Sokan úgy gondolják, hogy jelenünk környezetvédelmi problémái (klímaváltozás, az állatvilág pusztulása, fenntarthatatlan életmód) csak a 20. század végén váltak nyilvánvalóvá az emberiség számára. Ám már korábban is voltak olyan gondolkodók, írók, akik szinte megjósolták korunk nehézségeit.
Évezredekig az emberek nagy része abban a hitben élt, hogy a világot a számára teremtették, hogy a maga hasznára fordítsa erőforrásait, miközben rendkívül kiszolgáltatott is volt, és folytonos küzdelmet vívott a fennmaradásért a betegségekkel, vadállatokkal, természeti katasztrófákkal.
A felvilágosodás és az ipari forradalom vívmányai hatalmas fejlődést jelentettek az emberiség számára, és egyben túlzott optimizmusra adtak okot: úgy tűnt, a tudományos és technikai fejlődés által az ember képes lesz teljesen uralma alá vonni a természetet, legyőzni a betegségeket, akár a halált is, Isten szerepébe lépni, életet teremteni (lásd: Mary Shelley: Frankenstein). Idővel azonban – talán a történelemben először – szembesülnünk kellett azzal, hogy a tudomány adta eszközökkel nem csak élni, hanem visszaélni is lehet. A vidékről városba áramló tömegek (urbanizáció) miatt hatalmas nyomornegyedek jöttek létre, egyre szélesebbre nyílt a gazdasági olló, és a gyárak környezetromboló tevékenysége, egészségkárosító hatása is egyre nyilvánvalóbbá vált. Közismert a nyírfaaraszoló lepke esete, mely az ipari forradalom előtt fehér volt, hogy rejtőzködi tudjon a fa törzsén; az ipari környezetszennyezés miatt azonban a fák törzse befeketedett, és ezt követően a lepkék színe is megváltozott, sötétebb lett. (Miután újból tisztább lett a városi légkör, a világosabb példányok újból sokasodni kezdtek – azóta is előszeretettel hozzák fel példának az esetet a természetes kiválasztódásra.)
A levegőszennyezés már a 19. század elején hatalmas gondokat okozott. A gőzgépek megjelenésével a szén felhasználása egyre hatalmasabb méreteket öltött, és ez elképesztő mértékben megváltoztatta a levegő összetételét. Anglia egyik első fémipari központja a Tawe-folyó völgyében volt, ahol akkoriban kb. 400 kémény okádta magából a füstöt. A farmerek 1830-ban már arról számoltak be, hogy tömegesen hullanak a szarvasmarhák. Pár évtized múlva az emberek átlagéletkora 24 évre csökkent.
Madách Imre falansztere
Az irodalomban régóta hagyománya volt az utópisztikus műveknek, melyek egy ideális társadalmat írtak le (Pl. Platón Állama, Mórus Tamás Utópiája vagy Francis Bacon Új Atlantisza), ám ebben a korszakban megjelentek az antiutópiák is, amikben már nem festenek annyira optimista képet az elképzelt jövőről.
Egyik leghíresebb drámaírónk, Madách Imre művében is megjelenik a pesszimista jövőkép. Az ember tragédiájának 12. színében, a Falanszter-jelenetben az író nem csak széleskörű tudományos ismereteiről tesz tanúbizonyságot, hanem előrevetíti korunk problémáit is. Ádámot és Lucifert egy tudós vezeti körbe a múzeumban, ahol „az ősvilág kihalt állatjai” láthatók „jól kitömve”: az oroszlán, a kutya, az őz, a ló…
Apáink közt, míg barbárok valának,
Megosztva vélök a világ uralmát. -
Maradt felőlök sok csudás mese,
Például erről, hogy gőzmozdonyul volt.
Amikor Ádám rákérdez, mégis, milyen állat él még egyáltalán a világon, a tudós így felel:
Él, ami hasznos, és mit ekkorig
A tudomány pótolni nem tudott:
A disznó és a birka, de korántse
Olyan hiányosan már, mint minőnek
A kontár természet megalkotá:
Az élő zsír, ez hús- s gyapjútömeg,
Mely, mint a lombik, céljainkra szolgál.
E sorok nem csak az állatvilág 6. kihalási eseményeként emlegetett pusztulását idézik meg, hanem az ipari hústermelés törekvéseit is: a genetikailag módosított, hormonokkal kezelt vágóállatokat, amik életképtelenek lennének a természetben, és csupán a húsmennyiség, a haszon növeléséért fejlesztették ki őket.
Ádámék továbbhaladnak a múzeumban:
Lássunk tehát mást. Ím, ásványaink.
Nézzétek, millyen roppant széndarab:
Egész hegyek valának illy anyagból,
Az emberek már készen szedheték
Mit most a légből szűr a tudomány
Nagy fáradsággal…
Madáchban tehát már ekkor felmerült a gondolat, mi lesz, ha az emberiség feléli nyersanyagkészleteit? Külön érdekesség, hogy ma már vannak olyan kísérletek, melyekkel pl. szén-dioxidból más vegyianyagokat (pl. műanyagokat) lehet előállítani, vagy a levegőből vizet kivonni.
Természetesen más, akkoriban „divatos” gondolatok is megjelentek, pl. a Nap kihűlésétől való félelem: "elfogy a sajt, és éhen veszünk / Négyezred év után a nap kihűl, / Növényeket nem szül többé e föld."
Mindez ugyanakkor a globális klímaváltozás hatásaira is emlékeztet, különösen a 14. színben, az örök hó és jég birodalmában, „hol a növény is küzdni már kifáradt, / Korcsult bokor leng a zuzmók között”. Ádám arra kéri Lucifert, oda vigye, ahol pálmák zöldülnek, azonban kiderül: „Lábunk alatt a föld egyenlitője. - / A tudomány nem győzött végzetén.” Csak néhány eszkimóval találkoznak – a nagy, fejlett civilizációk eltűntek. Ádám döbbenten kérdezi:
E korcs alak, e torzkép volna-é
Nagyságomnak bitor örököse?
Folytatás következik!
Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!
Az ELTÉ-n végeztem magyar-esztetika szakon, ma íróként, költőként, kutatóként tevékenykedek. A természet, az élővilág szeretete gyermekkorom óta meghatározó része az életemnek, inspirálója alkotásaimnak. Az emberi tudás hatalom, amellyel lehet élni és visszaélni is - felnőve egyre fontosabbá vált számomra, hogy felelősséget vállaljak, képességeimhez mérten minél többet tegyek szűkebb és tágabb környezetemért: akár az állatmentés, akár az ismeretterjesztés, akár a hétköznapi, apró cselekedeteink révén.
"Ha elkezdünk gondolkozni a napi döntéseink következményeiről, etikusabb döntéseket fogunk hozni. (...) Életünk minden napján hatással vagyunk, és a döntéseinken múlik, hogy milyennel."
Jane Goodall