Vállalatok kontra országok: az Amazon vállalaté lett az ".amazon" domain-név!

Nagy felháborodást keltett a domain-nevek kiosztásáért felelős nemzetközi szervezet, az ICANN döntése, amellyel a népszerű kereskedelmi cégnek ítélte oda az a.amazon domain névhasználati jogát.

Évekre visszamenő vita zajlik az Amazon kereskedelmi platform és az Amazonas mentén fekvő dél-amerikai államok között a ".amazon" domain névhasználata kapcsán. Bolívia, Brazília, Ecuador, Guyana, Kolumbia, Peru, Suriname valamint Venezuela szerint nem volna szabad, hogy egy domain-nevet egyetlen vállalat birtokoljon, sokuk számára ez egyébként is szuverenitási kérdés. A vita rendezése a domain-nevek kiosztásáért felelős szervezetre, az ICANN-re (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) hárult.

Miután az Amazon vállalat 2018-ban egy közel 4 millió dollár értékű Kindle készülék- és szolgáltatás-csomaggal szerette volna meggyőzni a vitában érintett államokat, melyek ezt elutasították, az ICANN 2019. áprilisában a legfelső szintű tartománynév közös felügyelet alá helyezését javasolta. Eszerint az Amazon az üzleti szempontból fontos domain-neveket (pl. kindle.amazon) azonnal alkalmazhatta volna, az érintett államok pedig kulturális örökségükkel összefüggően használhatták volna a domain nevet.

Az államok elfogadták a kompromisszumos javaslatot, az Amazon azonban elutasította azt. Ehelyett azzal a felvetéssel állt elő, hogy az államok kibővített domain-nevet alkalmazzanak, így például Ecuador az ec.amazon-t használhatta volna.

Az ICANN végül az Amazon-nak ítélte oda a domain-t, a döntést érthetően nem fogadták el az érintett országok.

Ahogy Evo Morales Ayma bolíviai, Iván Duque Márquez kolumbiai, Lenin Moreno Garcés ecuadori és Martín Vizcarra Cornejo perui elnök közös nyilatkozatukban kijelentették: a döntéssel "egyértelműen az állami érdekek fölé helyezték a gazdasági érdekeket", ráadásul semmibe vették a 2013-as montevideói nyilatkozatot, amelyben Latin-Amerika és a Karib-tenger térségének országai elutasítanak minden olyan domainnév-igényt, amely a régió földrajzi, történeti, kulturális vagy természeti neveivel kapcsolatos.

Kövess minket a facebookon is, likeold oldalunkat!



A cikk a következő napon jelent meg: 2019-06-04

Az ELTÉ-n végeztem magyar-esztetika szakon, ma íróként, költőként, kutatóként tevékenykedek. A természet, az élővilág szeretete gyermekkorom óta meghatározó része az életemnek, inspirálója alkotásaimnak. Az emberi tudás hatalom, amellyel lehet élni és visszaélni is - felnőve egyre fontosabbá vált számomra, hogy felelősséget vállaljak, képességeimhez mérten minél többet tegyek szűkebb és tágabb környezetemért: akár az állatmentés, akár az ismeretterjesztés, akár a hétköznapi, apró cselekedeteink révén.

"Ha elkezdünk gondolkozni a napi döntéseink következményeiről, etikusabb döntéseket fogunk hozni. (...) Életünk minden napján hatással vagyunk, és a döntéseinken múlik, hogy milyennel."

Jane Goodall

Akkumulátor-újrahasznosítás
Azbeszt
Anaerob
Ártalmatlanítás
Biotrágya
Biomassza
Biológiailag lebomló hulladék
Biogáz
Elkülönített vagy szelektív gyűjtés
Csurgalékvíz
Csurgalékvíz-kezelő rendszer
Csomagolási hulladékok
Deponálás
Depónia
Depóniagáz
Életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment LCA)
Értéknövelő hasznosítás (Upcycling)
Értékcsökkentő hasznosítás (Downcycling)
Életciklus-szemlélet
Egészségügyi hulladékok
Építési hulladék, sitt
Élelmiszer-hulladék
Fémhulladékok hasznosítása
Fenntartható fejlődés
Globális felmelegedés
Kiterjesztett gyártói felelősség elve
Hulladékgazdálkodás
Hulladékgazdálkodási létesítmény
Hulladék
Hulladékválogató
Hulladékégető mű (Hulladékégető mű)
Hulladékhő
Hulladékfajták
Hulladék hasznosítás
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Háztartási hulladék
Hulladék-előkezelés
Hulladékok szelektálása
Hulladékégetés
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Hulladékhierarchia (hulladékpiramis)
HDPE (vagy PE-HD, nagy sűrűségű polietilén)
Imisszió
Klímaváltozás
Kommunális hulladék (Települési szilárd hulladék)
Kommunális szennyvíz
Kvóta
Komposztálás
Karbonlábnyom
Környezetvédelmi termékdíj
Környezetvédelmi termékjelek
Elektromos és elektronikai hulladékok
Levegőszennyezés
Lebontók (reducensek)
Lerakás
Lom
Megújuló energia
Italoskarton hulladék
Megelőzés
Másodnyersanyag
Metán
Mechanikai-biológiai hulladékkezelés
Nehézfém
Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget
Ökológiai lábnyom
Ökoszisztéma
Öko-design
Permakultúra
PVC vagy Polivinil-klorid
Polisztirol
Polipropilén
Polietilén-tereftalát (PET)
Szemét
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés)
Savas eső
Szmog
Sugárbetegségek
Szennyező anyag
Tengeri hulladék
Talajszennyezés
Tájseb
Talajvíz
Települési szilárd hulladék (TSZH)
Tervezett elavulás
Urbanizáció
Űrszemét
Újrahasználat
Vegyes hulladék
Veszélyeshulladék-égető mű
Vörösiszap
Virtuális hulladék
Vizuális hulladék
Zöldtrágya
Zöldulladék
Zöldpont
Papírhulladék
Műanyaghulladék
Italos karton hulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Használt olaj és zsiradék
Textilhulladék
Veszélyes hulladék
Elektromos és elektronikai hulladék
Papírhulladék
Üveghulladék
Fémhulladék
Konyhai zöldhulladék
Kerti zöldhulladék
Gumihulladék
Elektronikai hulladék
Roncsautó, gépjármű-hulladék
Textilhulladék
Használt olaj és zsíradék
nulla hulladék
Az akkumulátorok és az elemek nehézfémeket és mérgező vegyületeket tartalmaznak, például ...
A természetes előfordulású ásványt a 80-as évekig széles körben használták ...
Az anaerob szervezetek életműködésükhöz nem igényelnek oxigént. Jelentős részük ...
A hulladék hierarchia legalacsonyabb foka. Minden olyan hulladék, amely bármilyen okból nem kerül ...
Az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatására a talajban élő mikroorganizmusok száma ...
Biológiai eredetű szervesanyag-tömeg. Az energetikai szempontú megközelítésben a biomassza az élő ...
Minden szervesanyag-tartalmú hulladék, mely biológiai úton, aerob vagy anaerob módon lebomlik. Lehet állati ...
Szerves anyagok bomlásakor, oxigénmentes körülmények között, mikrobák ...
A különböző típusú hulladékok anyagcsoportok szerinti gyűjtése, mely ezáltal lehetővé teszi ...
A hulladéklerakóban keletkező szennyvíz, melynek fő összetevői a hulladék saját nedvességtartalma, a ...
A települési szilárd hulladéklerakók üzemeltetői kötelesek a keletkező csurgalékvizet kezelni. A ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A települési szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és ...
A települési szilárd hulladék végleges elhelyezésére szolgáló lerakó. ...
A hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződő magas metántartalmú gáz. ...
Egy eszköz, mely környezetvédelmi szempontból vizsgálja egy adott termék életútját, a ...
Értéknövelő újrahasznosítás során megmarad az eredeti anyag minősége, és minden ...
Ebben az esetben az újrahasznosítás során már nem állítható elő ugyanolyan minőségű ...
Az életciklus szemlélet ma már az élet számos területén elterjedt megközelítési ...
A kórházakban, rendelőintézetekben és más egészségügyi intézményekben keletkező, ...
Építkezések, épületek bontása, felújítása során keletkező hulladék, mely ...
Az élelmiszer-hulladéknak az élelmiszeripar emberi fogyasztásra vagy további feldolgozásra alkalmatlan ...
A fémhulladékok tulajdonságai hasznosítás során nem változnak és szinte korlátlan ...
A fenntartható fejlődés úgy biztosítja a gazdasági fejlődést, hogy mindeközben a környezeti ...
A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése. Az amúgy természetes, ciklikus folyamatot az emberi ...
A gyártói felelősség elve értelmében a termék előállítója felelős azért, hogy ...
A hulladékokkal összefüggő tevékenységek rendszerét összefoglaló néven ...
Olyan létesítmény vagy telephely, mely alkalmas a hulladékgazdálkodási tevékenységek- ...
Minden olyan anyag, amely keletkezési helyén feleslegessé vált, tulajdonosa nem tart rá igényt. A ...
Két féle hulladék válogatót ismerünk. Egyrészt hulladékválogatónak nevezzük ...
Olyan létesítmény, amelyben a hulladékokat termikus úton, a bennük rejlő energia kinyerésével ...
Különböző technológiai és energetikai folyamatok közben képződő, az adott folyamatban nem hasznosuló ...
A hulladékokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Anyagukat tekintve lehetnek többek között papír, ...
Mindazon tevékenységek, amelyek a hulladékot visszavezetik a termelés és fogyasztás folyamatába. ...
A szelektív hulladékgyűjtés azon fajtája, mikor a hulladékot közvetlenül a lakosságtól ...
A lakóingatlanoknál keletkező lakossági hulladék, melynek fő összetevői papír, fém, műanyag ...
A hulladék előkészítése a hasznosítás vagy ártalmatlanítás előtt. Főleg mechanikai ...
Hulladékválogatás. A hulladékok szelektálása során a hulladék alapanyag szerint (pl. ...
A hulladék ártalmatlanításának egyik módszere, mely a szilárd hulladék tömegét ...
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, ...
Az ötlépcsős hulladékpiramis a hulladékkezelési megoldások prioritásátábrázolja, ...
Az egyik leggyakoribb műanyagfajta. Sűrűsége legalább 0,941 g/cm3. A HDPE-t leggyakrabban termékek csomagolására, ...
Levegőterheltségi szint vagy légszennyezettség, azaz a szennyező anyagok koncentrációja a talajközeli ...
A Föld éghajlatában bekövetkező jelentős és hosszú távú változás, regionális ...
Mindazok a szerves és szervetlen hulladékok, melyek a lakóépületekben, közintézményekben, ...
A lakóházak szennyvizeit és a közintézmények, gazdálkodási szervezetek hasonló jellegű, ...
Engedélyezett mennyiség. Létezik például halászati kvóta, vadászati kvóta és ...
A komposztálás a szervesanyag-tartalmú hulladékok hasznosításának egyik módszere, melynek ...
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy adott egység, például egy egyén, egy vállalat vagy akár egy ...
A kiterjesztett gyártói felelősség elvének gazdasági, pénzügyi oszlopa. Az 1995-ben hozott ...
Az újrahasznosítás folyamatát segítő jelek, melyek a termék összetételére ...
A különböző, jellemzően a lakosság által használt háztartási, szórakoztató ...
Amikor a levegőben szennyező anyagok kerülnek. A szennyező anyagok származhatnak természetes (például ...
Az elhalt állatok és növények szerves anyagait a lebontó szervezetek hasznosítják, és ...
A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja. A hulladék anyagi jellemzőinek ...
A háztartások azon, főleg nagyméretű hulladékai, melyek a gyűjtőedényekben nem helyezhetők ki. A ...
Olyan természetes forrásból kinyerhető, környezetbarát energia, mely folyamatosan rendelkezésre áll ...
Kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásából keletkező hulladék. Anyaga lehet például ...
A megelőzés azt jelenti, hogy bizonyos intézkedések meghozatalával és végrehajtásával a ...
A hulladék újrahasznosítása során keletkező nyersanyag, amelyből új termék ...
Telített szénhidrogén, színtelen, szagtalan gáz. A földgáz fő alkotója, főleg a szerves anyagok ...
A hulladéklerakókba általában olyan kevert hulladék kerül, melynek jelentős része ...
A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két ...
A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között ...
Az ökológiai lábnyom kifejezi, hogy egy adott társadalomnak, országnak, csoportnak vagy egy embernek, az adott ...
A fogalom hazai és nemzetközi meghatározása eltér egymástól. Az ökoszisztéma nyílt ...
Környezettudatos tervezés, amely törekszik arra, hogy az adott termék környezetbarát (például ...
A permakultúra fogalmát az ausztrál Bill Mollison alkotta meg. Maga a szó a „permanent agriculture”, azaz az ...
Klórtartalmú, hőre érzékeny, kemény műanyag, számos helyen felhasználják. ...
A polisztirolból sok mindent készítenek, de jellemzően hablemezek, poharak, eldobható ételhordó ...
Az élelmiszeriparban széles körben használt csomagolóanyag, alacsony víz-és ...
Az ásványvizes és üdítős palackok leggyakoribb alapanyaga. Az újrahasznosítás során a ...
A szemetet tulajdonosa már nem tudja vagy nem akarja használni. Vegyesen gyűjtve lerakóba kerül és nem hasznosul, ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége ...
Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek ...
Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a ...
Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy ...
A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást ...
Becslések szerint évente 8 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba és tengerekbe, ...
Emberi tevékenység hatására bekövetkező szennyezés, mely történhet például ipari ...
A természeti környezet jelentős mértékű változásának maradandó nyoma. Tájseb ...
A felszín közelében, a legfelső vízzáró réteg felett található víz, mely teljesen ...
A háztartási hulladék, a közterületi hulladék és a gazdasági ...
A tervezett elavulás egy elmélet, mely szerint egyes cégek termékeik tervezése, fejlesztése során ...
A kifejezésnek kétféle jelentése van. Egyrészt jelenti a városiasodást, vagyis a városi ...
Mindazok a mesterséges eredetű – jellemzően az emberiség által az űrbe juttatott - űrobjektumok, amelyek már nem ...
Amikor egy adott termék vagy csomagolás jelentősebb átalakítás nélkül újra használatba ...
A háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak azon ...
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló égetőmű, ahol speciális ...
Az alumíniumgyártás során keletkező, veszélyes hulladéknak minősülő melléktermék. A ...
A kifejezés alatt az elektronikus postafiókokba érkező kéretlen levelek (spam-ek) sokaságát ...
Az emberi agy számára észlelhető, de kéretlen vizuális anyagok, mint például a körúti ...
A talajba beszántott zöld növények vagy növényi részek, amelyek javítják a talaj ...
Kertekből, parkokból származó növényi hulladék. Például fanyesedék, ág, gally, ...
A Zöld Pont egy nemzetközi védjegy, mely arra utal, hogy az adott termék gyártója pénzügyileg ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban ...
Italos kartonnal leginkább akkor találkozunk, ha tejet vagy gyümölcslevet iszunk. Ez egy társított ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A veszélyes hulladékot nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni, vagyis ne dobjuk azt a vegyes ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
A papírt – illetve annak ősét - már több mint kétezer éve ismerjük, Kínából ...
Az üveg készítése több ezer éves múltra tekint vissza. Szilíciumban gazdag alapanyagokból- ...
Elsősorban vas, acél illetve alumínium alapanyagú hulladék. Háztartási hulladékként ...
A háztartásokban rengeteg zöldhulladék keletkezik, ez akár a háztartási hulladék 30%-át ...
Ide tartozik minden kertből származó növényi rész, például a lehullott falevelek, a lenyírt fű, ...
A gumi alapanyaga sokáig kizárólag a kaucsukfa nedve, a kaucsuk volt. A növény az Amazonas-medencében ...
A XXI. századi életstílusnak köszönhetően gyorsan cserélődő termékek, amelyek ekként gyorsan ...
Évente mintegy 70 millió gépjárművet gyártanak világszerte. Egyetlen jármű legalább ...
A textil alapanyagát tekintve lehet természetes és mesterséges eredetű. A természetes növényi eredetű ...
A sütőolaj és a zsír többszöri használat után már alkalmatlan emberi fogyasztásra. A feleslegessé vált olaj és zsiradék azonban a környezet is ...
A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan ...