A méhbarát kert kialakításához használható növényeket és tanácsokat gyűjtöttem össze, melyek segítségedre lehetnek a méhbarát kert kialakításában.
A méhek számának drasztikus csökkenéséről, évről évre egyre több aggasztó hír és tanulmány lát napvilágot. A Plos One tudományos folyóiratban 2017-ben közzétett tanulmány szerint például Németország védett területein 75%-al csökkent a repülő rovarok száma!
A probléma azonban nem lokális, hanem globális, mely alól Magyarország sem kivétel, ahol a helytelenül végzett szúnyogirtás, csak fokozza a probléma súlyát.
A beporzást végző rovarok, például a méhek és a pillangók jelentős szerepe megkérdőjelezhetetlen a növények megtermékenyítésében, beporzásába.
A természetes élőhelyek csökkenése és a vegyszerek használata a méhek számának drasztikus csökkenését eredményezte, ezért cselekedni kell!
A beporzást végző rovarok a segítségünkre szorulnak, és szerencsére van lehetőségünk, viszonylag egyszerűen cselekedni az érdekükben.
Ha rendelkezésünkre áll akár egy csekély kis földterület is, akár csak egy pár négyzetméteres ágyás is, azt a megfelelő növények kiválasztásával és vegyszermentes művelésével méhbarát hellyé alakíthatjuk.
Ha még egy kis ivóvizet is biztosítunk, esetleg helyet szorítunk egy rovarhotelnek a kert egy védett zugában, már tettünk egy jelentős lépést a méhek és más beporzó rovarok érdekében.
A cikk második felében a méhbarát kert kialakításához használható növényeket gyűjtöttem össze, melyek segítségedre lehetnek a méhbarát kert kialakításában.
Gyógynövények és fűszernövények méhbarát kertbe:
Egy ízletes fűszernövényekből és gyógynövényekből álló virágágyás nem csak az általunk főzött ételeket emeli új szintre a frissen leszedett aromás fűszerekkel! Számos olyan fajt találunk, melynek virágait rendszeresen látogatják a méhek. Egy ilyen virágágyás kialakításával, mindannyian jól járunk!
- borágó (Borago officinalis)
- borsmenta (Mentha × piperita)
- hegyi borsikafű (Satureja montana)
- kakukkfű (Thymus vulgaris)
- közönséges levendula (Lavandula angustifolia)
- metélőhagyma (Allium schoenoprasum)
- oregánó (Origanum vulgare)
- orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica)
- orvosi zsálya (Salvia officinalis)
- rozmaring (Rosmarinus officinalis)
Méhcsalogató hagymás és évelő növények:
A hagymás és évelő növények hatalmas előnye, hogy kora tavasztól egészen őszig virágzó virágágyásokat hozhatunk létre az ültetésükkel. Rendkívül változatosak, bármilyen stílusú kertbe találunk megfelelő növényeket. Szerencsés véletlen, hogy ezek között a népszerű növények között, számos méhcsalogató faj is szerepel!
- díszhagyma (Allium sp.)
- édes tüdőfű (Pulmonaria saccharata)
- évelő őszirózsa (Aster)
- galambszínű ördögszem (Scabiosa columbaria)
- gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina)
- illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum)
- japán szellőrózsa (Anemone hupehensis var. japonica)
- kárpáti harangvirág (Campanula carpatica)
- kék iringó (Eryngium planum)
- kerti harangláb (Aquilegia vulgaris)
- kerti macskamenta (Nepeta × faassenii)
- krókusz (Crocus)
- küllőrojt (Erigeron speciosus)
- mályvarózsa (Alcea rosea)
- méhbalzsam (Monarda)
- nagyvirágú lednek (Lathyrus latifolius)
- nárcisz (Narcissus)
- pompás varjúháj (Sedum spectabile)
- sudárzsálya (Perovskia atriplicifolia)
Méhcsalogató egynyári és kétnyári növények:
A kertészetek polcai szinte roskadoznak a színesebbnél színesebb egynyári virágoktól, ezek nagy népszerűségnek örvendenek a kertbarátok körében is.
Ha nem zavar minket, hogy ezek a növények nem telelnek át és évről évre újra kell őket ültetni, vagy vetni, akkor ezek közül a dísznövények közül is választhatunk olyan fajokat, melyek ideálisak méhbarát kertbe!
- búzavirág (Centaurea cyanus)
- dísznapraforgó (Helianthus annuus)
- körömvirág (Calendula officinalis)
- mézontófű (Phacelia tanacetifolia)
- oroszlánszáj (Antirrhinum majus)
- pillangóvirág (Cosmos bipinnatus)
- piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea)
- pompás rézvirág (Zinnia elegans)
Fák és cserjék méhbarát kertbe:
Ha nagyobb, akár észrevehető árnyékot is adó, és nem utolsó sorban dekoratív, nagyobb méretű növényben gondolkodunk, akkor is adott a lehetőség, hogy olyan fát, cserjét válasszunk, melyek nem csak bennünket, hanem a méheket is elbűvölnek.
- egybibés galagonya (Crataegus monogyna)
- nagyvirágú tárnicslonc (Abelia x grandiflora)
- nyáriorgona (Buddleja davidii)
Ha lehetőséged van és szeretsz kertészkedni, nagyon sokat tehetsz a méhek megmentésért a korábban felsorolt növények használatával és a kert egyéb módon méhbaráttá alakításával.
Bár úgy tűnhet egy-egy kert csak csepp a tengerben, de ez ne tántorítson el! Ha együtt cselekszünk, van esély változtatni a kialakult helyzeten!
Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!
Fábián Tímea vagyok a citygreen.hu kertészeti magazin szerkesztője. Fontosnak érzem, hogy a kertészkedés, közvetlen környezetünk alakítása, a növényvédelmi teendők lehetőség szerint a természettel összhangban történjenek. Célom, hogy ezt az szemléletet adjam át a kertbarátok számára.