenek, ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A háztartásokban főzéshez, sütéshez használt sütőolaj és zsír fogyasztásra ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
Nagy szervesanyag-tartalmú, földszerű anyag, ami a bio- és zöldhulladékok aerob mikroorganizmusok és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az ásványvizes és üdítős palackok leggyakoribb alapanyaga. Az újrahasznosítás során a ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
Kertekből, parkokból származó növényi hulladék. Például fanyesedék, ág, gally, ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...