A zöldtetők ökosak és még a pénztárcánkat is kímélik

Miért jó zöldtetős házban lakni vagy dolgozni? Egyszerűnek tűnő kérdés, hiszen a zöldet mindenki szereti, kiváltképp abban a városi közegben, ahol ugye soha nincs elég belőle. A zöldtető tehát trendi, mert látványával igyekszik visszacsempészni azt a természetes környezetet, amely az urbanizáció hatására kiszorult. Persze a zöldtetős épületeknek számos más előnye is van az esztétikumon kívül. Ezeket fogjuk most részletesebben is megvizsgálni.

Pénztárcánk mindannyiunk számára fontos, így első lépésben a gazdasági előnyöket vesszük górcső alá.

Gazdasági előnyök

  • Az egyik legnyomósabb érv a tető élettartamára gyakorolt pozitív hatása: Mivel a zöldtető egyfajta védőréteget képez a talajréteg alatti tető anyagain, megóvja azokat a szélsőséges hőmérséklettől, a Nap ultraibolya-sugárzásától, a mechanikai sérülésekről nem is beszélve. Mindezeket figyelembe véve, ha zöldtetős házban lakunk, várhatóan háromszor hosszabb ideig tart majd a tetőnk, mint szomszédainkké, azaz a karbantartásra is a harmadát költjük majd.
  • A spórolás itt nem áll meg, hiszen a zöldtetővel - mint természetes tetőszigetelővel - csökkenthetjük energiafelhasználásunkat is. A National Research Council of Canada (Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács) kimutatása szerint nyáron 75 százalékot, télen akár 25 százalékot is képesek vagyunk  megtakarítani a zöldtető segítségével (lásd a Környezeti előnyök bekezdés tartalmát).
  • Talán kevésbé köztudott, de a zöldtető optimális hangszigetelő hatással is bír, ami az érintett lakótérben növeli a komfortérzetet. Mivel nagyobb csendet, így kellemesebb környezetet biztosít, a repülőterek és iparterületek közelében kifejezetten hasznos megoldás lehet a zajcsökkentésben.
  • Előnyeinek köszönhetően a zöldtető a lakossági és kereskedelmi ingatlanok értékét jelentősen megnöveli.

Pénztárcánk kímélése mellett szintén fontos szempont környezetünk védelme, valamint a zöldtető alkalmazásával járó társadalmi előnyök.

Környezeti előnyök

  • A zöldtetők esetében talán a leglogikusabb környezeti előny a tisztább levegő. A növények ugyanis segítenek megkötni a szmogot, a levegőben található illékony vegyületeket és nehézfémeket, ezáltal komoly hatással bírnak a levegő minőségére és a lakosság egészégére. Lássuk be, egy városban nem tud elég tiszta lenni a levegő, így a legideálisabb az lenne, ha minden tető zöld lenne.
  • A CO2 csökkentő hatásuk szintén kézenfekvő, hiszen egyetlen négyzetméternyi zöldtető-felület éves szinten átlag 5 kg szén-dioxidot képes megkötni! Ez a mennyiség pedig további 3,2 kilogrammal növelhető éves szinten fosszilis-energiahasználat esetén, hiszen, amint azt a Gazdasági előnyök bekezdésnél már olvastuk, a zöldtetők egyik járulékos előnye, hogy alkalmazásukkal csökken az ingatlan energiaigénye.
  • A városi levegő hőmérséklet-csökkentésének egyik leghatékonyabb módja - a fák ültetése mellett persze - a zöldtetők tömeges alkalmazása. Erre azért van nagy szükség, mert az épületek és utak hőelnyelése miatt a városi hőmérséklet nyáron mintegy 5-7 százalékkal magasabb, mint vidéken. Sőt, a tetőket összevetve is óriási különbségekkel találkozhatunk, ugyanis a hagyományos tetőkön akár 40 Celsius fokkal is melegebb lehet, mint egy zöldtetőn. A Tyndall Klímaváltozás-kutató Központ kutatása szerint a hőszigethatás ellensúlyozásához a városokban 10%-kal több zöldfelületre lenne szükség.
  • A zöldtetők nagy előnye a lehullott záporesők lefolyásának csökkentése, amellyel a nyári időszakban a csatornahálózat leterheltsége 70-95%-kal is csökkenthető. A költségekre szintén hatással vannak, mivel a záporesők tárolására alkalmazott esővízfelfogó ciszternák és hasonló berendezések közül így kevesebbre van szükség. 
  • Természetes bioszűrésükkel megakadályozzák, hogy a szennyeződések és a méreganyagok a folyóvizekbe és a vízelvezető csatornákba juthassanak. (Egy 1990-es Kohler & Schmidt kutatás szerint az esővízzel érkező ólom, réz és kadmium-szulfid 95%-a és a cink 19%-a a zöldtető termőközegében marad, ami javítja a helyi vízminőséget.)
  • A zöldtetők erősítik az urbanizáció által megbolygatott ökológiai körforgást és a biodiverzitást azáltal, hogy különböző növény- és állatfajok számára élőhelyet biztosítanak.

Társadalmi előnyök

  • A zöldtetők közösségi kertekként illetve rekreációs területekként - akárcsak a természetes zöld területek - nyugtatólag hatnak a pszichére.
  • Segítségükkel önálló- és önellátó élelmiszerforrások hozhatóak létre, elérhetővé váik tehát a városi mezőgazdaság részleges fellendülése, miközben a lakóközösségek ökológiai lábnyomára csökkentőleg hat.

A zöldtetők típusai

Extenzív zöldtető
Ezek a legkönnyebb zöldtető típusok. Vékony talajrétegük (15 cm alatt) növényzete csekély gondozást igényel (varjúháj, fű, gyógy- és fűszernövények). A telepítést követően évente csupán egyszer vagy kétszer kell ellenőrizni és ugyanennyi alkalommal műtrágyázni.

Intenzív zöldtető
Ezen zöldtetők esetében a talajréteg vastagsága 25 és 100 cm közötti, amely a pázsitféléktől a fákig, a növénytípusok széles körével beültethető, ezért extra erős tetőszerkezetet igényel. Természetesen a beültetés típusa határozza meg a szükséges talajvastagságot, az öntözőrendszer szükségességét, valamint az ápolás és gondozás szintjét.

Jellemzők

Extenzív 

Intenzív

Növényzet varjúháj, fű, gyógy- és fűszernövénye fű, díszcserjék, fák
Vastagság <15 cm 25 - 100 cm
Öntözés többnyire nem szükséges minden esetben szükséges
Tömeg 50 - 150 kg/m2 250 - 1000 kg/m2
Járhatóság nem/korlátozottan járható járható
Vízmegtartó réteg 7 - 20 mm 25 - 100 mm
Tető teherbíró képessége rendszerint elégséges extra erős tetőszerkezetet igényel
Ápolás, gondozás nagyon csekély mértékű átlagos, normál kerthez hasonló módon
Tető dőlésszög 45°-ig 0 - 2°

 

Ha zöldtető mellett döntünk, hosszútávra tervezünk, ezért érdemes minőségben gondolkodnunk. Ehhez javaslatunk az Urbanscape Green Roof zöldtető rendszer.

Amikor az előnyeit szeretnénk összefoglalni, az elsők között érdemel említést, hogy az innovatív Urbanscape Green Roll kőzetgyapot paplannak köszönhetően a kivitelezéshez és a karbantartáshoz semmilyen speciális felszerelés nem szükséges. A rétegenként kivitelezhető rendszert a gyártó vagy kereskedő közvetlenül a vevőhöz szállítja. 

A Knauf Insulation által gyártott kőzetgyapot paplan különböző, a természetben széles körben rendelkezésre álló kőzetek keverékéből készül. Átlagosan 8-10-szer könnyebb, és a térfogatához képest akár 3-4-szer több vizet is képes megtartani, mint az egyéb hasonló, zöldtetőkben alkalmazott anyagok. Vízfelvevő képessége olyannyira kiemelkedő, hogy öntözőrendszerként is funkcionál, magas vízmegtartó képességének köszönhetően pedig hosszan tartó hűtő hatást biztosít. Nem éghető anyagú, hatékony szigetelőként pedig hatékonyan lép fel a zajszennyezéssel szemben. Alaprétege könnyű, nyitott szerkezete kedvez a gyökérzet szétterjedésének és elősegíti az elültetett növények növekedését. Szinte valamennyi épületszerkezeten használható, anélkül, hogy a szerkezet stabilitását veszélyeztetné.

Akit érdekelnek a kivitelezés részletei, az alábbi linken lépésről lépésre követheti a lapostetőkhöz készült képes kivitelezési útmutatót.

 

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



Kép(ek) forrása
A cikk a következő napon jelent meg: 2019-08-01

A Knauf Insulation a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem elkötelezett híve, termékei újrafelhasznált vagy bőségesen rendelkezésre álló alapanyagokból készülnek, csomagolási technikájának magas színvonala csökkenti a szállításkor elfogyasztott üzemanyag mennyiségét. Gyártósorai a világ legfejlettebb gyártási és tesztelési környezetben üzemelnek, így a legjobb minőségű kőzetgyapotot állítják elő a lehető legalacsonyabb széndioxid kibocsátási szint mellett. Ma a Knauf Insulation a világ egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő szigetelésgyártója, amely széles választékban kínál a megnövekedett energiahatékonysági-, hő- és hangszigetelési igényeket is kielégítő szigetelőanyagokat lakossági építésekhez és felújításokhoz csakúgy, mint kereskedelmi és ipari épületekhez.

Akkumulátor-újrahasznosítás
Apex hulladéklerakó
Azbeszt
Anaerob
Anyagában történő hasznosítás
Ártalmatlanítás
Átrakóállomás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Bioaeroszol
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Elektromos és elektronikai hulladék (e+e hulladék)
Élelmiszer-hulladék
Fertőző hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Gyűjtősziget
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Gyűjtőedény
Hulladékudvar
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladékkezelés
Használt sütőzsiradék
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Háztartási hulladék
Hulladék-előkezelés
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
Hangszennyezés (zajszennyezés) (Közvetlen módon nem csatlakozik a témához)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Imisszió
Italos-kartondoboz
Kibocsátás (emisszió)
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Kombinált ciklus
Komposzt
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetszennyezés
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
LDPE (PE-LD vagy kis sűrűségű polietilén)
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Műanyagfajták
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
RDF
Rekultiváció
Szárazelem
Szennyvíztisztítás
Szürke víz
Szemét
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Talajsavasodás
Települési hulladék
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Tidyman
Urbanizáció
Űrszemét
Üvegházhatás
Újrahasználat
Újrahasznosítás
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Vízszennyezés
Zöldtrágya
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
Apex Regional Landfill/Apex Transfer Station A Las Vegas mellett található Apex a világ egyik legnagyobb - egyben az USA ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
Amikor a hulladékot jól azonosítható anyagokra szedik szét, és a hulladék ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
A települések szilárd hulladékát – a lakossági hulladékot -  a kukásautók ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
A levegőben megtalálható biológiai eredetű részecskék. Vírusok, baktériumok, pollenek, ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
A lakossági elektromos és elektronikai berendezések hulladéka, főbb típusai: háztartási ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
Elsősorban az egészségügyi ellátásban keletkezik. Különleges kezelést igényel. A fertőző ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A közterületen elhelyezett szelektív gyűjtőszigetek zárható gyűjtőedényeibe a lakosság által ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
Szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtésre szolgáló edény, zsák, eszköz, ...
A hulladékudvar szakképzett személyzet által működtetett hulladék átvevőhely, ahol a ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
A hulladékkezelés magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyeknek célja, hogy a hulladék ...
A háztartásokban főzéshez, sütéshez használt sütőolaj és zsír fogyasztásra ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
A hulladék előkészítése a hasznosítás vagy ártalmatlanítás előtt. Főleg mechanikai ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
A környezetet nem csak PET- palackokkal vagy fémdobozokkal szennyezhetjük, hanem fénnyel és a hanggal is. A ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
Háromféle anyagból készülő csomagolóanyag, úgynevezett kompozit hulladék. Alkotóelemei: ...
Egy adott légszennyező forrásból meghatározott idő alatt kikerülő szennyező anyagok mennyisége. A ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A kombinált ciklusú erőművekben a gázturbinás és a gőzturbinás ciklusok kombinációja ...
Nagy szervesanyag-tartalmú, földszerű anyag, ami a bio- és zöldhulladékok aerob mikroorganizmusok és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A környezeti elemek megváltozását, minőségének romlását okozó tevékenység. ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
A leggyakrabban használt műanyag típus, melyből főleg fóliát, egyszer használatos nejlonzacskót, ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A műanyagok kőolajból, adalékok hozzáadásával készült mesterséges termékek. ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív ...
Az alapvetően emberi tevékenység hatására keletkezett tájsebek-például bányagödrök, ...
A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem ...
Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után  a ...
Főleg fürdő, zuhanyzó, mosdóvízből származó szennyvíz, mely némi mechanikai szűrés ...
A szemetet tulajdonosa már nem tudja vagy nem akarja használni. Vegyesen gyűjtve lerakóba kerül és nem hasznosul, ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A talaj pH értékének csökkenése, túlzott mértékben a savas tartomány felé ...
A háztartásokban keletkező szilárd vagy folyékony hulladék illetve az ehhez hasonló, és ezzel ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A világszerte jól ismert figura, mely ott virít a kukákon, és arra buzdít bennünket, hogy ne ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
A Napból érkező energia a Föld felszínére érve elnyelődik, majd onnan, már a felszín ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A hulladékkezelés egyik módja, ami környezetbarátabb megoldás, mint az égetés vagy a ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A környezetszennyező tevékenység vagy folyamat, amelynek hatására a felszíni vagy felszínalatti vizek ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...