Előző cikkemben az ipari forradalom káros következményeinek felismeréséről és ennek irodalomra tett hatásáról esett szó. A mostani részben a 2. világháború és az azt követő hidegháború művészi feldolgozásával foglalkozok - avagy miként döbbent rá az ember, hogy immár képes önmaga megsemmisítésére?
Az első rész olvasásához kattintson ide!
1945 augusztus 6-án atombombát dobtak Japán két nagyvárosára, Hiroshimára és Nagaszakira, ami ugyan véget vetett a háborúnak a japán-amerikai fronton, azonban egyben a hidegháború kezdetét is jelentette. Ma már nehéz elképzelni, mekkora sokk volt a világnak az atomfegyverek megjelenése: évtizedekig meghatározta az emberek közérzetét a nukleáris támadástól való masszív rettegés, mely az emberek mindennapjaiba is átszivárgott, folyton ott lapult a háttérben.
Az USA-ban naponta gyakorlatoztatták a gyerekeket az iskolában, hogy felkészítsék őket egy esetleges atomtámadásra, és több tízezer ember (köztük csecsemők) bőrébe tetováltatták bele a vércsoportjukat.1
Az olyan konfliktusok pedig, mint a hidegháború „legforróbb” pontjaként emlegetett kubai rakétaválság, csak még jobban növelték a szorongást.
Az atomfegyverekkel ugyanis egy olyan eszköz került az emberek kezébe, amivel a történelem során most először lehetett egy szempillantás alatt városokat, országokat a földdel egyenlővé tenni. Az emberiség rádöbbent, hogy képes saját magát elpusztítani.
Apokalipszis után
Így nem csoda, ha mindez a művészetben is megjelent. Robert Merle 1967-ben nyitott új korszakot életművében, amikor kiadták első politikus-fantasztikus regényét, az Állati elméket, ami rögtön világsiker lett. A Malevil 1972-ben jelent meg: a történet az atomháború után, egy középkori körülmények közé visszasüllyedt világban játszódik. A regény szereplői szüret idején, egy középkori vár szőlőspincéjében élik túl az atomtámadást, majd egyfajta kommunát alakítanak ki, hogy együtt harcoljanak a fennmaradásért. A regény érzékletesen mutatja be a civilizáció kényelmétől megfosztott emberek küzdelmét, amikor egy papírlap vagy egy túlélő holló is értékessé válik.
"Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer." (Robert Merle: Malevil)
Merle próbál alternatívát is mutatni: hősei igyekeznek demokratikusan dönteni az ügyekben, minden közössé válik, még az egyetlen nő is, aki magára vállalja, hogy az emberiség érdekében gyermekeket szüljön – eközben konfliktusba kerülnek a szomszéd közösséggel, melyet diktatórikus módon irányítanak.
"Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes tulajdon halálának a gondolatát elfogadni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért." (Robert Merle: Malevil)
Fordított evolúció
A francia író, Pierre Bouelle regényéből készült az 1968-as Majmok bolygója, ami hamar kultikus filmmé vált - nem véletlen, hogy az elmúlt években újraforgatták. Már az eredeti film is 5 részes volt, bár nem mindegyik film lett olyan átütő siker, mint az első rész. A történet szintén azt a problémát járja körbe, hogy az ember képes lehet elpusztítani saját magát.
„Őrizkedj az embertől, mert ő az ördög eszköze. Isten teremtményei közül ő öl sportból, pénzért, hírért. Igen, megöli a testvérét, hogy megszerezhesse annak vagyonát. Ne hagyjátok elszaporodni, mert elpusztítja saját otthonát, de a tiéteket is. Űzzétek el, hajtsátok vissza az embert a dzsungel sűrűjébe, mert ő a halál hírnöke.” (Idézet a majmok „Szent Tekercseiből”)
A sztori szerint az Egyesült Államok 1972-ben útnak indít négy asztronautát, hogy az Alfa Centauri csillagrendszerbe utazzanak, majd 9 év múlva visszatérjenek. Ám a számításokba hiba csúszik, a hajó utasai egy ismeretlen bolygón landolnak, ahol majmok a civilizáció urai, az emberek pedig állatokként élnek. A film végén derül csak ki, hogy az űrhajósok nem egy idegen bolygón landoltak, hanem a Földön – csak közben eltelt 2000 év… Az emberek pedig egy atomháború eredményeként süllyedtek vissza a kőkorszakba.
A második rész még inkább az atomfegyverekre fókuszál: egy újabb űrhajós érkezik, akit társai felkutatására küldtek. Vándorlása során jut el egy barlangba, ahol hamarosan rádöbben: a háború után viszonylag épen megmaradt new york-i Queensboro Plaza metróállomáson jár. Az elsüllyedt Szent Patrik-katedrálisban aztán furcsa emberekre bukkan, akik nem máshoz, mint egy interkontinentális rakétához, a „Végítélet Bombájához” imádkoznak. Arcukon álarcot hordanak, hogy elfedjék a sugárfertőzés nyomait. A film végén ismét az emberek és a majmok harcolnak egymással, melynek eredményeképp a bombát kilövik, a Föld megsemmisül. A film a következő mondattal zárul:
"Az Univerzum megszámlálhatatlan galaxisainak egyikében van egy közepes méretű csillag. Ennek egyik kísérője, egy zöld színű, azonosítatlan planéta, immár halott."
Mérgezett világ
Az 2017-ben útnak indított sorozat, a Szolgálólány meséje világszerte ismertté tette a film alapjául szolgáló könyv íróját, holott maga a regény 1986-ban jelent meg, és már 1990-ben forgattak belőle egy filmet többek közt Robert Duvall főszereplésével. Noha a film elsősorban társadalom- és valláskritika, a cselekmény keretét az emberi környezetszennyezés és annak következményei adják, amik napjainkban már valóban kézzel foghatóak: a nők nagy része meddővé válik, a gyermekek korán meghalnak, az élelmiszerek szennyezettek, a diktatórikus állam, Gileád falain kívül a „gyarmatokon” még a föld is mérgezett, védőfelszerelés nélkül halálos az ember számára. A film azt mutatja be, hogy miként próbálja meg ezt egy kisebb fanatikus csoport vallási ideológiák alapján, a nők szolgasorba juttatásával orvosolni.
Az emberi test oly sérülékeny, olyan könnyű megsemmisíteni, mindössze víz és vegyi anyagok alkotják, alig bonyolultabb egy partra vetett, a fövenyen aszalódó medúzánál. (Margaret Atwood: A szolgálólány meséje)
Jóval kevesebb figyelmet kapott egy magyar írónő, Fehér Klára sci-fije, ami jó tíz évvel korábban született Oxygénia címmel, és noha nem a sci-fi irodalom csúcsteljesítménye, egészen pontosan látta a környezetszennyezés következményeit: regényében egy olyan lehetséges jövőkép villan fel, amikor csak egy szűk elit réteg engedheti majd meg magának az egészséges környezetet. (Hasonlóan az Elysium – Zárt világ c. filmhez.) Sőt! Regényében már az az alternatíva is felvetődik, hogy a tengeri szennyeződéseket műanyagevő baktériumokkal számolják fel.
A történet itt is egy űrutazással indul: a főhös, Péter nászútra indul feleségével, de eltévednek, és javítani kell valamit kint, az űrhajó borításán. A javítás során baleset történik, és Péter egy ismeretlen bolygón tér magához.
Méghozzá egy olyan „kiszolgáló városban”, ahol az a levegő mérgező, és az emberek pusztán akkor jutnak elég oxigénhez, ha dolgoznak. Gyakorlatilag vegetálnak. A városok olyan magasabb szintű településeket látnak el energiával, ahol már kényelmesebben, „szabad levegőn” élnek az emberek, de csak mérnökök, orvosok, tudósok lehetnek a tagjai, és szigorúan ellenőrzik őket. Végül a legfelső szinten áll az elit, melynek tagjai egy zárt szigeten élnek. A szennyezett tengerek és levegő tisztításához meglenne a technikájuk, de mesterségesen fenntartják ezt a rendszert.
A főhős végül sikeresen átszökik egyik városból a másikba, eljut a tiszta zónába, és sikerül elmenekülni – valamint felszabadítania a bolygó lakosságát a rabszolgasors alól.
Folytatás következik!
Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!
Az ELTÉ-n végeztem magyar-esztetika szakon, ma íróként, költőként, kutatóként tevékenykedek. A természet, az élővilág szeretete gyermekkorom óta meghatározó része az életemnek, inspirálója alkotásaimnak. Az emberi tudás hatalom, amellyel lehet élni és visszaélni is - felnőve egyre fontosabbá vált számomra, hogy felelősséget vállaljak, képességeimhez mérten minél többet tegyek szűkebb és tágabb környezetemért: akár az állatmentés, akár az ismeretterjesztés, akár a hétköznapi, apró cselekedeteink révén.
"Ha elkezdünk gondolkozni a napi döntéseink következményeiről, etikusabb döntéseket fogunk hozni. (...) Életünk minden napján hatással vagyunk, és a döntéseinken múlik, hogy milyennel."
Jane Goodall